2018. november 20., kedd

Julia Lewis Thomson: Többek által


Eddig még nem olvastam az Álomgyártól, de a Többek általlal megtört a jég. Örülök, hogy először ebbe a könyvbe kezdtem bele a kiadótól, mert kellemesen csalódtam, bár ez lehet nem annyira a kiadónak, mint inkább az írónak köszönhető. Julia Lewis Thomson ugyanis kifejezetten olvasmányos stílusban ír, jól bánik a szavakkal, főleg a könyv elején tetszett a tinikre jellemző nyelvhasználat, de a második felében is jól hozta a történethez szükséges nyelvi szintet, így ezzel a részével nem volt baj. Amivel inkább azok a new adult könyvek gyerekbetegségei, amibe itt is majdnem beleesett a szerző, de szerencsére csak majdnem, mert a végére nagyrészt kikeveredett a lehetséges buktatókból, és egész jóra sikerült a lezárás, így összességében egy jó könyvet foghattam a kezemben. A karakterek közül már az első perctől megkedveltem Annát, ami a végéig kitartott. De a legnagyobb erőssége a könyvnek, Maxim karaktere lett, akinek nagyon kíváncsi vagyok a történetére, így a folytatást is biztos el fogom olvasni.





Ha részletesebben nézem a könyvet, akkor alapvetően két jól elkülöníthető részre oszlik, a baleset előtti eseményekre, és a baleset utániakra. Megvallom az első fele sokkal jobban tetszett, Andris és Anna kapcsolatát nagyon jól kidolgozta a szerző, ahogy Anna hátterét is és lelki sérüléseit, amik a könyv második felében is fontosak, így jól megalapozta az első fele a másodikat. A második felét sokkal nehezebben olvastam el, mert egyszerűen nem igazán tudtam megbarátkozni Tamás karakterével, nagyon is megértettem a reakciókat a szereplők részéről velük kapcsolatban, mert hasonló érzést váltott ki belőlem is. Ami mégis átlendített a könyv második felén az a gördülékeny stílus, amit a szerző végig tartott, így könnyen fogytak az oldalak.

Amint fentebb említettem a szerző jól eltalálta a történethez szükséges nyelvi szintet és stílust. A komoly téma ellenére is végig könnyed és gördülékeny maradt. Viszont egy percre sem lassít, ami néhol meglátszik a művön, mert kapkodóvá válik, főleg a könyv második felénél vettem ezt észre, de az első felében is voltak ilyen részek. Ez a kapkodás főleg abban nyilvánul meg, hogy néhol nem megfelelően van jelölve a napok váltása vagy éppen az, hogy új helyszínen vagyunk, ezáltal kissé összefolynak ezek a jelenetek. Ami miatt mégsem esik szét, az az, hogy a történet íve végig stabil, és így ezek a döcögős részek sem törik meg annyira az olvasást, hogy zavaró legyen. Ezért összességében kijön belőle egy jó könyv, de ezen hibák javításával még jobb is lehetne.

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt a folytatást is el fogom, ha egyszer a kezembe kerül, mert az író stílusa nagyon megfogott.

Akik szeretik a new adultot vagy a romantikus könyveket azoknak ajánlom. Megéri próbát tenni a könyvvel.

A könyv kapcsán lehetőségem nyílt interjút készítenem a szerzővel, amit előre láthatólag csütörtökön olvashattok.

Értékelés: 4




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

2 megjegyzés:

  1. Örülök neki, hogy tetszett a könyv! ^^ Nálam ott van a kedvencek között, ezért minden egyes ehhez hasonló vélemény melengeti a szívem :)
    Az interjút pedig nagyon várom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örülök, hogy tetszett, főleg, hogy az Álomgyártól ez az első könyv, amit olvastam, így sikerült elsőre beletrafálnom egy jó könyvbe. :) Az interjú holnap érkezik. :)

      Törlés

Kövess E-mailen is!