Marie-Aude
Murail francia írónőt véletlenül ismertem meg, sőt azt is mondhatnánk, hogy
Fortuna kegyes volt hozzám, amikor a Könyvmolyképző egyik akciójában az Oh,
boy! Című könyve volt az ajándékkönyv. Először csak a polcon porosodott, de
aztán tettem vele egy próbát, és milyen jól tettem! Új kedvencet avattam, így
nem volt meglepő, hogy a Tartós hullámot már tudatosan vettem meg a
Könyvfesztiválon, és ahogy az Oh, boy! esetében sem, úgy ebben sem csalódtam.
Az egyik, amit nagyon szeretek az írónőben azok a címadásai.
A
Tartós hullám esetében is több mindenre utal a cím, egyrészt ez egy fodrászati
szakkifejezés, másrészt a főszereplő Louis elhatározásának tartósságára, egy
életre szóló hivatás megtalálására. A könyv fő szála egy tizennégy éves fiú
útkereséséről szól, aki nem találja a helyét a szülei, de inkább a társadalom
által számára kijelölt úton. Az elvárások fölé nőnek és egy váratlan esemény
kell, ahhoz, hogy ebből kirángassák. Azt hihetnénk, hogy ez egy tipikus young
adult könyvekre jellemző felállás határozza meg a könyvet, de aki egy sablonos
történetre számít az kellemesen fog csalódni, mert mint az írónőnél általában,
így ennél a könyvnél is egyedi ízt, érdekes mellékszálakat kap a cselekmény.
Ismét
egy sokrétű történetet kapunk. Iskolakerülés, mozgássérültség, LMBT, zaklatás,
bántalmazás, társadalmi előítélet, szülői frusztráció, beletörődés, fásultság.
Mindebből egy csodálatos történet rajzolódik ki, és alkot hihetetlen egységet.
Nincs egy felesleges sor se leírva, minden gondosan megtervezett és a stílus is
lehengerlő. Olyan varázslatosan tud az írónő mesélni, hogy szinte
megelevenednek a sorok. Ismét egy kisebb francia közösségen keresztül ábrázolja
a világ visszásságait, mindezt a sorok közé csepegtetett humorral, ami még a
legfájdalmasabb, drámaibb jelenetet is képes feloldani, könnyebbé tenni. Ennek
ellenére nem válik súlytalanná. Minden történésnek megvan a maga szerepe és
megfelelő súlya.
Az
alapszituáció, a szereplők, az események, mind-mind életszagúak, érezhetően a
valóéletből merítettek. Olyan, mintha végig a valóvilágban járnánk, annak egy
szelete elevenedne meg a lapokon. Kivétel ez alól az epilógus, ami nekem
túlságosan idillire sikerült a könyv többi részhez képest, nem teljesen illeszkedik
az addigi fejezetek hangulatához. A másik hiba, amit fel tudok róni a könyvnek
az az információadagolás kisebb elcsúszása. A mellékszereplőkről arányaiban
kevés információt közöl, legalábbis én szívesebben megtudtam volna róluk többet
is, bár ez már inkább egyéni meglátás, mint hiba. Ennek ellenére nem éreztem
annyira letisztultnak, mint az Oh, boy!-t.
Az
előző bekezdésben leírtaktól függetlenül nagyon megszerettem a szereplőket,
főleg Louist és Fifit, előbbit a koraérettsége és gondolkodás módja, utóbbit pedig
a humora és az odaadása miatt, ahogyan a körülötte lévőkről gondoskodott és
mindent megtett értük. A történet főszereplője egyértelműen Louis, aki a saját
útját keresi a szülei, főleg az apja elvárásai közepette, aki teljesen
elutasítja, hogy a fia egy fodrászatba menjen gyakorlatra. Itt kezdődik el a
fiú hazugságainak sorozata, amihez az anyja és a nagyanyja, Jó Mami is asszisztálnak,
mindaddig, míg az apja ki nem deríti az igazságot, és meg nem torolja azt. A
nyílt, emberekkel teli utcán üti meg a saját fiát, amikor elszabadulnak az
indulatai. Szinte azonnal megbánja, de majdnem későn, mert a fia megsérül,
ahogy a férfi büszkesége is, amit nehezen szerez vissza, főleg, miután a
kórházban a kollégák is tudomást szereznek arról, hogy megütötte a saját fiát.
Nehéz helyzet, de Louisnak muszáj hazudnia ahhoz, hogy elérje az álmát. Végül
itt a történet tetőpontján nyíltan ki is áll érte, ekkor szabadulnak el az apa
elfojtott indulatai, ami szintén érthető, bár az, hogy Louis olyan könnyen
megbocsát, már kevésbé, de ez betudható a happy endnek, ami Marie-Aude
Murailnél az eddigi tapasztalataim szerint szokványosnak mondható, de nem
giccses, még az epilógus ellenére sem. Louis családja egy valóságos
családmodellt jelenít meg a könyvben, ahol a szülők a legjobbat akarják ugyan a
gyerekeiknek, de a saját elképzelésük szerint, elítélve bizonyos szakmákat vagy
éppen kevésbé férfiasnak titulálják őket, mint Louis esetén a fodrászatot.
Jellemző az apa elítélő magatartásával szemben a két nő ellenállása,
véleményének lassankénti megváltozása is, ahogy végül a főszereplőt segítik a
történet során. Vagy éppen a kishúga, aki égig szurkol a bátyjának.
A
főszereplő család kapcsolatrendszerén kívül nagyon fontosak azok a kapcsolatok,
amiket a fodrászat dolgozóival kialakít. Ott van rögtön a fodrászat tulajdonosa
madam Maité, aki egy baleset miatt
elveszítette a fiát és tolószékbe kerül, és ahogy egyre jobban megismeri
Louist, az egyre jobban a fiára emlékezteti. Fentebb már említettem Fifit, akit melegként előítéletek
vesznek körül, ennek ellenére mindig vidám, segítőkész. Ennek a hátterében azonban
nagy fájdalom húzódik meg, ahogy egyre jobban közeledik halálos beteg
kedvesének elvesztése. Aztán ott van Clara
és Garance, előbbi szeretetre és megértésre vágyik és ki akar törni egy
bántalmazó kapcsolatból, utóbbi pedig belefásult az életbe, céltalanul bolyong.
Ahogy
a fentiekből látszik ez nem csak Louis szempontjából az útkeresés könyve,
minden szereplő az útját, de elsősorban önmagát keresi. Az írónő nem ad választ
az élet kérdéseire itt sem, nem dönti el helyettünk vagy a szereplői helyett
melyik utat válasszák. Lehetőségeket kínál, amik alapján ki-ki eldöntheti,
merre induljon tovább saját válaszainak keresése közben. A válaszokat a
szereplőkkel együtt nekünk magunknak kell megtalálnunk.
Értékelés: 4,5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése