Ilyen előzmények után nagyon vártam a szerző következő regényét, A rendszer ellenségét, ami hivatalosan csak nyáron, az idei könyvhétre fog kijönni a Napkút Kiadó gondozásában. Azért írtam múlt időben, mert az a megtiszteltetés ért, hogy szerző és a kiadó kérésére én írhattam meg a kötet fülszövegét, előtte pedig lehetőségem volt már decemberben elolvasni a könyvet. Márpedig ez az eddigi blogger pályafutásom legnagyobb elismerése, ezért itt az elején megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem Tarjának és a Napkút Kiadónak ezt a páratlan lehetőséget.
Nagyon gyorsan kiolvastam, mert beszippant és nem ereszt a havasfelföldi életérzés és a regény atmoszférája. A végére érve csak ez járt a fejemben: Tarja megcsinálta! A második: Tarja tényleg megcsinálta! Komolyra fordítva a szót, ha nem látom, nem is hiszem el, de sikerült kiküszöbölnie az első könyve zavaró gyengeségeit. Jobb lett, sőt nem egyszerűen jobb, fényévekkel lekörözi A nép igazságát, pedig az is jó regény. Minden várakozásomat felülmúlta, sokkal érettebb, levetkőzte az elődjén még érezhető felesleges sallangokat. A dramaturgia egyszerűen annyira patent, hogy hihetetlennek éreztem a minőségbeli ugrást. Minden a helyén van, határozott a fókusz, semmi kicsapongás, letisztult, érett, ugyanakkor ugyanolyan választékos nyelvezetű, mint az első rész, a humor pedig eszement, de ez a fajta élc bitang jól áll a szövegnek. A karakterábrázolás is csodás, sehol nem tudok belekötni, mindenki pont annyira van árnyalva, amennyire kell, pont oda jutnak, ahová a szerző vinni akarta őket.
A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!
Havasfelföldön tort ül a gyarlóság, az erény szitokszónak számít. Leiden Ahnenstolzot ábrándjai a nagyvárosba csábítják, azonban az égbe nyúló bérházak közt beteljesedés helyett csak önzést és kilátástalanságot talál. Meg egy új világrendet, mely a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását hirdeti… Gunyoros és megrázóan valószerű kalandjai Leident, ezt a kisszerűségében nagyon is ismerős figurát a történelem útjába sodorják, s nyomában kő kövön nem marad. Fineszes főurak, vérbő perditák, zord amazonok, önkény, ármány, köpönyeg és annak forgatása kíséri végig főhősünket valóság és fikció merész, pikírt és duhaj nászán, ahol az emberi esendőség távlatait a fantasztikum eszköztára bűvöli végtelenné.
Kép: Szabó Borka |
Külön értekezést tudnék írni a fülszöveg születésének mikéntjéről, de ebben a kritikában inkább nem teszem, az egy másik bejegyzés témája lesz. Egyelőre beérem annyival, hogy a fenti sorok ide vagy oda, nem is olyan könnyű összefoglalni egy regény velejét, sőt így utólag megkockáztatom, kisebb bravúrnak tartom. A regény fogadtatása ugyanis részben ettől függ, így nem kicsit izgulok. Érzésem szerint sikerült egy olyan középutat megragadnom, ami ad valamit, de nem spoilerez el semmi lényegeset, és remélhetőleg felcsigázza az érdeklődést. Megvallom, A nép igazsága fülszövege nekem annyira tetszett, hogy utána nehéz volt bármit is írnom, de a végeredményt nagyon is illik A rendszer ellenségéhez.
A regény A nép igazsága világában játszódik, feltűnnek benne már jól ismert karakterek, mégsem folytatás, hanem önálló regény. Használja ugyan a karaktereket, a történeti hátteret, de egy teljesen független történetet mesél el, amely A nép igazsága olvasása nélkül is kézbe vehető. Ez legjobban a regény elején érhető tetten, ami bevezeti a világot, és minden fontosabb részletet lefektet, mindezt úgy, hogy közben a cselekmény is elindul, méghozzá a karakterek kalandjaival párhuzamosan. Emellett rögtön érződik, hogy a kötet nem csak a szerző eddigi olvasóit szeretné megszólítani, hanem azzal, hogy egy szépirodalmi kiadó gondozásába adta a szöveget, úgymond új piacra is lépett, és új közönséget is meg szeretné szólítani. Ezáltal a szöveg inkább szépirodalmi irányába tolódik el, de maradnak benne fantasy elemek is, hogy a régi rajongók számára is befogatható legyen. Márpedig ez az egyik legnagyobb erénye, mert úgy oldja meg a szépirodalom és a fantasy közti átmenetet, hogy közben mindkét műfaj kedvelői megtalálhatják a kedvükre valót.
Kauppinen ezzel a nyelvezeti- és stíluskavalkáddal teremti meg az alaphangulatot, amit biztos kézzel vezet végig az egész köteten. Ehhez társul az a fajta abszurd humor, ami az előző regénye óta a szerző sajátos stílusjegye, és a második regényével mondhatni védjegyévé vált. Nevetés közben elgondolkodtam a világ, a kapcsolatok és az élet dolgairól. Ezt pedig a szereplői – Leiden, Doranna, Rafinesse, Tarja, hogy csak a legfontosabbakat említsem – szemüvegén keresztül láttatja. Ők viszik előre és alakítják a regényt, gondolataikon keresztül pedig megfogalmazódik egy jó nagy adag társadalomkritika és, hogy stílszerűek legyünk, csöpög a sorokból a répalébe áztatott szarkazmus, amit átitat az ármánykodás és a romlott sült hús bűze. Mert ebben a regényben mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, és senki sem az, aminek látszik. Mindezt tetézi, hogy Havasfelföld jottányit sem lett kellemesebb hely, sőt egyeseknek egyre kellemetlenebbé és reménytelenebbé válik. Mások pedig inkább dőzsölnek a kialakult zűrzavaros viszonyok között.
A történet középpontjában Leiden áll, az ő személye, ezáltal a kisember szemszöge felé tolódik el a fókusz. Általa bemutatásra kerül e réteg minden gondja, baja, nyomorúsága, és csekély, de odafigyeléssel kiaknázható lehetőségei. Vele szemben áll Rafinesse karaktere, aki a törtető, hataloméhes államférfi, aki a trónért való küzdelem közben bele is fárad az egészbe, így kvázi az olvasó szeme előtt ég ki, és válik alkoholistává. Kettőjük személyiségét, sorsát állítja szembe és alkalomadtán ütközteti is a szerző, ami kirajzolja a cselekmény fő ívét és egyben a konfliktust is vázolja, amit a maga módján, a világ keretei közt valamelyest sikerül is feloldania. Mindehhez Szabó Borka illusztrációi nyújtanak kellő aláfestést, amik tökéletesen kifejezik Tarja világának fonákságait és karakterei személyiségét.
A rendszer ellensége görbe tükör, abszurd humorú szatíra, amely az emberi természet fonákságait állítja pellengérre. Szarkasztikus látlelet kiüresedett, eszméit vesztett társadalmunkról. Bravúros profizmussal megírt drogos trip ínyenceknek.
Ajánlom a kötetet A nép igazsága rajongóinak, mert A rendszer ellenségéért még jobban fognak lelkesedni. Tarja ugyanis az első regénye óta sokat fejlődött, és a végeredmény magáért beszél. Valamint ajánlom a szépirodalom felől érkezőknek vagy az afelé kacsingatóknak is, mert választékos nyelvezete, értő humora és zseniális társadalomkritikája miatt kifejezetten élvezetes olvasmány számukra is.
A könyvet a szerző és a Napkút Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
Értékelés: 5
----
Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése