2020. november 15., vasárnap

Martha Wells: Mesterséges sors

Martha Wells Öldöklő-naplók sorozatával nem igazán kerültünk egy hullámhosszra. Az első részről azt írtam (EBBEN a bejegyzésben olvasható a teljes kritika): „Sablonos, alulírt (túlírt – ez nézőpont kérdése), a karakterek kidolgozatlanok, és ami a legkevésbé tetszett, az a könyv vége. Sokkal jobban ki lehetett/ki kellett volna dolgozni a történetet, vagy lefaragni, hogy egy jó novella lehessen belőle. Ebből sajnos egyik sem valósult meg.” A folytatást ugyan ennek ellenére megvettem, mert akartam még egy esélyt adni a szerzőnek, de sokáig halogattam az elolvasását. A motivációt végül egy molyos kihívás adta meg, amihez pont jó volt a Mesterséges sors. Ezért nem túl bizakodóan, de végül elolvastam.

Az első pár oldal után meglepődtem, mert mintha az írónő stílusát kicserélték volna. Nem volt olyan nyers, száraz, sőt néhol már-már közvetlenné vált. Ez részben Öldöklő változásának köszönhető, de érezhető volt az is, hogy az írónő lazított a hangvételen, bár néhol azért visszaköszönt az első rész merev hangneme. De a stílus dolgábab Wells érezhetően fejlődött erre a kötetre.

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

 

A történet kisebb időugrással veszi kezdetét az első rész történései után. Öldöklő továbbra is kutatja a múltját, és próbálja összerakni az maga által előidézett eseményeket. Megtalálni az okát, miért követte el a gyilkosságokat. Mivel a mészárlással kapcsolatos emlékeit a cég törölte, úgy dönt, utánajár, mi is történhetett valójában. A véletlen siet a segítségére KÖX, egy kutatóhajó rendkívül gyakorlatias mesterséges intelligenciája személyében, amivel kényszerű szövetséget köt, és útnak indul a bányakomplexum felé, ahol annak idején véghezvitte rejtélyes ámokfutását. De egyáltalán nem biztos, hogy mesterséges elméje fel van készülve arra, amit a sors tartogat számára…

A fülszöveg egy az elsőtől teljesen eltérő történetet, hangulatot sejtetett, amit már önmagában biztató jelnek vettem. Emellett az is kiderült belőle, hogy az író ebben a kötetben inkább a konstrukt-robot kapcsolatokra koncentrál, ami már a Mesterséges sorsban is érdekesebb volt számomra, mint Öldöklő emberekkel való suta szerencsétlenkedése (ez ebben a részben sokat javul). Ezért különösen örültem KÖXnek (Köcsög Kutató-szállító röviden), aki/ami az előzetes elvárásaimhoz képest eléggé szórakoztatóra sikerült. Főszereplőnkkel együtt pedig egyenesen fenomenális. Sokat nevettem a párbeszédeiken, de megesett, hogy elgondolkoztattak. Ők ketten viszik el a hátukon a könyvet. Tetszett, ahogy tanulnak egymástól: KÖX Öldöklő által még jobban megérti az embereket, Öldöklő pedig a szállító által tanulja az emberi viselkedést. Ha csak ők ketten szerepeltek volna a Mesterséges sorsban, akkor egy nagyon jó könyv lenne, de sajnos nem így lett.

Ismételten szerepelnek benne hús-vér emberek, de bár ne tennék, mert csak egyszerű díszletek. Csak azért vannak jelen, hogy nehezítsék a főszereplő dolgát, de egyébként a történet akár nélkülük is mehetne a maga útján. Az első kötetnél is éreztem hasonlót, de ebben a részben ezt hatványozottabban tapasztaltam. Ebben nem tudott, vagy talán nem is akart javítani a szerző, pedig a díjeső és a jó kritikai visszhang ellenére szerintem nem ártott volna. Mert így az emberi szereplők (akiknek az első könyvhöz hasonlóan már egy órával később sem emlékeztem a nevére) csupán kellékek a történetben. És ezzel el is érkeztünk a másik problémámhoz, a történethez. Kicsivel jobban tetszett, mint a nyitó köteté, de még mindig kevés. Olyan, mintha a szerzőnek nem lennének rendes ötletei, mintha csak Öldöklő karaktere lebegne a szeme előtt, és mindegy, mi a körítés, csak mesélhessen vele egy történetet. Habár fontos titokra derül fény, ráadásul  jó ütemben, de maga a cselekmény és a mellékkarakterek továbbra is érdektelenek maradtak számomra. Viszont azt nem vitatom, hogy karakterábrázolásban és stílusban fejlődött a szerző, illetve KÖX és Öldöklő párosa felhúzza a történetet.

Összességében a Mesterséges sors jobb, mint az elődje. Jót tett neki, hogy Wells még jobban a karakterekre, illetve a mesterséges konstrukt-robot kapcsolatokra koncentrált. Emellett lazított a stílusán, ami szintén előnyére vált a sztorinak. Viszont az ember szereplői továbbra is felejthetőek, ahogy a történet is.

 

Értékelés: 3,5


 


 

 

----


Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése