Véráldozat
A vér a világ éltetője. Az új olaj. Újabban ez tartja fenn a
fejlődést, immár környezetszennyezés nélkül. Nem fantasztikus? A 2140-es évek
forradalmi áttörése, a vér, mint új energiaforrás. Az új adó. Életek
megrontója, az új rák, amely életeket pusztít. Újságíróként sokat írt erről; a
vérüket áldozó, kiszipolyozott emberekről. A cikkeket írva úgy gondolta, hogy ő
és a családja érinthetetlen, hogy ők nem lesznek betegek, nem adósodnak el, és
a vérüket nem kell gyógyszerre vagy pénzre váltani. Most mégis itt volt egy
üvegtartály előtt, és a földet bámulta. Tenyere remegett a hideg felületen,
képtelen volt az üveg túloldalán álló két emberre nézni. Akiket elárult és most
feláldozni készült, hogy az, akit mindennél jobban szeret, élhessen.
− Legalább a lányodat ments ki innen – könyörgött a nő, aki
olyan távolinak tűnt, hogy nem tudott többé a feleségeként gondolni rá, mert
csak így tudta elengedni.
− Tudod, hogy nem lehet. Miatta…
− Apa! – A lánya szemébe nézve elbizonytalanodott, egy
pillanatra majdnem megfeledkezett arról, hogy mi a célja, kiért csinálja. Az a
szempár majdnem megtörte. De csak majdnem. Újra leszegte fejét, elvette a kezét
az üvegről és ökölbe szorította.
− Kezdhetik!
Valahol az épület mélyén megnyomtak egy gombot. Csövek
vágódtak a két remegő alak testébe. A fájdalmas sikolyra felkapta a fejét.
− Kérlek! Kérlek! – hajtogatták folyamatosan. – Kérlek… Kér…
lek… Kér…
Elhallgatott a könyörgés, ahogy az éltető folyadékot
elszívták a két ártatlanból. Ő pedig csak nézte őket, és semmit sem érzett. Az
a két roncs már nem a felesége és a lánya volt, csupán eldobható szemetek.
Egyszerű áldozatok azért a másikért, akire mindenkinél jobban szüksége volt.
− A kisfia megkapta a gyógyszereket, hamarosan magához tér –
közölte egy érzelemmentes női hang. Ez elég volt a férfinak, hogy elforduljon a
két elsorvadt alaktól, és a kórház gyerekosztálya felé vegye az irányt. Még
halotta, hogy a testek a szemétledobó falának csapódnak, de már semmit nem
számítottak neki.
− Épp jókor ért ide – közölte vidáman egy nővér, amint
belépett a fia szobájába. – Most ébredezik.
Minden érzelem egyszerre szakadt fel belőle. Öröm, bánat és
gyász. Ahogy magához szorította a fiát, tudta, hogy most már minden rendben
lesz. Komolyan hitt ebben.
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése