Robin O’Wrightly: Emlékkönny

Robin O’Wrightlyról nekem mindig a #Wetoo sorozat jut eszembe. Ám vannak más jellegű írásai is. Az egyik ilyen az Emlékkönny, ami merőben más, mint, amit eddig olvastam tőle. Mind hangvételében, mind kivitelezésében egyedi és sokkal bensőségesebb. Egyszersmind magát a szerzőt is közelebb érzi magához az olvasó, hiszen hamar kiderül, hogy a mesélő is a család része, amiről a regény szól, és a cselekmény igaz történeten alapul. A hiányokat, hézagokat pedig kitölti a szerzői képzelet, de végig titok marad, hogy az egészből mi igaz és mi nem, így az élmény végig érdekfeszítő amellett, hogy sokszor szomorú és drámai is egyben.

A borító romantikus történetet sejtet, ám a regény sokkal több ennél, mert egy család (a szerző családja) száz évét meséli el 1920-tól egészen 2020-ig. Ez már önmagában nem kis vállalkozás, viszont az egyenesen csodálatos, ahogy az olvasók elé tárja, pedig a nevek és helyek a legtöbb esetben kegyeleti okokból fiktívek. Ez egy a valóság és a mágikus realizmus határán egyensúlyozó remekmű, tele fájdalommal és egy családdal, amelyik még napjainkban is csak lábadozik a generációkon átörökített traumákból. Mindez már-már szépirodalmi nyelvezettel és kiváló történetvezetéssel lett megírva, amit végig áthat az író az olvasóra is átragadó szeretete.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Szöges Emese: Alattunk a föld aluszik

Nem könnyen szántam rá magam a bejegyzés megírására, mert nehezen tudom megfogalmazni a könyvvel kapcsolatos gondolataimat. Előjáróban tudni kell, hogy először múlt nyáron olvastam a könyvet, és bevallom, nagyon nem tetszett, és úgy gondoltam, pihentetem, mielőtt megírnám róla a véleményemet. Ebből az lett, hogy a biztonság kedvéért újraolvastam. Kicsivel pozitívabb lett a kép, és a második alkalommal sok mindent másképpen látok, de mégsem lett az igazi.

Az Alattunk a Föld aluszik Szöges Emese második regénye. A kötet a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Az szerző első könyvét nem olvastam, így nem volt semmilyen olvasmányélményem tőle, viszont az hamar kiderült, hogy gördülékenyen fogalmaz, hamar megteremti a történethez szükséges atmoszférát, amivel megnyeri magának az olvasót. Ez nálam is így volt a kötet elején; a légkör nagyon erős volt, nem csak a hangulat, hanem világépítés szempontjából is, a karakterek is érdekesek voltak, mégis, a cselekmény közepe tájékán leül a kötet, és ha nem lenne olyan csavaros a vége, akkor még ennyire sem működne. Szerencsére azonban a nyitány és a zárás valamelyest ellensúlyozza a közepét, így összességében jó összkép alakult ki bennem.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat.

Robin O’Wrightly: Anya csak egy van (#Wetoo 3)

Bár Robin O’Wrightly #Weetoo sorozata nem összefüggő darabokból áll, egy dologban mégis megegyeznek. Mindegyik rész egy-egy nehéz témát dolgoz fel, a családdal és az emberi kapcsolatokkal a középpontjában (a Kettős keresztről ITT, a Testcserés számadásról ITT írtam). Nincs ez másként a harmadik kötettel sem. Mi több, talán ez megy bele legmélyebben az emberi kapcsolatok működésének legsötétebb bugyraiba, más szóval az Anya csak egy van nem könnyű olvasmány. Az pedig csak tetézi az élményt, hogy megtörtént esetet dolgoz fel fájó őszinteséggel.

Az egész sorozat különleges helyet foglal el az olvasmányaim között, de talán ez a harmadik rész talált be nálam a legjobban. Ezt a szokásos szókimondó stílus mellett azzal érte el, hogy ez a legkiforrottabb. A szerző stílusa, írásmódja sokat fejlődött az évek során, ami nagyon meglátszik ezen a kisregényen. Nagy örömmel, mégis félve olvastam minden sorát. Örömmel, mert kellemes volt olvasni, és félve, mert Robin O’Wightlynál sosem lehet tudni, milyen nehéz sorsot szán a karaktereinek, illetve ez esetben milyet írt nekik az élet.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Philip Pullman: La Belle Sauvage

Azóta szerettem volna olvasni Pullmanntől, hogy láttam Az arany iránytű filmet. És hogy miért nem a trilógiával kezdtem? Talán azért, mert jobban érdekeltek az előzmények. Erre pedig A Por könyve első darabja a legjobb választás, noha itt még a trilógia főszereplője Lyra csak egy kisbaba. Viszont nagyon érdekes és izgalmas olvasmány, így végül nem bántam meg a választásomat. Már csak azért sem, mert ez egy nagyon részletgazdag világ, aminek itt egy másik aspektusát ismerhetjük meg, illetve a szerző a politikai hátteret is jobban kifejti, így több karakter már itt a helyére kerül, ami egyenesen meghozta a kedvemet a trilógiához, amit alkalomadtán biztosan el fogok majd olvasni.

De visszakanyarodva a La Belle Sauvage-hoz az tetszett benne a legjobban, hogy a már ismert szereplők is megjelennek, de itt még csak a háttérben, a főhősök mind itt felbukkanó újoncok. Körülöttük zajlik a cselekmény, így a trilógia olvasása nélkül is élvezhető volt a kötet, bár az élmény nem volt hibátlan, és akadtak benne hézagok, amiket a trilógia ismeretében kitölthettem volna, de ennek ellenére ez az előzmény csak még jobban megszerettette velem Az Úr Sötét Anyagai világát.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Jakupcsek Gabriella: A napos B oldal

Have fun! Valamiért ez a mondat jutott eszembe a könyv becsukása után. Talán nem véletlenül, ugyanis árad belőle a pozitív életszemlélet, mondhatni az egész egy kötetnyi boldogság. Még úgy is, hogy azért megjelennek a 40 feletti lét árnyoldalai is, azonban ezt ellensúlyozza Jakupcsek Gabriella humora és pozitív hozzáállása.

Végig úgy éreztem, hogy Jakupcsek Gabriella velem szemben ül és mint egy barátnő mesél az életéről. Végig közvetlen, csicsergős a stílus, ami azonnal behúzza az olvasót. Ez a könnyedség végig kitart, legyen szó akár a változókor nehézségeiről, vagy éppen a test változásairól. Emiatt még a nehezebb témák is könnyebben befogathatóvá válnak. Ebben az is segít, hogy minden fejezet végén Gabriella személyes tapasztalatai kiegészülnek egy-egy szakember által írt ismertetővel az adott témában. Ezek még jobban árnyalják a képet. A kettő együtt pedig egy tartalmas és szórakoztató elegyet alkot, ami megmutatja, mi is az A napos B oldal.

Ráadásul a fejezetek végén Minimálprogram címen összefoglalók zanzásították az adott témát és a kifejtett javaslatokat, amiket kifejtett. Ezeknél különösen tetszett, hogy az arany középútra törekedett. Mégsem hatottak listaként, inkább lelkesítik az olvasót, hogy merjen kipróbálni új dolgokat, vagy ne féljen a változástól.

Bodnár Alexandra – Monos Anett (szerk.): Lámpások Éjszakája

A Lámpások éjszakája a C&H Project harmadik antológiája. Mindhármat olvastam, így végigkövettem az írások minőségének fejlődését. A szerzők és a kötet összeállítói immár összeszokott csapatként dolgoznak együtt, ami nekünk olvasóknak különösen örvendetes, mert a kötetben összességében jó írásokat olvashatunk.

 

Az antológia 2022 Halloweenjére jelent meg, benne tizenkét szerző tizenhárom novellája olvasható. Sokrétűen dolgozza fel a halloweeni témát, a gyerekcsínyen és a romantasyn át a kaszabolós horrorig minden megtalálható benne. Az összeválogatás is kiválóan sikerült, és néhány gyengébb írás kivételével nagyon élvezetes, borzongató kötet, ahogy az egy halloweeni válogatáshoz illik.

 

Halloweenkor a lehetetlen is lehetséges. Úgy tartják, ilyenkor szellemek tucatjai árasztják el a világunkat. Halloween a visszajáró, kóborló lelkek éjszakája. Halloweenkor a megtévesztésé, a misztikumé és a borzongásé a főszerep.

Milyen titkot rejt egy idős néni súlyos bőröndje?
Hogyan végződik egy véres tündérmennyegző?
Milyen formában találnak vissza hozzánk a szeretteink?
Mi ölthet testet egy cvikker mágikus lencséjén keresztül?

…Tarts velünk egy fergeteges szellempartiba, eredjünk együtt a legendák nyomába. Mutasson utat a reszketeg gyertyafény a lámpások éjszakáján!

 

Koppány Tímea: Kristálytolvaj

Koppány Tímea ismét Ammerúnia kietlen, rothadó vidékére kalauzol el bennünket a Kristálytolvaj című legújabb regényében. Még mindig nagyon illik a szerzőhöz a Ködcsempészben (ITT írtam róla) megkezdett útja a fantasy zsánerében,  ennél a kötetnél pedig egyre jobban érződik, hogy piszkosul élvezi a műfajt. Emellett úgy tűnik, megtalálta a helyét a Delta Vision Kiadónál, ami szerintem minden író életében fontos állomás, és ez a szövegen is érződik, mert egy szórakoztató kalandos történetet kaptunk.

A Kristálytolvaj a Ködcsempészhez hasonlóan a grimdark zsánerében maradt a maga antihőseivel, akik ezt tudják is magukról. Feldobta a kötetet, hogy jobban érződött benne A nép igazságát és A rendszer ellenségét (ITT és ITT olvashattok róluk) egyaránt jellemző szatirikus jelleg, aminek mindkét regény sokat köszönhetett. Sőt nekem is megdobta az élményt, mert e művek szeretették meg velem az írónő stílusát, és nagyon örültem, hogy az új kötetében is megjelent. De felesleges attól tartani, hogy ez elnyomta a fantasy világépítést, inkább az atmoszférateremtéshez tett hozzá, ami nagy erőssége a kötetnek.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Szabad irodalmat! mozgalom - Amiért csatlakoztam

Nemrégiben csatlakoztam a Szabad irodalmat! #szabadirodalmat mozgalomhoz nagykövetként. Ez egy írókat és könyves szakembereket tömörítő független közösség, aminek tagjai elkötelezettek a kultúra és az irodalom szabadságának megőrzése iránt.

Könyves bloggerként és szerkesztőként fontosnak érzem a közösség törekvéseit és igyekszem aktívan részt venni benne.

Erre miért volt szükség?

Borítóleleplezés #96 – Rezeda Réka: Bábmester (Tüske és gyopár 1.)

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Rezeda Réka első könyve, a Tüske és gyopár 1. része, a Bábmester, ami a Vörös pöttyös sorozatban érkezik.

Íme, az új Vörös pöttyös kötet borítója!

Borítóleleplezés #95 - On Sai: A háború titka – Vágymágusok 4

 

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál On Sai legújabb könyve, a Vágymágusok 4. része, A háború titka, ami a Vörös pöttyös sorozatban érkezik.

Íme, az új Vörös pöttyös kötet borítója!

Jay Kristoff: Empire of the Vampire – Vámpírbirodalom

Jay Kristoff neve nem volt ismeretlen számomra, mert számos könyve olvasásra várakozik a polcomon, de ez volt az első, amit kézbe vettem. Kivételesen engedtem a könyv körül kialakult nagy hype-nak, és meg kell mondjam, határozottan nem bántam meg. Sőt a legjobb könyv volt, amit az év első negyedében olvastam. Nemcsak a dark fantasyként működik, hanem műfajtól függetlenül is megállja a helyét.

Minden szempontból remekül megírt könyv, talán az alkalmankénti enyhe túlírtságot és az elején az olvasóra zúdított rengeteg nevet tudnám felhozni hibaként, bár ezeken gyorsan túllendül az ember, mert a szöveg hamar beszippantja magába, és néhány fejezet után csak azt veszi észre az ember, hogy sodródik az eseményekkel, izgul a szereplőkért, és lenyűgözi a világ.

Más szóval bevezetésként elmondhatom, hogy örülök, hogy Kristoff könyvei közül a Vámpírbirodalom volt az első, amihez szerencsém volt, mert ezzel maximálisan elérte, hogy érdekeljen a többi is, és ne csak a port fogja a polcon (Vihartáncos felkészül). Körülbelül úgy jártam vele is, mint Tchaikovsky-jal Az idő gyermekei elolvasása után: nem túlzok, akár a bevásárlólistáját is elolvasnám. Írom ezt azért, mert Kristoff, akárcsak Tchaikovsky, ugyan nem könnyen emészthető témát választott, viszont a tálalást olyan olvasmányosan teszi, hogy szinte letehetetlenné válik a kötet. Ehhez a választékos nyelvezet, a gördülékeny írásmód, az érdekes és részletgazdag világ és a sokszínű szereplőgárda is nagymértékben hozzájárult.

Kemendy Júlia Csenge: Az időlátók balladája

Kemendy Júlia Csenge nevével először a Kalandra fel! (ITT írtam róla) olvasókönyvben találkoztam, amiben A sötétség, aki félt a gyerekektől című novellája jelent meg. Már akkor felkeltette az érdeklődésemet a gördülékeny stílusával és a szerethető történetével. Aztán megjelent két kisiskolásoknak szóló regénye, Az Anyacsalogató Hadművelet (ITT olvashatsz róla bővebben) és A Bertibátorító Hadművelet (EBBEN a bejegyzésben írtam a könyvről); ezek után az egyik kedvenc szerzőmmé lépett elő, ezért nagyon kíváncsi voltam az ifjúsági könyvére is, amiben szintén nem csalódtam.

Az időlátók balladája a szerző harmadik regénye, és ez minden szempontból meg is látszik rajta. A stílusa még letisztultabb, és az első pillanattól kezdve érezni a szövegen, hogy a szerző otthonosan mozog ebben a műfajban is. A hosszabb terjedelemmel sincs gondja, sőt, az írói eszköztárát sokkal jobban ki tudta bontakoztatni ebben a kamaszoknak szóló történetben. Érezhető a folyamatos fejlődés, és nagyon kíváncsi vagyok, meddig juthat el még az író.