Anne L. Green: Elfojtott indulatok

Sokáig úgy voltam az írónővel, hogy megláttam a nevét és görgettem is tovább. A témák, amikben ír egyáltalán nem hoztak lázba. De ha már decemberben az Álomgyár karácsonyi turnéján ajándékként hozzájutottam az ő novellájához is, így úgy voltam vele, miért ne. Veszíteni nem veszítek vele semmit, másrészt meg jelenleg ezekre a rövid novellákra van időm, így adva volt, hogy ez is sorra kerül.

Ilyen felvezetés után adva van a kérdés: Tetszett? A válasz az, hogy részben igen. Az író stílusa kellemes, jól olvastatja magát a történet, illett hozzá a választott E/1-es szemszög, és a főszereplő Maya is kedvelhető karakter a maga módján. Hogy hol romlott el a történet? Az utolsó tíz oldalon. A történet addig számomra viszonylag hihető volt, a karakterek is hozták a történet keretei között, amit szerintem hozniuk kellett. De aztán a végén számomra teljesen elvesztették a hitelességüket, átesve a ló túloldalára, ezzel kizökkentve az olvasásból. Tudom, hogy ezeknek az erotikus történeteknek nem a hitelesség a lényegük, de van egy pont, amit, ha átlép egy ilyen történet, akkor onnantól kezdve élvezhetetlen számomra. Nem jó olvasni. Sajnos, ez a novella átlépte ezt a küszöböt. Kár érte, mert az író stílusa nem rossz.

Lovranits Júlia Villő: Macskakő – Történetek gyermeklelkű felnőtteknek

Lovranits Júlia Villő nevével még az első Aranymosás válogatón – ami már jó régen volt – találkoztam először, és már akkor felfigyeltem rá. Bár sokáig váratott magára, hogy olvassak a szerzőtől, de múlt évben a Lea és a viharbanyákkal megtört a jég, amit nem bántam meg, mert egy egyedi hangú meseírót ismerhettem meg általa.

Amikor megláttam, hogy készül a Macskakő, nagyon megörültem, mert egy nagyon jó kezdeményezésnek tartottam. A borítót meglátva nem volt kérdés, hogy meg fogom venni, és még éppen jutott az első százból, ami nagy szerencse volt. Ott is motoszkált a fejemben folyamatosan a könyv, szinte kérte, hogy vegyem le a polcról, de egészen februárig (közben megszületett a kisfiam) nem volt alkalmam elolvasni. De pont jó volt így, mert az egyik történet, a Babafej című különösen illett a jelenlegi élethelyzetemhez. Mondhatni pont akkor olvastam a könyvet, amikor kellett. Léleknyugtató hatással volt rám, emellett a pozitív életszemlélete (Mályva utca rész) és játékossága (Szigliget rész) miatt folyamatosan mosolyt csalt az arcomra. Ami nagyon jót tett egy-egy nyűgösebb nap után. Azóta már egyszer újraolvastam a könyvet, ami mutatja, hogy bármikor elővehető, bájos, könnyed olvasmány. Sokszor végiglapoztam csak úgy, mert az illusztrációk egyszerűen vonzzák a szemet. Berecz Krisztina képei egyszerűen olyanok, hogy nézni kell őket. Kitűnően kiegészítik a szerző történeteit.

Egy hibája volt, ami igazából nem is hiba. Mégpedig az, hogy túl rövid. Olvastam volna még tovább is. Remélem, lesz még ilyen együttműködés a két alkotó között máskor is, mert ez az első nagyon jól sikerült.

Budai Lotti: Az idegen

Budai Lotti nevével egy álomgyáras könyvrendelés során találkoztam, amikor random ezt a novellát választottam ki ajándéknak. Aztán ezen felbuzdulva elolvastam több könyvének is a fülszövegét, és úgy gondoltam, tetszeni fog nekem ez a novella. Egészen addig így is volt, amíg bele nem kezdtem az olvasásába, sőt, még részben utána is. De ahogy a végéhez közeledtem, úgy apadt a kezdeti lelkesedésem. Mostanában egész jól elvagyok a történelmi romantikusokkal, így ez a novella is érdekes volt, főleg, hogy japánban játszódott a történet. Ezzel a részével nem is volt baj, mert a történet ugyan nem volt bonyolult, de, amit elmesélt vele a szerző, az tetszett. A karakterábrázolással sem volt gond, amit kellett ilyen rövid terjedelemnél, azt megtudtam a szereplőkről. A főszereplőt pár mondattal sikerült megkedveltetnie velem a szerzőnek, ami szintén jó.

Amivel inkább gond volt, az a megvalósítás. Nyelvileg döcögött, több helyről kimaradtak névelők, nem volt gördülékeny a megfogalmazás, és a nyelvi szintjét a téma komolyságához képest alacsonynak éreztem. Nagyon vért izzadva akart japán lenni, ami legjobban azon érződött, hogy görcsösen a szövegen belül akart minden szót megmagyarázni a szerző. Ez azonban több helyen törést okozott a szövegben, megtörve a novella ívét. A lábjegyzetes megoldás a szavak magyarázatára ez esetben jobb lett volna.

Jean Webster: Nyakigláb apó

Először az anime sorozattal találkoztam, amikor régebben a tévében adták, és rögtön kedvenc lett Judy karaktere, és a történet. Emlékszem, hogy hétről-hétre vártam az újabb részt. Aztán felnőtt fejjel újra néztem, és noha sok mindent másként éltem meg vagy éppen megmosolyogtató volt, mint amikor gyerekként néztem, de még továbbra is tetszett. Így egyre jobban érdekelt az eredeti mű. Ami rögtön feltűnt, hogy a könyv a sorozathoz képest sokkal könnyedebb, játékosabb hangvételű. Ez talán a levélregényforma miatt van így, mert így jobban betekintést nyerhetünk a főszereplő gondolataiba, mint az animében. Ugyanebből adódik, hogy korához képest sokkal gyerekesebb is Judy az eredetiben, míg a sorozatban némiképp komolyabb, főleg a vége felé. Ezt nem éreztem hibának, inkább csak hangulatában okozott más élményt nyomtatott formában a számomra már ismert történet. Ehhez hozzátett a kevés párbeszéd is, valamint az, hogy itt néhány dolog csak említés szintjén jelent meg, a sorozatban viszont részletesebben kidolgozták. Ami jól kiegészíti a történetet mindkét esetben, az a képi világ, a könyv esetében a szerző rajzai, a sorozatnál a szép animáció. Ezek mindkét változatban emlékezetesek.

Baráth Viktória: A főnök nagy napja

Már régóta terveztem, hogy olvasok Baráth Viktóriától, de eddig még nem jutottam el addig, hogy meg is valósítsam. Egészen mostanáig. A főnök nagy napja pont jókor került a kezembe, mert most pont egy ilyen rövid történetre vágytam, ami gyorsan elolvasható, és nem sokat kell rajta gondolkodni.

Amit rögtön leszűrtem az első pár oldal után, hogy a szerző kellemes, olvasmányos stílusban ír. Választékos, letisztult a megfogalmazás, biztos kézzel vezeti végig az olvasót a történeten. Ezáltal teljes ívet fut be a novella, noha függővéges, de jó a horog a végén, emellett viszonylag önállóan is érthető a novella. Megfelelő csalétek volt a történet folytatásához, legalábbis nekem felkeltette az érdeklődésemet a szerző A főnök című könyve iránt. Ha alkalmam lesz rá valamikor, bele fogok pillantani abba is.

 

Ecsédi Orsolya: Banyavész

Ecsédi Orsolya a Cirrus a tűzfalon című első meseregényével nagyon betalált nálam, és már nagyon vártam, milyen mesével rukkol elő legközelebb. Ezért megvallom, nagyon megörültem a szerző felkérésének, mert nem volt kérdés, hogy a Banyavészt is elolvasom. Egyáltalán nem bántam meg, mert ugyanaz történt, mint az előző könyve esetében: az első pár oldalon beszippantott a regény, és egy egyedi világba repített, ami ezúttal sem tér el olyan nagyon a valóditól. Sőt, ezt még sokkal közelebbinek is éreztem, mint Cirrus digitális világát. Számomra a Banyavész világa sokkal jobban átélhető volt és valóságosabban hatott. A kötet gyerek főszereplői igaziak voltak, olyanok, akikről elhiszi az olvasó, hogy a valóságban is létezhetnek. Ezért sokkal jobban átélhető. Báti és Zizu karaktere a gyerekkori énem egyes aspektusaira emlékeztetett, így általuk újraéltem a gyerekkorom egyes élményeit.

A Banyavészben újra megmutatkozott a szerző egyedi, játékos stílusa, amit már a Cirrus a tűzfalonban megismerhettem. Ehhez társul ismét egy egyedi ötlet, amely végtelen fantáziáról árulkodik, valamint az könnyed, intelligens humor, amiben újra megmutatkozik az író nyelvi zsenialitása. Mindehhez ismét jól illeszkednek László Maya rajzai, amik jó kísérői a műnek, a történések érdekes aspektusait ragadják meg.

Blogtervek

Csaknem két hónap után holnap újraindul a blog. Ezen apropóból röviden írnék a terveimről. 

Amik biztosan lesznek továbbra is azok a könyvértékelések. Elsőként Ecsédi Orsolya: Banyavész című könyvéről kerül fel értékelés a holnapi nap folyamán. Előre láthatólag vasárnaponként tervezek posztolni. Néhány bejegyzést már előre megírtam. Ezek többsége az Álomgyár karácsonyi turnéján ajándékba kapott novellákról írt értékelések, a kisbaba mellett egyelőre zömmel csak rövidebbeket sikerült olvasni, illetve a Nyakigláb apóról készült még el az értékelés. Az elkövetkezendő hetekben ezek kerülnek majd fel. Ha közben sikerül mást is olvasnom és írnom róla, akkor lehetséges, hogy variálni fogok a jelenleg eltervezett sorrenden.

A Top 5 Szerda bejegyzéseket márciusban tervezem újra indítani. Nem hiszem, hogy minden héten fogom hozni a bejegyztéseket, de legalább havi egyet tervezek megírni az aktuális témákból. Minden egyéb még képlékeny, de bízom benne, hogy bizonyos időközönként tudok hozni interjúkat is.

Blogszünet

Januártól a blog rövid időre, előreláthatólag február közepéig-végéig szünetre megy. Nem kell semmi rosszra gondolni, sőt az apropója egy örömteli esemény. Január elején (ha addig bennmarad, szerk.: 2018. december 30-án megszületett :)) megszületik első gyermekünk, akit már nagyon várunk. Ez egy új, sűrű időszak lesz az életünkben, főleg az elején, ezért a bejegyzésírás egy ideig szünetel. Ami annyira nem is baj, mert éreztem magamon már, hogy túl sűrű, és egy kicsit lazítani kéne a tempón, hogy ne menjen a minőség rovására, így ezt a lépést valószínűleg mindenképp megtettem volna. Gondoltam rá először, hogy időzítek be pár bejegyzés januárra is, de aztán elvetettem az ötletet, mert nem akarom elsietni, így marad a várhatóan februári visszatérés, ahogy a baba és az energiám engedi.

Hogy mik a terveim? Valószínűleg ritkulni fognak a bejegyzések, de nem szeretném semmi esetre sem abbahagyni a blogolást, mert szeretem csinálni, és nagyon a szívemhez nőtt ez a kis kuckó itt a net ezen sarkában. Lehet számítani továbbra is értékelésekre, a Top 5 Szerda bejegyzésekre, illetve interjúkra is. Emellett tervezek egy havonta jelentkező új rovatot, ami szintén interjú jellegű, de az eddigitől eltérő témájú. Erről részletesen akkor, ha már végleg kialakult mi is lesz ez, és úgy látom, hogy ténylegesen lehet belőle valami.

Köszönöm ezt az évet minden olvasómnak! Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Láng és Pihe

 

Téli mese a barátságról.

Láng és Pihe

Pihe a földkerekség legszófogadóbb hópihéje volt. Mindig megfogadta az idősebbek tanácsait. Ügyelt arra, hogy rövid pályafutása során minél később érintkezzen a földdel, és próbálta elkerülni a meleg helyeket, amik a vesztét okozhatják. Társaihoz hasonlóan a szél szárnyán vitorlázott, meglovagolva a legjobb áramlatokat, amik a levegőben tartották. Főleg a vadabb fuvallatokat szerette, amik fel-feldobálták. Élvezettel hagyatkozott ezekre a rakoncátlan szelecskékre. Ám ez kis híján nem várt következménnyel járt, mert a szél egyszer csak megtaszította, és majdnem belefújta egy fáklya fényébe. Próbált leszánkázni a fuvallatról, hogy meglovagoljon egy másikat, de az nem engedte, vonta és taszigálta, amibe bele is szédült. Szállt és kavargott, más hópihékhez verődött, elvesztette minden kapcsolatát a valósággal, nem tudta mi lesz vele ezután.

Egyszer csak elállt a szél, és Pihe arra eszmélt, hogy földet, azaz párkányt ért. Rögtön érezte, hogy hóselyem lábai elnehezülnek, de nem adta fel. Megpróbált elvergődni a párkány szélére, hogy újra felrepüljön az egyik fuvallattal, ám a szél visszataszította, egyenesen egy nyirkos, átlátszó anyagnak ütközött. Ismeretlen érzet járta át a nedvesség és hideg mellett.

− Mi vagy te? – kérdezte hirtelen egy hangocska az üveg túloldaláról. Pihe majdnem leszédült ijedtében az üvegről. Kapkodta a fejét, hogy ki szólhatott hozzá, mire meglátta a gyertyát az ablakban, melynek tetején a fáklyatűz kicsinyített változata imbolygott, ami barátságosan mosolygott rá. – Nem kell félned – tette hozzá. – Láng vagyok. És te?

− Pihe – hebegte a hópihe.

− Mi szél hozott erre? – érdeklődött Láng.

− Egy vad fajta, ami láthatólag nem engedi, hogy újra vitorlázzak – panaszolta.

− Miért nem maradsz itt? Kellemes az idő, és örülök, hogy van kivel beszélnem – lelkendezett Láng.

Top 5 Wednesday #54 - Könyvek, amiket 2019 elején el szeretnék olvasni

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.

A heti téma olyan könyvek voltak, amikre nem jutott idő 2018-ban, de 2019-ben az elején szerepelnek az olvasmánylistámon. A babóca mellett nem tudom, hogy lesz, de a listán szereplő öt könyvet mindenképp előre fogom venni. 

Rainbow Rowell: Almost Midnight

Rainbow Rowellt az Eleanor és Park című könyve kapcsán ismertem meg, és az írói stílusával rögtön belopta magát a szívembe. Így mikor megláttam, hogy ez a könyve kijön, meg is rendeltem. A Die Hard Christmas-höz hasonlóan ez is egy múlt évi megjelenés, amihez most jutottam el, és egyáltalán nem bántam meg. Rowell stílusa már magyarul is nagyon átjött, hála a fordítójának, de eredeti nyelven ez még inkább megmutatkozik. Mivel kissé berozsdásodott az angolom, eléggé döcögősen kezdtem el, de pár oldal után egész jól belelendültem, így hamarosan túllendültem azon, hogy nem magyarul olvasok. Ami a könnyed nyelvezetnek és az olvasmányosságnak nagyban köszönhető. De főleg az írónő egyediségének, amit ebben, a két rövidebb történetből álló, kötetben is hoz. Az első történet az emberi kapcsolatokra fókuszál, és egy párt állít a középpontba, a másik pedig a rajongás jelenségét járja körül néhány mozirajongó szemszögéből.

A borító szerintem nagyon gyönyörű, ahogy a belső illusztrációk is szemet gyönyörködtetőek. Különösen tetszett, hogy fekete-fehérek, mert jól illettek a szöveghez. Sokkal kifejezőbbek voltak így, mintha színesek lettek volna.

Egy bajom volt a könyvvel: olvastam volna tovább is. Bár ez számomra hatalmas pozitívum.

Doogie Horner: Die Hard Christmas

A Die Hard az egyik kedvenc karácsonyi filmem, szinte minden évben megnézésre kerül, így akartam valamit olvasni, ami legalább olyan jó. Keresgéltem a polcon, és megakadt a szemem férjem egy múlt évi szerzeményén a Die Hard Christmas-ön, és nem volt kérdés, hogy ez egy tökéletesen szórakoztató olvasmány lesz. Ez a felnőtteknek szóló mesekönyv múlt évben jelent meg, és emlékeztem, hogy párom nagyon jókat szórakozott rajta, ami nálam sem maradt el. A rajzok jól harmonizálnak a szöveggel, szépen kidolgozottak. JJ Harrison egyedi képi megjelenítést alkalmaz. Legalábbis én a magam részéről többször végig lapoztam a könyvet csak a képeket nézegetve.

Egy szépséghibája van, hogy magyarul nem elérhető, így kevesebb emberhez juthat el, pedig egy érdekes, szórakoztató átdolgozást tarthat a kezében az olvasó.