2019. március 10., vasárnap

Jean Webster: Nyakigláb apó


Először az anime sorozattal találkoztam, amikor régebben a tévében adták, és rögtön kedvenc lett Judy karaktere, és a történet. Emlékszem, hogy hétről-hétre vártam az újabb részt. Aztán felnőtt fejjel újra néztem, és noha sok mindent másként éltem meg vagy éppen megmosolyogtató volt, mint amikor gyerekként néztem, de még továbbra is tetszett. Így egyre jobban érdekelt az eredeti mű. Ami rögtön feltűnt, hogy a könyv a sorozathoz képest sokkal könnyedebb, játékosabb hangvételű. Ez talán a levélregényforma miatt van így, mert így jobban betekintést nyerhetünk a főszereplő gondolataiba, mint az animében. Ugyanebből adódik, hogy korához képest sokkal gyerekesebb is Judy az eredetiben, míg a sorozatban némiképp komolyabb, főleg a vége felé. Ezt nem éreztem hibának, inkább csak hangulatában okozott más élményt nyomtatott formában a számomra már ismert történet. Ehhez hozzátett a kevés párbeszéd is, valamint az, hogy itt néhány dolog csak említés szintjén jelent meg, a sorozatban viszont részletesebben kidolgozták. Ami jól kiegészíti a történetet mindkét esetben, az a képi világ, a könyv esetében a szerző rajzai, a sorozatnál a szép animáció. Ezek mindkét változatban emlékezetesek.



Az előző gondolatmenetet folytatva az tetszett az illusztrációkban, hogy a szerző saját kezű rajzai, így egyszerű ceruzarajzok, de pont ez adja a varázsukat is, ahogy ezekkel egyedi hangulatot teremt az olvasottakhoz. Tökéletesen rezonálnak a történettel. Vegyük például azt a részt, mikor Judy Nyakigláb apó kinézetét találgatja, és erről ír neki a levelében. Ehhez az írónő egy rajzott mellékkel, amin tökéletesen látszik a lány tanácstalansága, de egyben kreativitása is.

 
Vagy például amikor egy esős napról ír, és ezt szintén egy odaillő rajzzal érzékelteti, ami kitűnő hangulatot teremt.

 
Ezek a példák jól mutatják, hogy ebben az esetben az illusztrációknak fontos szerepük van, és nagyban növelik a szöveg élvezeti értékét. Ehhez még a karaktereknél visszatérek majd.

A történet formája és a cselekmény szorosan összefügg, mivel előbbi eléggé kötött. A történetet ugyanis levélregény révén levelek formájában követhetjük, ami miatt szinte párbeszéd nélküli az elbeszélés. Csak a Judy általi idézetek formájában jelennek meg párbeszédrészletek. Emiatt kissé lassabban olvastam, mert jobban szeretem, ha nemcsak leíró részek vannak egy könyvben. De a főszereplő stílusa annyira élvezetessé tette az elbeszélést, hogy egy idő után felgyorsult a tempóm és teljesen elmerültem a történetben. A kötet kicsivel több, mint négy évet ölel fel, szinte hónapról hónapra követhetjük nyomon Judy és barátai életét, ahogy azokat levélbe foglalja. Ezek a levelek az érzelmek széles skáláját vonultatják fel: megjelenik bennük a vidámság, a bánat, a vágyódás, a szerelem és még megannyi más érzelem, amit egy fiatal lány megélhet. És természetesen a történet vége fordulatot is tartogat, bár ez felnőttek számára azért kitalálható, de a gyerekek végig fogják izgulni a történetet a végkifejletig.

Webster karakterei mind egyediek és szerethetőek. Más-más tulajdonságuk miatt, de kedvelhetőek. Főleg a főszereplőt, Jerusha Abbottot, aki magát Judynak kereszteli át, kedveltem meg szinte azonnal. Ez leginkább a vidámságának és végtelen optimizmusának köszönhető, ami miatt még akkor is a legjobbakban reménykedik, amikor erre semmi jel nem mutatkozik. A legjobban viszont a saját maga felé tanúsított öniróniája miatt szórakoztam a könyv olvasása közben. Ezt az írónő is erősíti a Judyról rajzolt karakterrajzokkal, ami a kötet előrehaladtával folyamatosan változik, alakul, ahogy a lány fejlődik.
Kezdetben még ilyen:

 
Majd egyre vidámabb, játékosabb lesz az ábrázolás. Például Judy bekerülése a kosárcsapatba:


Vagy mikor évekkel később megnyeri a futóversenyt:

 
A mellékszereplők közül hármat érdemes megemlíteni. Judy két szobatársát, Sallyt és Juliát, valamint Jervie úrfit. Előbbi kettő közül Sally lett a kedvencem, mert közvetlen, kedves, ugyanakkor félénk, és végig jó szándékkal viseltetik a kissé különc Judy iránt. Nem nehéz szeretni ezt a karaktert.
Kedvenc hozzá kapcsolódó képem:

 
A másik szobatárs, Julia a tipikus arisztokrata, leereszkedő, affektáló, elkényeztetett lányt testesíti meg, legalábbis a felszínen, aztán megmutatkozik, hogy mégsem annyira kibírhatatlan. Erről tanúskodik az is, ahogy fokozatosan változik Judy véleménye is róla a történet előrehaladtával.

Akit még megemlítenék az Jervie úrfi. Ő a nagy szerelem Judy számára. Kedvelhető karakter a maga módján, viszont én annyira nem szerettem meg, sem a könyvben, sem a sorozatban. Számomra végig ellentmondásos karakter maradt.

Összességében egy kedves mesét olvastam, ami végig lekötötte a figyelmemet, és nagyon szórakoztató. Az illusztrációk sokat dobnak az élvezeti értéken. Különösen tetszett, hogy egyszerű ceruzarajzok.

Elsősorban kislányoknak ajánlom felső tagozattól, annál lejjebb nem biztos, hogy az összes történelmi és természettudományos utalást értenék, ami viszont sokat hozzátesz az élvezeti értékhez. Emellett felnőtteknek is ajánlom, mert könnyen el lehet benne merülni, akár gyerekkel együtt olvasásra is. A fiúkat viszont annyira nem biztos, hogy lekötné, bár Jervie révén férfi minta is van benne, szóval ki tudja, egy próbát szerintem lehet vele tenni nekik is.

Értékelés: 5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!