Először
az anime sorozattal találkoztam, amikor régebben a tévében adták, és rögtön
kedvenc lett Judy karaktere, és a történet. Emlékszem, hogy hétről-hétre vártam
az újabb részt. Aztán felnőtt fejjel újra néztem, és noha sok mindent másként
éltem meg vagy éppen megmosolyogtató volt, mint amikor gyerekként néztem, de
még továbbra is tetszett. Így egyre jobban érdekelt az eredeti mű. Ami
rögtön feltűnt, hogy a könyv a sorozathoz képest sokkal könnyedebb, játékosabb
hangvételű. Ez talán a levélregényforma miatt van így, mert így jobban
betekintést nyerhetünk a főszereplő gondolataiba, mint az animében. Ugyanebből
adódik, hogy korához képest sokkal gyerekesebb is Judy az eredetiben, míg a
sorozatban némiképp komolyabb, főleg a vége felé. Ezt nem éreztem hibának,
inkább csak hangulatában okozott más élményt nyomtatott formában a számomra már
ismert történet. Ehhez hozzátett a kevés párbeszéd is, valamint az, hogy itt
néhány dolog csak említés szintjén jelent meg, a sorozatban viszont
részletesebben kidolgozták. Ami jól kiegészíti a történetet mindkét esetben, az
a képi világ, a könyv esetében a szerző rajzai, a sorozatnál a szép animáció. Ezek
mindkét változatban emlékezetesek.
Az
előző gondolatmenetet folytatva az tetszett az illusztrációkban, hogy a szerző
saját kezű rajzai, így egyszerű ceruzarajzok, de pont ez adja a varázsukat is,
ahogy ezekkel egyedi hangulatot teremt az olvasottakhoz. Tökéletesen rezonálnak
a történettel. Vegyük például azt a részt, mikor Judy Nyakigláb apó kinézetét
találgatja, és erről ír neki a levelében. Ehhez az írónő egy rajzott mellékkel,
amin tökéletesen látszik a lány tanácstalansága, de egyben kreativitása is.
Vagy
például amikor egy esős napról ír, és ezt szintén egy odaillő rajzzal
érzékelteti, ami kitűnő hangulatot teremt.
Ezek
a példák jól mutatják, hogy ebben az esetben az illusztrációknak fontos
szerepük van, és nagyban növelik a szöveg élvezeti értékét. Ehhez még a
karaktereknél visszatérek majd.
A
történet formája és a cselekmény szorosan összefügg, mivel előbbi eléggé
kötött. A történetet ugyanis levélregény révén levelek formájában követhetjük,
ami miatt szinte párbeszéd nélküli az elbeszélés. Csak a Judy általi idézetek
formájában jelennek meg párbeszédrészletek. Emiatt kissé lassabban olvastam,
mert jobban szeretem, ha nemcsak leíró részek vannak egy könyvben. De a főszereplő stílusa annyira
élvezetessé tette az elbeszélést, hogy egy idő után felgyorsult a tempóm és
teljesen elmerültem a történetben. A kötet kicsivel több, mint négy évet ölel
fel, szinte hónapról hónapra követhetjük nyomon Judy és barátai életét, ahogy
azokat levélbe foglalja. Ezek a levelek az érzelmek széles skáláját vonultatják
fel: megjelenik bennük a vidámság, a bánat, a vágyódás, a szerelem és még
megannyi más érzelem, amit egy fiatal lány megélhet. És természetesen a
történet vége fordulatot is tartogat, bár ez felnőttek számára azért
kitalálható, de a gyerekek végig fogják izgulni a történetet a végkifejletig.
Webster
karakterei mind egyediek és szerethetőek. Más-más tulajdonságuk miatt, de
kedvelhetőek. Főleg a főszereplőt, Jerusha Abbottot, aki magát Judynak
kereszteli át, kedveltem meg szinte azonnal. Ez leginkább a vidámságának és
végtelen optimizmusának köszönhető, ami miatt még akkor is a legjobbakban
reménykedik, amikor erre semmi jel nem mutatkozik. A legjobban viszont a saját
maga felé tanúsított öniróniája miatt szórakoztam a könyv olvasása közben. Ezt
az írónő is erősíti a Judyról rajzolt karakterrajzokkal, ami a kötet
előrehaladtával folyamatosan változik, alakul, ahogy a lány fejlődik.
Kezdetben
még ilyen:
Majd
egyre vidámabb, játékosabb lesz az ábrázolás. Például Judy bekerülése a
kosárcsapatba:
Vagy
mikor évekkel később megnyeri a futóversenyt:
A
mellékszereplők közül hármat érdemes megemlíteni. Judy két szobatársát, Sallyt
és Juliát, valamint Jervie úrfit. Előbbi kettő közül Sally lett a kedvencem,
mert közvetlen, kedves, ugyanakkor félénk, és végig jó szándékkal viseltetik a
kissé különc Judy iránt. Nem nehéz szeretni ezt a karaktert.
Kedvenc
hozzá kapcsolódó képem:
A
másik szobatárs, Julia a tipikus arisztokrata, leereszkedő, affektáló,
elkényeztetett lányt testesíti meg, legalábbis a felszínen, aztán
megmutatkozik, hogy mégsem annyira kibírhatatlan. Erről tanúskodik az is,
ahogy fokozatosan változik Judy véleménye is róla a történet előrehaladtával.
Akit
még megemlítenék az Jervie úrfi. Ő a nagy szerelem Judy számára. Kedvelhető
karakter a maga módján, viszont én annyira nem szerettem meg, sem a könyvben,
sem a sorozatban. Számomra végig
ellentmondásos karakter maradt.
Összességében egy kedves mesét olvastam, ami
végig lekötötte a figyelmemet, és nagyon szórakoztató. Az illusztrációk sokat
dobnak az élvezeti értéken. Különösen tetszett, hogy egyszerű ceruzarajzok.
Elsősorban
kislányoknak ajánlom felső tagozattól, annál lejjebb nem biztos, hogy az összes
történelmi és természettudományos utalást értenék, ami viszont sokat hozzátesz
az élvezeti értékhez. Emellett felnőtteknek is ajánlom, mert könnyen el lehet
benne merülni, akár gyerekkel együtt olvasásra is. A fiúkat viszont annyira nem
biztos, hogy lekötné, bár Jervie révén férfi minta is van benne, szóval ki
tudja, egy próbát szerintem lehet vele tenni nekik is.
Értékelés: 5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése