Sokat gondolkoztam azon, hogyan is írhatnék a Kisasszonyokról, és végül úgy döntöttem, hogy egymagában nem igazán tudom értékelni ezt a kötetet, mert – a háromévnyi időugrás ellenére – szerves egységet alkot a Jó feleségekkel. Ezért úgy döntöttem, egy cikkben írom le a véleményemet. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a filmadaptációk – mind a 1994-eset, mind a 2019-eset nagyon szeretem – is együtt dolgozzák fel ezeket, ami erősítette bennem, hogy „egy könyvként” kezeljem őket. A történeti ív és a mondanivaló is így teljes, ami szintén a fent leírtakra erősít rá.
Egy filmadaptáció esetében általában szeretem előbb elolvasni az eredeti művet, viszont a Kisasszonyoknál úgy esett, hogy a filmadaptációval előbb találkoztam a tévében, még tizenegy-két évesen, minthogy megtudtam volna, hogy létezik belőle könyv. Akkoriban mondjuk ez nem is foglalkoztatott annyira, és csak később, mikor felrémlettek a filmmel kapcsolatos pozitív emlékeim, ötlött fel bennem, hogy jó lenne elolvasni. Viszont csak a 2019-es feldolgozás mozis megtekintése ösztönzött arra igazán, hogy kölcsönkérjem és elolvassam. A legújabb film ugyanis nagyon jól sikerült, főleg Saoirse Ronan alakításának köszönhetően, így nagyon kíváncsi lettem az alapműre.
A Kisasszonyokban a March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére. Három év elteltével, vidám sürgés-forgással folytatódik Louisa May Alcott lebilincselő meséje a Jó feleségekben: esküvőre készül a család. Felserdültek a March lányok, és nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe. Meg az új asszonyok gondtalan derűlátásával vág neki a házasságnak, de mikor rá kell jönnie, hogy a családi élet nem egy szakadatlan ünneplés, anyja szelíd, de határozott irányításával és kijózanító tapasztalatokkal felvértezve igyekszik elérni a családi és anyai boldogságot. Húga, Jo felölti a „tollnoki toalettet”, és ismét megostromolja az írói hivatás csúcsait, Amy, a kis „dáma”, a művészetnél is nagyobb értékekre bukkan rá külföldi utazásai közben. Csupán az alázatos kis Beth nem kívánkozik sehova a családi otthon falai közül, és bár az ő terhe a legnagyobb, végül ő is megtalálja a békét. Ez a meglepetésekkel teli, megható és mulatságos könyv méltó betetőzése a kedves „kisasszonyok” történetének.
Klasszikus műről lévén szó egy nehézkes, túlírt, mai szemmel elavult műre számítottam, viszont már az első oldalakon kiderült, hogy a félelmem majdnem teljesen alaptalan. Noha vannak benne unalmas, tölteléknek tűnő részek, viszont ezek a látszólagos üresjáratok leginkább a karakterépítést szolgálják, ami szükséges a történések befogadásához és a karakterfejlődéshez, illetve a szereplők motivációinak kibontásához. Megdöbbentett gördülékeny stílus, és hogy milyen frissnek hat annak ellenére is, hogy sokszor a régiesebb szavak kibillentettek az olvasásból, és néhol a fordítás is döcög. Azonban ezen zavaró tényezők ellenére is átjön Alcott keserédesen vidám írásmódja, amiből árad a szeretet és a finom romantika, sőt, az intelligens humora is felsejlik a sorok között. Mindezt teszi gyönyörű ábrázolásmóddal, szép leírásokkal, választékos nyelvezettel. Ez a szépség főleg az érzelmesebb jelenetek leírásánál mutatkozik meg, amire a legjobb példa Beth halála:
„Amikor kivilágosodott, a szobában hónapok óta először aludt ki a tűz, Jo díványa üresen állt, és a szoba nagyon csendes lett. Ám a közelben vígan csicsergett egy madár egy rügyező ágon, az ablaknál üdén virultak a hóvirágok, és a tavaszi napsugár áldásként hullott a párnán pihenő arcra, amely olyan békességes lett, úgy eltűnt róla minden fájdalom, hogy akik szerették, elmosolyodtak a könnyeiken át, és hálát adtak Istennek, amiért Beth végre meggyógyult.”
Ugyanilyen érzékenyen nyúl nemcsak a halál, hanem a romantikus jelenetek megjelenítéséhez is:
„Mivel a két kezét használta, ott, ahol Laurie csak az egyiket, a lapátok összhangban mozogtak, és a csónak simán suhant a vizen.
– Ugye, milyen jól húzunk együtt? – kérdezte Amy, akit most feszélyezett a csönd.
– Olyan jól, hogy szeretném, ha mindig egy csónakban eveznénk. Evezel velem, Amy? – kérdezte nagyon gyengéden a fiú.
– Igen, Laurie – felelte nagyon halkan a lány.
Aztán egyszerre hagyták abba az evezést, és önfeledtem hozzátették az emberi boldogság és szerelem kedves kis képét a tó tükrén remegő káprázathoz.”
Sokáig tudnám még sorolni a szebbnél szebb jeleneteket, a frappáns párbeszédeket és a szép leírásokat, de inkább nem teszem. Ezeknél nagyobb hangsúlyt kap a regényben a nők társadalmon belüli szerepének bemutatása az 1860-as években. Akkoriban elvárás volt a szerzőkkel, de főleg a női írókkal szemben, hogy tanítsanak, és értéket közvetítsenek a fiatal lányok felé. Ezt már Lucy Maud Montgomerynél is megtapasztaltam, és Alcott műveiben is megtalálható ez a szándék. Emiatt mai szemmel nagyon didaktikus alkotás, és a mostanában folyamatban lévő változások fényében elavultnak is hat. Azonban az akkori viszonyokhoz képest a Mrs. March-csal kimondatott iránymutatások haladó szemléletűnek bizonyulnak. Mert az anyjuk nem csak arra tanítja meg a négy lányt, hogyan legyenek jó társak, és hogyan tegyenek a férjük kedvére, hanem azt is, hogy a háztartási és hitvesi teendők mellett hogyan őrizzék meg önmagukat és valósítsák meg a saját álmaikat is, és a lányoknak ezt többé-kevésbé sikerül is elérni a történet végére. Ezen tanulság miatt maga a fő mondanivaló az, hogy merjünk önmagunk lenni, és ne hagyjuk magunkat befolyásolni, illetve próbáljuk meg a nekünk adatott körülmények között meglelni a boldogságot, időtállóvá teszi a Kisasszonyok történetét.
A Kisasszonyok és a Jó feleségek összességében elnyerte a tetszésemet. Sok minden jobban átjött a regényben, ami a 2019-es filmben nem volt annyira árnyalva vagy meg lett változtatva, viszont ebből kifolyólag a könyv néhol túlírt és habos-babos, a vége meg kissé szirupos. Bár az utóbbi ezúttal bocsánatos bűn, mert nagyon jól áll a March-lányok történetének.
Ajánlom azon olvasóknak, akik szeretik a kedves, gyengéd ábrázolású romantikus történeteket, amikben fontos szerepet kapnak a családi kötelékek, a barátság és a hűség. Louisa May Alcott műve pont ilyen.
Értékelés: 4
----
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése