Az olvasásaimat elnézve hamar rájöttem, hogy nincs könnyű dolgom, mert 2020 nagyon erős év volt, legalábbis az olvasmányaim dolgában. Sok olyan könyv akadt ebben az évben, ami valamiért emlékezetesnek bizonyult. Végül aztán sikerült leszűkítenem először húszra, majd abból kiválasztottam azt a tízet, amit még ilyen hosszú idő távlatából is kiemelkedőnek tartok.
A listán található képregény, novelláskötet, sci-fi, fantasy, non-fiction és ismeretközlő kötet is.
A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!
Ebben az évben nem olvastam annyi képregényt, mint szerettem volna, de a kevés közül, amit sikerült, az egyik legkiemelkedőbb és legkülönlegesebb a Nimona volt. Tetszett a kérdésfelvetése és a körüljárt témák. Elgondolkodtató történet szerethető szereplőkkel.
Részlet az értékelésemből:
„…a Nimona egy szórakoztató, csupa szív képregény, ami csavar egy kicsit a megszokott fantasytoposzokon és ki is figurázza őket, amennyire csak lehet. Az epizodikus és a lecsapott fejezetek miatt az elején többször megakadtam, de aztán a lendület mégis vitt tovább a végéig.”
A teljes kritika ITT olvasható.
9. Anthony McCarten: A két pápa
A kötet a közvetlen hangvételével lopta be magát a szívembe, és noha tele van vallástörténeti és történelmi utalásokkal, mégsem fullad unalomba, sőt szórakoztató és életteli olvasmány. Kirajzolódik belőle két férfi életútja, akik gyökeresen eltérő nézeteket vallanak, végül mindketten ugyanott kötnek ki. Ahhoz képest, hogy életrajzi jellegű írás, mégis letehetetlen.
Részlet az értékelésemből:
„2013 februárjában az őskonzervatív XVI. Benedek pápa döbbenetes bejelentést tett: benyújtja a lemondását. Több mint 700 éve ő volt az első pápa, aki önként mondott le a hatalomról. A bíborosi kollégium a hírtől szédelegve sietett a római Sixtus-kápolnába, hogy kiválasszák az utódját. És, meglepő módon, kit választottak? Ferencet, 1200 éve az első nem európai pápát, aki egykor egy tangóklub kidobóembereként dolgozott, továbbá lelkes focidrukker volt, és értett a nép nyelvén. Anthony McCarten alapos kutatómunkával vizsgálta az életüket, hogy megírhassa A két pápát, és mesterien fonja a történetüket egyetlen lebilincselő narratívává. Ebben a könyvben megismerhetjük Benedek és Ferenc jellemformáló élményeit a háború dúlta Németországban és Argentínában, és betekintést kapunk a vatikáni intrikák és komédiák egyszerre sötét és izgalmas világába, valamint a szexuális bántalmazási botrányokba, amelyek az alapokig rengették meg a világ egyik legátláthatatlanabb, ugyanakkor legfontosabb intézményét.”
A teljes kritika ITT olvasható.
8. Horváth Balázs: A beteg bolygó
Ezt a könyvet 14-18 éves kor között kötelezővé tenném, de 18 éves kor fölött, akinek csak tudnám, a kezébe adnám. Féltéglányi gondolatébresztés az emberiségről, az emberi társadalom problémáiról és a környezetünk pusztításáról. A szerző, aki egyébként egyetemi oktató, közvetlen stílusban adja elő mindezt, rengeteg tudásanyaggal, példákkal megtámogatva. Olyan érzés volt olvasni, mintha ott ülnék a padban, és hallgatnám, ebből kifolyólag nekem némiképp interaktív élmény is volt, annyira átjött a szöveg mögötti ember.
Részlet az értékelésemből:
„A szerzőnek sok mondanivalója van, és ennek megfelelően a könyv is elég heterogén. Több tudományág ismereteit, forrásait gyűjtötte össze és elemzi a saját, egyedi látásmódjával. A könyv a világegyetem, majd az ember létrejöttével kezdődik, foglalkozik a mezőgazdálkodás és az első civilizációk kialakulásával, majd annak magyarázatában mélyed el, hogy hogyan és miként romlott meg az ember testi és lelki egészsége. Ezek nem könnyű témák, sok tudományterületet érintenek, és kell hozzá némi háttértudás, viszont semmi olyan, amit a középiskolában ne tanítottak volna. De ha valakinek meg is koptak volna ezen ismeretei, az sem probléma, mert a szerző közvetlen, érthető stílusban magyaráz. Az egész könyv olyan volt, mint egy interaktív előadás, mintha olvasás közben egy teremben ültem volna, és élőben fogadtam volna be az információkat. Emiatt annak ellenére, hogy a grafikonok mellett matematikai, csillagászati, fizikai, biológiai, stb. fogalmakat is tartalmaz, könnyen befogadható. Bár azt hozzá kell tennem, hogy más volt öt év szakirányú egyetemi végzettséggel a hátam mögött olvasni.”
A teljes kritika ITT elolvasható.
7. Rick Remender: Tokyo Ghost – Tokió szelleme
Noha a cyberpunk nem igazán az én világom, Rick Remeder képregénye mégis megérintett. Karakterei és mondanivalója magával ragadják az olvasót, és hosszú idő után is megmaradnak. Emellett a képi világ is hozzátesz az élményhez, kifejezőek a beállítások, mozgalmasak az akciójelenetek, és a színek tökéletesen illenek a jelenetekhez.
Részlet az értékelésemből:
„A végére pedig rájövünk, hogy a változás jó, és sokszor elkerülhetetlen ugyan, de nem feltétlenül végleges, és ha nem vigyázunk, könnyen belekerülhetünk egy ördögi körbe. Mert menekülhetünk ugyan, de önmagunk elől nem rejtőzhetünk el. Ez talán a kötet egyik legfontosabb üzenete.”
A teljes kritika ITT olvasható.
Az Arany és Ónix a történelmi romantikus és a fantasy tökéletes ötvözete. Hercz Júlia bemutatkozó regényében olyan pazarul ötvözte a két zsáner elemeit, hogy öröm volt olvasni az így létrejött élvezetes történetet. Részletesen kidolgozott háttérvilág, stabil érzelmi és történeti ív jellemzi a cselekményt, amit szerethető szereplők népesítenek be, és ezt a szerző ellenállhatatlan stílusban tolmácsolja az olvasói felé.
Részlet az értékelésemből:
„Már a fülszövegből is látható, hogy a Hercz Júlia története ötvözi a történelmi romantikus regényt a fantasyvel, és pár oldal elolvasása után kiderült, hogy nagyon jól csinálja. Sőt, a cselekmény előrehaladtával egyre jobban belejött, ami egy olyan hibridet eredményezett, hogy nem tudtam letenni a könyvet, egyszerűen faltam a sorokat. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy nincs tovább, pedig olvastam volna még.”
A teljes kritika ITT olvasható.
5. Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről
Tidbeck volt az, aki az Amatkával megszerettette velem a weirdet. Nem tudom, honnan jönnek az ötletei, de bármilyen bizarr, abszurd dolgot talál ki és ír le, engem a könyvhöz szegez. Már másodjára tette ezt. Nem könnyen emészthető, de magával ragadja az embert, ha rákap az ízére.
Részlet az értékelésemből:
„A kötet hangulata egyszerűen magával sodorja az embert olvasás közben, és nem ereszti nem hogy közben, de sokáig utána sem. Egyszerre furcsa, bizarr, groteszk, abszurd, melankolikus és nyomasztó. Rátelepszik az ember agyára a hangulatával, a lelki drámájával, és nehéz kikeveredni belőle. Máig nem tudtam, mert valamiért mindig visszatér egy-egy történet a gondolataim közé, mindig ott pörög egy-egy apró mozzanata a háttérben. Végül ezért döntöttem úgy, hogy hosszú idő után mégis értékelést írok a könyvről, mert egyszerűen nem ereszt. Tidbeck nagyon erős atmoszférát teremtett, amiről írnom kell, hogy más is felfedezhesse ezt a kötetet, mert tényleg érdemes elmerülni benne, és átadni magunkata hihetetlenebbnél hihetetlenebb szituációk és történések, világok kavalkádjának és vonzerejének néhány órára.”
A teljes kritika ITT olvasható.
4. Nicholas Eames: Véres Rózsa
Eames regényről regényre egyre jobb lesz. Már A Wadon királyaival magasra tette a lécet, és ezt a Véres rózsával csak fokozta. A második kötet letisztultabb, sokkal gördülékenyebb, a karaktereket és eseményeket is jobban építi. Minden adott benne egy tökéletes szórakozáshoz.
Részlet az értékelésemből:
„Rögtön a könyv elején feltűnt, hogy egy kiforrottabb regénnyel van dolgom. Egységesebb a történetvezetés, az első kötettel ellentétben az eleje nem lett döcögős, hanem gördülékeny, és nem kell fejezeteket várni arra, hogy beinduljon a cselekmény. A stílusa letisztultabb, amihez egy érettebb írói hang társul. Az elejétől kezdve látszott, hogy mit akar a szerző, hová halad, és ehhez mit kell elmesélnie. Ezáltal a dramaturgia kifogástalan, jól bánik az információkkal, a szereplők közötti interakciók, ha lehet ilyet mondani az ebből a szempontból pazar A Wadon királyai után, még annál is jobbak. Talán még a cselekményt is übereli, hisz végig a Fabulán van a hangsúly. A történet íve mellett a banda tagjai is teljes karakteríveket futnak be, az író biztos kézzel irányítja és terelgeti őket a maguk útján. Mindegyiküknek megvan a maga drámai és a maga humoros jelenete is. Útjuk során szép számmal bukkannak fel az előző kötetben megismert régebbi karakterek (Lassúkezű, Gabó, Moog, Branigan, Tiamax, stb.), és jó olvasni róluk is, viszont az előnyére válik a regénynek, hogy a háttérben maradnak, és nem veszik el a Fabulától a rivaldafényt.”
A teljes kritika ITT olvasható.
3. Adrian Tchaikovsky: A pusztulás gyermekei
Tchaikovsky Az idő gyermekeivel örökös tagságot nyert a kedvenc íróim közé, és nem hiszem, hogy bármi kitörölheti onnan. Erre A pusztulás gyermekeivel csak ráerősített, és ismét bebizonyította, hogy határtalan a fantáziája, és sokféle mondanivalóval rendelkezik. Nem tudok dönteni, hogy a pókjait vagy polipjait szeretem-e jobban, de talán nem is kell, mert mindkettőt zseniálisan alkotta meg. Nem tudom, mi a titka, de szerintem igazi zseni.
Részlet az értékelésemből:
„Tchaikovsky ebben a kötetben is folytatja a kísérletezést, mind a különböző fajok fejlődési irányainak bemutatása, mind pedig a köztük lévő kommunikáció tekintetében. Teszi ezt mélységes elhivatottsággal, és még nagyobb lelkesedéssel, a legapróbb részletekbe is belemenve. Utóbbiba talán túlságosan is belelovalja magát, ami azt eredményezi, hogy néhol leül, néhol túlírt lesz tőle a kötet, ezáltal a végkifejlete sem annyira átütő, mint az első részé. Viszont ezt azzal ellensúlyozza, hogy az erősségeit is csúcsra járatja. Tovább építi a pók-ember kommunikációt és technológiát, ennek révén Az idő gyermekeiből megismert fejlődési folyamatokat is. Ezek a részek még az új kommunikációs megoldások ellenére is ismerős terepnek számítanak az olvasó számára, amit azért fontos kihangsúlyoznom, mert erre épít a szerző. Ugyanis a már ismert részletek adják meg az alapot annak, hogy az új világelemek, fajok könnyebben befogathatók legyenek. És ezt az építkezést Tchaikovsky nagyon ügyesen oldja meg. De mindez még csak a jó alap, mert erre rétegezi rá a fajok és a fejődések leírásait, amiknél megint olyan biológiai, azon belül is rendszertani ismeretekről tesz tanúbizonyságot, ami előtt már az első kötetnél is kalapot emeltem, és ennél a kötetnél is ámulok és bámulok, mert annyira jók, hogy én simán bekajáltam, hogy ez akár a valóságban is így történhet (jegyzem meg már másodjára). És ebben rejlik a legnagyobb erőssége: képes hihetően és valóságosan előadni a képzelete szüleményeit.”
A teljes kritika ITT olvasható.
2. Tarja Kauppinen: A nép igazsága
A nép igazsága a 2020-as évem egyik legkellemesebb meglepetése volt. Már a Bekezdés pályázaton felfigyeltem rá, így kapva kaptam az előolvasási lehetőségen, és nem csalódtam. Sőt olyasmit nyújtott, amit regény ritkán. Mind nyelvileg, mind történetileg rendben volt, és a kisebb döccenői ellenére is ötletes és szerethető olvasmány.
Részlet az értékelésemből:
„A történetben kirajzolódó métely mögött pedig egy kőkemény szatíra rajzolódik ki, ami sok mindenre reflektál a világunk történései közül. Különösképpen a háborúkra és a jónak hangzó eszméket szajkózó propagandagépezet működésére, vagy éppen a média és a népszerűség befolyásoló erejére, valamint a szépségkultuszra, hogy csak a legjelentősebbeket említsem. Mert az alapvetően fantasy világ ilyen görbe tükröt rejt, amiben a mai világunk gyengeségeire, gyarlóságaira ismerhetünk, és a szerző ezeken csavarint néhányat. Közben egy fordulatos kalandregényt prezentál, ahol kapzsi, fondorlatos, erőszakos karakterek élnek, halnak, mesterkednek, öldökölnek.”
A teljes kritika ITT olvasható.
A fülszövege alapján nem tudtam pontosan belőni, mire is számítsak ettől a könyvtől, viszont arra ösztönzött, hogy elolvassam. Milyen jól tettem! Tanítandó az atmoszférája és az, ahogy a szerző történetet gyúr a fantasy, a kung-fu filmek, a maffiatörténetek és családregények eszköztárából. Szeretem az ilyen innovatív ötleteket, de legfőképp a zsánerhibrideket. Fonda Lee pedig mesterien műveli az írást. Még sok ilyet szeretnék olvasni!
Részlet az értékelésemből:
„Már a fülszövegből érződik, hogy a regény egy sok összetevőből álló robbanóelegy, ami arra vár, hogy az ember meggyújtsa a kanóc végét, vagy jelen esetben kinyissa a könyvet, és elkezdjen egy utazást az akciójelenetekkel teletűzdelt kung-fu mesék és gengsztertörténetek világában, amit megfűszerez a mágia ereje és a családi hagyományok, kötelékek fontossága. Ez a kombináció akár káoszt is okozhatott volna, viszont Lee kitűnő arányérzékkel használja az elemeket, és nem tolja túl egyiket sem. Ennélfogva a világa üde és friss, a világépítése részletes, aprólékos. Fokozatosan tárja olvasója elé az általa kitalált szigetország, Kekon világát, társadalmi berendezkedését, hierarchiáját, mágiáját.”
A teljes kritika ITT olvasható.
----
Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése