Berek Edit: Pokoltúra

Sokat gondolkoztam ezen a könyvön, mert nagyon feldühített, és nem akartam méregből értékelést írni, mert az sose jó. Azonban így több nap elteltével sem látom jobbnak a könyvet, nem találtam utólagos értelmet, tanulságot, ami megszépíti. Dühöt sem azért váltott ki belőlem, amiért jogosan kiválthatott volna, hanem mert klisés, sztereotíp, méghozzá szélsőségesen az. Írástechnikailag vannak benne jó megoldások ( pl.: az első és a záró jelenet kerete), de a történetvezetés miatt sok helyen szétesik az egész, illetve unalmas, de ami a legélvezhetetlenebbé teszi, az az, hogy tömény. 230 oldalban túl sokat akar meríteni, túl sok témát hoz fel, amikhez a kifejtés mélysége és a terjedelem kevés.

A másik a karakterek: míg a női karakterek jól sikerültek, addig a férfiak, főleg az apa karaktere, hát… nagyon nem. Egy hisztérikának megírt női karakter megirigyelhetné a jellemét, és ez sajnos nem pozitívum. Ebben a karakterben semmi férfiasság nincs, annak ellenére, hogy annak van megírva. Másrészt nagyon sarkítottan ő a rossz, szinte egy jó tulajdonságot nem említ meg a karakterről a szerző, ami teljesen hiteltelenné teszi, sőt, együgyű, ami egy vezető pozícióban lévő embernél elképzelhetetlen. Bár itt felmerül, hogy csak az érzelmi intelligenciája alacsony, csakhogy ennek a karakternek ez szinte zéró volt, ami már megint hiteltelen egy vezető pozícióban lévő embernél. Meg különösebben intelligensnek se mondanám az olvasottak alapján. A karakterek közül még úgy a kamaszlány, aki hitelesen volt ábrázolva, akin látszott, hogy van mélysége.

Be kell, valljam, a fülszöveg alapján egy korrekt haldoklás történetre számítottam, de egy elég nagy káosz kerekedett belőle, amit sajnálok.

A sok negatívum mellett pislákolnak a könyvben pozitívabb ötletmorzsák is. Ilyen volt például a könyv nyitó és záró jelenete, mikor T visszaemlékezik egy gyerekkori bújócskára. A könyv elején megtudhatjuk a jelenet elejét, a végén pedig a lezárását, ami megfelelő keretbe foglalja a könyvet. Emellett voltak benne korrekt leíró részek, akár a környezettről, akár az érzelmekről, de nagyon kevés ilyen villanás volt. Ezekben megmutatkozott a szerző tehetsége, de sajnos a sok kapkodás és klisé között ezek a pozitívumok szinte elvesztek.

A történet maga egy aránylag korrekt haldoklás (betegség) történet lenne, ha valóban csak arról szólna, hogy hogyan dolgozza fel a család a rákkal diagnosztizált anya küzdelmét. De ez az írói ígéret már az első néhány oldalon elvész, amikor kiderül, hogy a nő bántalmazott, és a férje bántalmazó, mert ez egyáltalán nem illett ahhoz, amit vártam, és itt majdnem le is tettem a könyvet. Nem azért, mert taszít a téma, mert nem egy bántalmazós történetet olvastam már, hanem azért, mert nem illik ide, nem kellett volna ez a vonal egyáltalán ebbe a könyvbe, bőven elég volt a betegség, a kilátástalanság meg a többi, de sajnos az író nem elégedett meg ennyivel, így meg mint fentebb írtam túl tömény. Már csak az hiányzott, hogy a történet végén a család kutyája is elpusztuljon, és akkor minden felesleges drámai fokozás benne lett volna.

Összegezve: Haldoklás történetnek jó lett volna, ha csak az és semmi más.

 

Értékelés: 2

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!