A fiú választása

A fiú választása

Peti a függöny suhogására ébredt, ami a műszerek pittyegésének zaján is áthatolt. Ha képes lett volna mozogni, akkor valószínűleg kiugrik az ágyból ijedtében, de így csak az ujjai rándultak meg kissé. Már a szülei kezét sem tudta megszorítani napok óta, a szemét is csak néha tudta kinyitni. Annyira fáradt és elgyötört volt a betegségtől, hogy már csak a halált kívánta. A szüleit azonban mégsem tudta ott hagyni, ezért maradt.

− Jobb lenne nekik − folytatta a gondolatmenetét egy hang, amiről nem lehetett eldönteni, nőhöz vagy férfihoz tartozik-e.

A tizenöt éves fiú szeme felpattant.

− Ki… Mi vagy te? – kérdezte, döbbenten bámulva az ágy végénél álló fénylő, meghatározhatatlan alakú lényre.

− Tündér vagyok.

− Tündérek nem léteznek.

− Pár éve még nem ezt hitted.

− Akkor még kicsi voltam. Álmodom?

− Nem, távolról sem.

− Miért jöttél? Én… − Akkor vette észre, hogy már ül, és szinte teljesen jól érzi magát. − Meggyógyultam?

− Sajnos, nem. Azért érzed magad jobban, mert adtam az erőmből.

− Miért?

− Hogy beszélhessünk.

− Miről?

− A továbblépésedről. Választanod kell, hogy most velem jössz és csatlakozol a kiválasztottak közé, hogy a haldoklók átsegítésével foglalkozz, míg világ a világ, ahogyan én is, vagy még pár napot itt maradsz, és halálod után elenyészel a semmibe.

− A halál után nincs semmi?

− Akiket nem válasznak ki Segítőnek, azoknak a lelkei egy olyan dimenzióba kerülnek, ahol sötétség veszi őket körül, és nem érintkezhetnek senkivel addig, míg újjá nem születnek. Ez a megtisztulás, ami több száz évig tart, mígnem az eredeti lélek teljesen elfelejti, ki is volt. Téged viszont a Tündérkirály kiválasztott, hogy Segítő légy.

− Én… én még nem mehetek el. Jövő hónapban lesz a bicikliverseny, nem hagyhatom cserben a fiúkat a csapatból csak úgy. És a… és a… szüleim… − Könny futotta el a fiú szemét.

− Nem maradhatsz.

− Nincs esély rá, hogy… hogy meggyógyuljak?

− Nincs. Na, hogy döntesz? Teljes megtisztulás, vagy örökkévalóságig való szolgálat?

− Miért választottak ki?

− Ki tudja? A Tündérkirály nem osztja meg a döntései okát. Mi a válaszod?

Peti lehunyta a szemét, egy pillanatra a gondolataiba mélyedt, végül határozottan a lényre nézett.

− Veled megyek.

− Jól van. Feküdj vissza az ágyba, és hunyd be a szemed.

− Láthatom még a szüleimet? – vetett egy utolsó, reménykedő pillantást a tündérre.

− Talán néha láthatod őket odafentről.

A fiú engedelmeskedett. Miközben érezte, hogy egyre gyengül, testét jóleső melegség járta át. Szemhéjain át érzékelte, hogy fény tölti be a szobát. Folyamatos sípolás hatolt a fülébe, egy kis fájdalmat érzett, aztán megszűnt minden körülötte. Csak a fényesség maradt, amivé a lelke vált, ahogy átkelt kísérőjével Tündérország kapuján.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!