A történet ugyanis egyszerre szép és megrázó, ugyanakkor elgondolkodtató is. Nem először olvastam ezt a részt, mégis minden egyes alkalommal szétszed és összerak, és belül mindig jóízűt bőgök rajta, főleg az utolsó hat fejezetén. Nem tudom, ez a rész hogy sikerült ilyen intenzívre, és mit érezhetett, gondolhatott a szerző írás közben, de az a pár fejezet (természetesen az előzőek is!) valami zseniális. Mindig fáj olvasni ezt a könyvet, ugyanakkor annyira szeretem, hogy időről időre muszáj elővennem. Közben mindig elgondolkodom a saját életemen is, és a szereplők példáját követve végül mindig elemzés lesz a vége, így a végeredmény mindig nagyon érdekes utazás lesz a regény univerzumán belül és a saját agyamban is.
A bejegyzés további része spoilereket tartalmazhat!
Ahogy múlik az idő, egyre nagyobbra nő a különbség aközött, ami volt, és ami lehetett volna…
Az
Időcsodák „mi lett volna, ha” univerzumában a három főhős most már egészen más
helyzetből próbál ellenállni az életére törő hatalomnak.
Judy safirnak készül, de tőle független események miatt újra és újra
tanulmányai megszakítására kényszerül. Eközben, bármennyire szeretne távolságot
tartani az őt és apját visszautasító Raas családtól, egyre közelebb kerül
hozzá.
Giin, akit korábban családja a Kavenen kívülre szorított, ezúttal a kiszakadtak
közösségéből is kihullik, és koholt vádak miatt börtönbe kerül.
Yaan – érzései szerint hiába – próbál megfelelni szűkebb és tágabb családjának,
egyre nagyobb bukásokkal kell szembenéznie.
A háború pedig közeledik.
A leírás alapján rögtön látszik, hogy az előző kötetből megismert hármas tagolás – Judy, Giin, Yaan – itt sem változik. Ugyanúgy fejezetenként váltják egymást. És ahogy a fülszöveg utolsó mondata írja: „a háború közeledik” feléjük. A CSU (Csillagunió) ugyanis egyre jobban ellehetetleníti a Kavent és a kiszakadtakat egyaránt. Egyre több jogot vesz el tőluk, és egyre inkább a saját képére akarja formálni őket, miközben egymás után kebelezi be a bolygókat, és fizikálisan is közeledik a szereplőink felé. Mindezt Giin, akit koholt váddal börtönbe zárnak, már a saját bőrén tapasztalja, Judy és Yaan pedig reménykednek, hogy felkészültek lesznek, ám arra nem lehet, ami a nyakukba zúdul.
Próbálnak tanulni, dolgozni,
tanítani, élni, mindeközben a lehetőségeik mindjobban beszűkülnek, és az életük
szinte tapinthatóan valamilyen tragédia, megmásíthatatlanul rossz felé tart. Mind
e közben a körülöttük felépített társadalmi berendezkedés, a Kaven is
fokozatosan darabokra hullik. Mindezt olyan kiválóan adagolja a szerző, olyan
jól kelti a feszültséget, és erősíti az olvasó baljós előérzetét, hogy attól
rögtön képtelenség megszabadulni, legalábbis nekem nem sikerült.
A több szálon futó történethez és a temérdek karakterhez igazodva az írásmód letisztult, a szöveg nem tartalmaz sallangokat, felesleges túlmagyarázást, mert a szerző képes pár mondattal ábrázolni a szereplők lelkivilágát és az eseményeket. Ráadásul egyenesen nélkülözhetetlen ez a célratörő, pontos megfogalmazás, mert a szöveg végig sodró lendületű, ugyanakkor mégis mindenre hagy időt, egyes jeleneteknél lassít, és hagyja kibontakozni az eseményeket.
Ez főleg a fontosabb, egyben a legszebb részeknél érzékelhető. Utóbbi a narrátornak, az ICS változat Raanájának is köszönhető, a Kavenen belülről tapasztal meg sok mindent, és a szereplőkkel is sokkal bensőségesebb a kapcsolata, így a szöveg korántsem annyira távoli, mint néha a Csodaidőké. Ez már az első kötetnél is érződött, de ebben tapinthatóbb, mert a szemszög közeledésével még jobban átélhető a szereplők fizikai, lelki fájdalma, a veszteségeik, a félelmeik. Mert ezekből van bőven.
Giin kívülről, Yaan és Judy, valamint szűkebb és tágabb családjuk belülről éli meg, ahogy a Kaven, a világuk egyre zsugorodik, sőt fokozatosan szétesik. Azonban az elején még inkább a szereplők személyes problémáival, tragédiáival találkozunk, ezek révén a szerző fontos témákat dolgoz fel.
Az egyik ilyen Giin történetén keresztül a koncepciós per és annak következményeinek bemutatása. A szerző mesterien érzékelteti a börtönélet megpróbáltatásait, ugyanakkor a kialakuló kapcsolatát is a (valószínűleg) szintén koholt váddal bezárt Michine tábornokkal. Ez utóbbi kulcsfontosságú a történet szempontjából, mert az ő barátságuk lesz a külsős és kaveni ellenállás együttműködésének alapja. Szép, tartalmas, tanulságos, mi több, néhol megmosolyogtató jelenetek fűződnek hozzájuk, főleg, amikor a vallással kapcsolatban, vagy a külsős és kaveni hozzáállás különbségein csipkelődnek.
A következő téma a házasság és a családi kapcsolatok és a hierarchia, amit Yaanon keresztül mutat be. A családja lenézi fiatalkori botlásai miatt, és semmibe veszi kiscsaládja igényeit, így hiába igyekszik, összeomlik az amúgy is ingatag lábakon álló házassága, és egyedül marad három gyerekével. Válásról és annak utóhatásairól általában női szemszögből olvashatunk, itt viszont a férfi szemszög sokkal érdekesebbé tette ezt az egyébként hétköznapi eseményt. Ráadásul a kifelé inkább zárkózott Yaan nagyon intenzív érzelmi életet él odabent, amit a szerző kiválóan ad át.
De ott az erőszak és kínzás témája is, amit valamilyen formában mindhárom karakter megtapasztal. Giint többször megverik a börtönben. A szöveg bitang jól érzékelteti a karakter testi reakcióját, félelmét és iszonyatát, főleg a legelső alkalomnál. Aztán ott van Yaan és Judy, akiknek a 16. fejezet utolsó mondatától kezdve beköszönt a földi Pokol: „Nos, akkor itt az ideje, hogy a két családot újraegyesítsük. Az ellen a miniszter úr sem szólhat semmit…”
Emlékszem, első alkalommal rögtön ledermedtem, talán éppen úgy, mint a szereplők. Ezt döbbenet követte, utána jött az erős tagadás. Hogy… ugye, nem? Ugye, nem, nem és nem?! Ez csak félrevezetés lehet. Utána rögtön: tudnom kell… És erre jött egy Giines fejezet.Nem tagadom, először majdnem átugrottam, de tudtam, hogy a nagy egész szempontjából az is fontos, így már-már fizikai fájdalmat érezve (mint Yaan, amikor az Elágazó utakban megállt Tobbelttel beszélni) végül nem tettem, és jól tettem, mert valóban egy nagyon fontos és szép fejezet jutott Giinnek. De ami ezt követte… az sokadik olvasásra is annyira megráz, hogy utána mindig szünetet kell tartanom. „Arra, ami vele, velük történt, nincsenek szavak. Talán sosem voltak.” Önmagában az megrázó, amit a mondat sugall, és a kifejtés ugyan elmarad, de a tett és a következmények kezdeti feldolgozása egyszerre félelmetes és gyönyörű. Egyszerűen remekbeszabott, intenzív és letaglózó. A Molyon, kte értékelése alatt egy hozzászólásban meg is találtam, miért is hathat ennyire erősen az olvasóra. Egyszerűen azért, mert a valóságból merít. Erre tényleg nincsenek szavak.
Ehhez kapcsolódóan át is térnék a mentalitásra, mert a fentiek hatására mentális unió jön létre a két szereplő között, mely során emlékek, érzelmek, személyiségjegyek, képességek és tudásanyag cserélődik ki, így tovább bővül a mentalitás eddig ismert koncepciója. Ráadásul ezen emlékek integrálódása mindkét szemszögből megismerhetjük, ami megduplázza az élményt. Ebből a szempontból talán Yaan szemszöge sikerült erőteljesebbre, nála sokkal részletesebben bepillanthattunk a kialakult állapotba, és ezzel valamelyest az agya működésébe is, még ha nem is annyira tudományos, mint inkább lelki síkon.
Az erőszak mellett fontos szerepet kap a gyász, a veszteségek megélése is, méghozzá vegytiszta reménytelenséggel fűszerezve. A kötet végére annyi, fájdalom, kár éri a szereplőket, hogy ezek a hatások végül eluralják a kötet lezárását. Addig a félelem ketrecbe zárt vadként szűköl, de az utolsó fejezetben elszabadul, és iszonyatosan meseszép egyveleg kerekedik belőle, ami minden, csak nem megnyugtató, és a történet sem nyugvó ponton áll meg. Az elfogadás és a viszonylagos továbblépés talán a következő kötetre marad, de ez csupán sejtés. Bár, ahogy Etát ismerem, a Menekülők is tartogat meglepetéseket.
Az Ellenállók összességében egy remekbeszabott tünemény. Hosszú órákig tudnék áradozni róla, mert eddig csak a felszínt kapargattam. Magával ragadó, iszonytatóan gyönyörű és elgondolkodtató, és mindig tud újat mutatni, megújulni. Mindig újabb rétegeit fedezem fel.
Ajánlom, hát… leginkább mindenkinek, bár tudom, hogy ehhez legalább egy könyvet el kell olvasni, de tényleg érdemes. A sok erőszak, a háború és kegyetlenség dacára senki nem bánja meg, ha próbát tesz vele. Mert a borzalmak mögött szép számmal akadnak kellemes, humoros pillanatok is.
Értékelés: 5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése