Raana Raas: Elágazó utak

A Mi lett volna, ha…? kérdést sokszor feltesszük magunknak könyvek kapcsán. Mi lett volna, ha az egyik szereplő mégse megy valahová, vagy épp másképp dönt. Ilyesmivel fejben sokszor eljátszottam már, de általában erre a kérdésre nincs válasz, mert az írók megírják a saját elképzelésük szerint a történetet, ők vezetik a cselekményt, alakítják szereplőik sorsát, az olvasó pedig csak befogad, és csak fejben ötletelhet azon, mi lenne ha valami egészen másként zajlana, és ez milyen változásokat indíthat el. A Csodaidők-tetralógia (amiről ezekben a cikkekben olvashattok: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész) szerzője azonban másképp gondolta, és megalkotta saját történetének alternatív univerzumát, amivel elképesztő távlatokat nyitott a szereplők sorsának elkanyarításához, aminek csak a képzelet szabhatott határt. Persze, nehéz jól, olyanra csinálni, hogy a változás hihető legyen. Görgey Etelka, írói nevén Raana Raas ezt fejlesztette tökélyre az Időcsodákkal. Ennek a sorozatnak az első kötete az Elágazó utak, ami egy ponton, az egyik szereplő döntése miatt elválik a Csodaidőktől, és elképzelhetetlen távlatokat nyit ezzel.

Az Időcsodák-tetralógia ugyanis nem csak egy bőrlehúzás a szerző kedvenc univerzumáról, hanem annak kitágítása, olyannyira, hogy szereplői a végére teljesen más utakat járnak be. Az alapok, a keret változatlan, viszont a világ és a szereplők sokkal árnyaltabbak, a jellemek húsbavágóbbak, és a Csodaidőkben megismert társadalmi berendezkedéssel, a Kavennel kapcsolatos ismeretek is sokkal bővebbek. A világ tehát kitágul, és magához igazítja a szereplőit is. Mindezt a szerző ismét kitűnő érzékkel tárja az olvasója elé.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

A „Mi lett volna, ha” kérdésre nincs válasz. Pedig sokszor szeretnénk tudni.

Az irodalom lehetőséget ad arra, hogy eljátsszunk ezzel a kérdéssel.

Az Időcsodák ennek a játéknak az eredménye.

Mi lett volna, ha Yaan nem sokkal tizennyolc éves kora előtt leül, hogy meghallgassa a másik felet is? Döntése, hogy nem szakad ki, milyen változásokat okoz szerettei és tágabb környezete életében? Képes-e egy ember döntése a történelmet megváltoztatni – és ha igen, elképzelhető-e, hogy egy jobbnak tartott döntésnek sokkal fájdalmasabbak lesznek a következményei?

 

Már rögtön a fülszöveg lelövi a legfőbb változást, így ez nem annyira spoiler, bár nem is az a lényeg, hogy Yaan nem szakad ki, hanem inkább a hogyan, az oda vezető út apró eltérései, amik megváltoztatják egy fiatal fiú döntését. Erre egészen a hatodik fejezetig várni kell, ahol Yaan a Csodaidőkkel ellentétben nem hagyja ott nagybátyját, Tobbeltet, hanem leül, és meghallgatja, mi több, megfogadja a tanácsait, amik egy teljesen más útra vezetik. A szerző ezt a döntéshelyzetet érzékenyebben, érzékletesebben adja át, mint a Csodaidőkben.

 

Ez a részlet magáért beszél:

„– Persze, menj csak.

Az engedékenység meglepte Yaant, és jóllehet minden erejével menni akart, kényszerítette magát, hogy megálljon, bár ettől szinte fizikai fájdalmat érzett tagjaiban. Körülnézett. Egy átlagos blathaas átlagos bejárati csarnokában állt. Odakint már sötétedett, de még jól ki tudta venni nagybátyja vonásait. Csupa hétköznapi dolog, mégis Yaan úgy érezte, mintha egy óriási tér közepén állna, egy színpadon, ahol ő az egyetlen szereplő, sőt, ő a rendező is, és a darabnak nemcsak a sikere, de a története is rajta áll. Elmehet – vagy maradhat. Mintha erre a választásra szűkült volna le hirtelen minden az életében, mintha soha ennél fontosabb döntést nem kellett volna meghoznia.”

 

A szerző stílusának finomodása és letisztultabbá válása nemcsak itt, de az egész regényen érzékelhető. A szöveg kiforrottabb és érettebb, látszik, hogy nagyon sokat fejlődött a Csodaidők megírása óta, gördülékenyebben olvasható. Teljesen eltűnt az anyatetralógiában néhol fellelhető alkalmankénti nehézkesség. Könnyedebb lett, ami a már ismerős részeken is érződik. Bár e változásokba az is belejátszhat, hogy az ebben a történetben szereplő Raana Raas, aki a történet szerint a könyvet írja, ugyancsak egy teljesen más személyiség, mint a párja a Csodaidőkben, ami újabb pluszt adhat az eltérésekhez.

 

Ehhez kapcsolódik a karakterek apró eltérése a Csodaidőkhöz képest, ami nem is annyira változás, mint inkább igazítás a megváltozott körülményekhez, ami szükséges, hogy ebben az új felállásban is működjenek. Mert Judy, Giin és Yaan alapvetően ugyanazok az emberek, csak bizonyos döntéseik mások, illetve az őket alakító események máshogy következnek be, ezért a világ ábrázolása is kicsit más körülöttük.

 

A szereplők az Elágazó utakban még hasonló utat járnak be, mint a Csodaidőkben, csupán a bekövetkezésük, vagy éppen az eredményük más. Mindhármuknál van példa erre. Judynak máshogy derül ki a mentalitása, ezért máshogy foglalkoznak vele, Giint nem fogadja vissza a család, miután Judy anyja a Vezető Testületnek írt levelében őt nevezi meg a kislány apjaként, Yaan pedig nem szakad ki. Ez a három történés egy sor más változást is indukál, de a hangsúly mégsem ezen van, hanem, ahogy ezek az eltérések a szereplőkre hatnak, vagy ahogy emiatt a világukat láttatja a szerző. A szereplők ábrázolása ehhez mérten sokkal árnyaltabb, mélyebbek a karakterek, sokkal jobban belelátunk a lelkükbe, és határozottabban fejezik ki az érzéseiket. Erősebben élik meg azokat, ami az olvasókra is nagyobb hatással van. Erre jó példa a fentebb emlegetett hatodik fejezet, ahol Yaan olyan mélyen éli meg a fájdalmát, hogy többször is sír. Eta sokkal erőteljesebben önti szavakba a szereplői érzelmi világát, ezáltal maga a regény ezen változata sokkal átélhetőbb, sodróbb lendületű.

Ez a változás és részletesebb ábrázolás azonban nem csak a szemszögkarakterekre, hanem a mellékszereplőkre is áll. Erre jó példa Tobbelt, Yaan nagypapa vagy épp Rion, de akár említhetném Elvirt is. Mindegyikükből kicsit többet kapunk, ami nagyon jó, mert színesítik a kötetet, és rajtuk keresztül a Raas család is jobban megismerhető. Ehhez azonban szükséges volt Yaan Kavenben maradása, mert többnyire az ő szemén keresztül láthatjuk őket. De említhetném Armoin-rát is, akit Giinen keresztül ebben a változatban másképp láttat a szerző. Sokkal rétegeltebb, érthetőbb, sőt szerethetőbb a karakter lett.

A szereplők mellett a világ is kicsit más. Egyszerre beszűkül és kitágul. Beszűkül, mert például a Csodaidőkben általam érdeklődve követett politikai játszmákból sokkal kevesebbet, szinte semennyit sem kapunk, mert ez a változat inkább a Kavenre és a hozzá kapcsolódó kiszakadtakra koncentrál. Viszont ezáltal kitágítja a Csodaidőkben megismert vallási autonóm közösség ábrázolását, valamint a kiszakadtak motivációja is sokkal érthetőbb, jobban átérezhetők a céljaik, ezzel együtt a külsősök irántuk érzett gyűlölete, utálata, undora is erőteljesebben ábrázolt.

Ez a felfokozottság az egész regény hangulatára rányomja a bélyegét, így maga a cselekmény is átütőbb, az ember csak úgy falja a lapokat, mert annyira sodró, hogy nem lehet letenni. 

Az Elágazó utak összességében egy kiváló regény, értő kísérlet a Mi lett volna, ha…? kérdéskörében, ami köré a szerző egy egészen más irányba tartó eseményláncolatot épít fel. Egy döntés egész világokat, szereplők sorsát képes megváltoztatni, miközben a keretek ugyanazok maradnak. A másik bravúr, hogy az Időcsodák nem a Csodaidők kiegészítéseként funkcionál, hanem egy önálló életet élő, saját jogán létező történet, ami az előd ismerete nélkül is olvasható, sőt akár belépőül is szolgálhat az univerzumba.

A Csodaidők rajongóinak, ha még nem olvasták, bátran ajánlom a kötetet, mert feledhetetlen élményben lesz részük. Akik pedig eddig még nem ismerkedtek meg Görgey Etelka munkásságával, azok akár ezzel a kötettel is kezdhetik, mert az elején ebben is minden benne van, ami a világ megismeréséhez szükséges.

 

Értékelés: 5

 

 

 

 

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!