Interjú Mosonyi Marával

Mosonyi Mara első regénye, az Olmec 2018-ban jelent meg a Publio Kiadó gondozásában (a regényről ITT írtam). A könyv kapcsán lehetőségem nyílt interjút készíteni a szerzővel, amit ebben a bejegyzésben olvashattok. Többek közt kérdeztem a szerzőt a regény keletkezéséről, a háttérvilág alakulásáról, a karakterekről és a jövőbeli terveiről is.

A szerzőről

Mosonyi Mara vagyok, eddigi első és egyetlen regényem címe: Olmec.

Ez egy a krimi, a kalandregény és a thriller határmezsgyéjén elhelyezkedő történet, amely a szerelmi szálakat sem nélkülözi.

Ha feltétlenül be kellene kategorizálni, akkor romantikus krimiként írnám le, bár több olvasóm szerint a kémregény elemeit is hordozza. Szeretem, ha egy történetben több műfaj keveredik. Nagyszerű visszajelzés számomra, hogy a könyv jelenleg 97%-on áll a Moly.hu oldalon.

Ilyen regényeket várhatnak tőlem az olvasók a továbbiakban is.

- Miért választottad a Mosonyi Mara írói álnevet? Van a névnek valamilyen története?

Biztosan tudtam, hogy álnéven szeretnék publikálni. Így jobban elkülönül az írói létem a privát életemtől. Mindenképpen magyar nevet szerettem volna, olyat, amihez van kötődésem. Édesanyám leánykori neve: Mosonyi.  Mivel tetszenek az alliteráló nevek, ezért egy M betűvel kezdődő, rövid, de frappáns keresztnevet kerestem. És megszületett: Mosonyi Mara.

- Mióta írsz? Mi késztetett arra, hogy írni kezdj?

Az első elkezdett, de soha be nem fejezett történetemet, amely természetesen egy krimi volt, 8 évesen vetettem papírra, grafittal, másodikos vonalazású füzetbe. A felnőtteket, akiknek megmutattam, csak a borzalmas helyesírásom győzte meg arról, hogy ez valóban az én munkám. Kamaszként sem sikerült egyetlen történetet sem befejeznem, majd túl a harmincon, most vagy soha alapon, megszületett az Olmec.

- A kezdetektől romantikus krimit írtál, vagy kipróbáltad magad már más zsánerben is?

Hiába próbáltam romantikus regényt írni, mert az 50. oldalon meggyilkoltak valakit. Egyszerűen kellenek olyan izgalmak, bonyodalmak egy történetben számomra, melyek túlmutatnak az emberi kapcsolatok boncolgatásán. Természetesen romantika, gyűlölet, barátság, rivalizálás, féltékenység, sóvárság nélkül nincs regény, de eggyel emeli a tétet, ha ezeken felül félthetjük kedvenc karakterünk életét, vagy spekulálhatunk, ki az, aki a háttérből a szálakat mozgatja. Igazán nagy csattanót is többnyire ebben a műfajban várhatunk.

- A romantikus vagy a krimi történetek állnak hozzád közelebb? Miért azok?

Változó. Kamaszként több romantikus regényt olvastam, de esetenként ma is kezembe veszek ilyen történetet. Egy idő után azt veszi észre az ember, hogy a romantikus, erotikus regények gyakran egy kaptafára íródtak, ebben a műfajban nehéz újat mutatni, vagy talán erre nincs is szándék… Pontosan tudod, mit fogsz kapni, egy ebben a zsánerben alkotott könyvtől, ha a kezedbe veszed. És ez így is van jól. A krimik árnyaltabb képet mutatnak.

Amit igazán szeretek olvasni, ugyanabba a zsánerbe sorolható, mint amit igazán szeretek írni: romantikus krimi, thriller, kalandregény. Nem csak szirupos romantika, nem csak száraz nyomozás.

- Hogy pattant ki a fejedből az Olmec ötlete? Mi ihletett meg?

Egy jó történet mozgatórugói a szerethető, hús-vér karakterek, akik nincsenek idealizálva, démonizálva, jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt rendelkeznek, olyanok, mint mi.

Velük lehet igazán azonosulni, nekik tudunk drukkolni, vagy épp a bukásukat várni. Az Olmec-ben több főszereplő is van, mind erős karakter, ezért is van annyi feszültség köztük.

Andrés, a bérgyilkos, Nora az árva lányból törtető karrieristává cseperedő nő, Jake, a tehetséges, de bátyja árnyékából kilépni képtelen CIA ügynök, Milena, a drogbáró gyönyörű, de boldogtalan felesége, Felipe, a fanyar humorral megáldott, meleg hekker, O’Connor, a titokzatos múlttal rendelkező kiismerhetetlen, saját birodalmát ügyesen felépítő exkatona, és az ő egykori legjobb barátja, aki most ellene dolgozik, George. Nem utolsó sorban pedig Olmec, aki mesterien keveri a kártyákat a háttérből.

Az én fejemben mindig a szereplők jelennek meg először. Köréjük építek fel egy egész világot. A karaktereimet mindenképp egy ismeretlen, veszélyes, egzotikus környezetbe szerettem volna helyezni, így jött Latin-Amerika.

- Amikor olvastam azt éreztem, hogy alaposan utána nézték a történet hátterének. Mennyi kutató munka előzte meg az írási folyamatot? Jártál is Mexikóban vagy inkább csak interneten/könyvekben néztél utána?

Örülök, ha ezt érezted, törekedtem az alaposságra, nem szerettem volna, ha légből kapottnak tűnnek a helyszínek, a hangulat, a városok leírása, de tartózkodni kívántam a száraz ismertetéstől is. Soha nem jártam Latin-Amerikában, így saját tapasztalatokra nem hagyatkozhattam, de nagyszerű visszajelzés volt számomra, amikor egy ott élő olvasóm ezt alig akarta elhinni.

Először cikkeket, úti leírásokat bújtam, de felmentem mexikói ingatlanos oldalakra is, hogy lássam, hogy élnek a leggazdagabbak, vagy éppen a legszegényebbek. Amerikai híroldalakat olvasgattam, mivel ott jóval több tartalom elérhető a drogháborúval kapcsolatban, hisz ami nekünk itt Európában csak egzotikus érdekesség, az a Mexikóval határos USA-nak komoly probléma.

Anyaggyűjtésem közepén, a véletlen hozott elém egy olyan személyt, aki nagy segítségemre volt. Ő egy magyar származású, több mint 20 éve Mexikóban élő, emberi jogokkal foglalkozó hölgy.

- Mi vonzott a drogkartellek világában?

Veszélyes, izgalmas, egzotikus helyre szerettem volna pottyantani a szereplőimet. A drogkartellek világát mindenképpen annak érzem.

- Erős nyitással indítod a regényt, ami megalapozza a kötet hangulatát. Sokáig csiszoltad, amíg ennyire ütős lett vagy nincs nehézséged a történetnyitásokkal?

Egy szuszra írtam meg a kérdéses jelenetet, de először nem voltam biztos benne, hogy ezzel szeretnék nyitni. Úgy gondoltam, a könyv közepe felé lehetne egy visszaemlékezés Nora részéről, ami indokolná azt az erős, eltéphetetlen köteléket, ami Andres és a lány között fennáll, holott nem vérrokonok, és felnőtt énjük a lehető legtávolabb áll egymástól. Az olvasó sem értette volna – ahogy gyakran a többi szereplő sem érti – miért is állnak ők olyan közel egymáshoz, ennek az epizódnak a hiányában.

Tulajdonképpen ezen állt vagy bukott a könyv, mert azt mondtam magamnak, ha ez a jelenet igazán megkapó lesz, megírom a történetet, ha nem, akkor elengedem. Ütősnek éreztem. Megírtam a könyvet.

- A krimiszál nagyon jól kidolgozott, jók a horgok és a csavarok, amik viszik tovább az olvasót. Melyik a kedvenc csavarod a történetben? Ha van ilyen.

Nehéz úgy, hogy ne spoilerezzek… Talán amikor Jake hosszas hezitálás után enged egy invitálásnak, és találkozik a szemben álló fél egyik kulcsemberével, aki olyan videót mutat neki, mely átrendez mindent, amit addig hitt az igazságról. De persze az is nagy kedvencem, amikor kiderül, ki is Olmec valójában. És még sorolhatnám. Nehéz választani.

- Változott nálad írás közben, hogy ki lesz Olmec vagy az elejétől kezdve tudtad?

Sok dolog változott, nevek, események, az, hogy egy adott történés melyik szereplővel is essen meg. Az azonban, hogy ki Olmec, az nem.

- A szereplők nagyon jól kidolgozottak és szerethetőek. Nehezen tudnék közülük választani. Neked van-e kedvenced? Ha igen, miért pont ő?

Ahogy már fentebb írtam, mindenki nagyon összetett, a legtöbbjük esetében az olvasó beleláthat olyan lelki mélységekbe is, amelybe a többi szereplő nem, vagy csak felületesen. Ismerjük a motivációikat, érzéseiket, legféltettebb titkaikat, vágyaikat. Csak akkor él át katarzist az ember, ha azonosulni képes a karakterekkel. Próbáltam úgy megalkotni őket, hogy kortól, nemtől, vagy akár érdeklődési körtől függetlenül mindenki találjon olyan szereplőt, akivel együtt tud érezni, akit képes szeretni, vagy akár gyűlölni. Be szerettem volna emelni az olvasót a történetbe.

Cserébe én is beemeltem magamat, így próbáltam mindenki fejével gondolkodni. Talán nincs is olyan szereplő, akit ne értenék meg, vagy ne kedvelnék valamiért. Hogy ki a kedvencem? Érdekes, de már nem az, aki akkor volt, mikor a könyvet írtam. Változunk.

- És egy utolsó kérdés: Dolgozol-e most valamin? Ha igen, mikor várható a megjelenése és milyen zsánerben íródik?

Két ötlet van a fejemben, illetve az egyik már nagyrészt papíron, de ettől függetlenül, lehet, hogy a másik előbb lát majd napvilágot. Hezitálok.

Egy olyan történeten dolgozok most, ami kapcsolódik az Olmec-hez, de nem klasszikus folytatás.

A könyv egyrészt a múltban, 2003-ban játszódik, ahol George Carlton, és Patrick O’Connor még fiatalok, mindketten a CIA-nál dolgoznak, s ekkoriban még közel sem ellenségek, hanem legjobb barátok.  Megjelenik egy olyan nő is, akiről az Olmec-ben csak beszélnek, de ő maga nem szerepel. Tudjuk, hogy kulcsfigura volt valaha, és a jelen is más lenne nélküle… Ő George Carlton régi szerelme, Irine, a megszállott újságírónő.

A könyvben egy másik szál a jelenben fut, két évvel az Olmec-ben leírt események után. Természetesen itt is felbukkannak a már ismert szereplők. A két idősík kiegészíti egymást, hiszen a jelen kérdéseire talán a múlt adhat választ.

Köszönöm a válaszokat!

Mosonyi Marát megtaláljátok a Facebookon és az Instangramon is. Ha pedig felkeltette az érdeklődéseteket a könyv, INNEN megrendelhetitek.

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!