Történelmiregény-Írók Társasága: Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok-körinterjú – 3. rész

A Történelmiregény-Írók Társasága 2019-ben egy újabb antológiakötettel jelentkezett, Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok címmel, amelyben 16 novella kapott helyet. Az írások időrendi sorrendben következnek egymás után, az ókori Rómától egészen napjainkig, kisebb ugrásokkal az időben (az antológiáról EBBEN a cikkben írtam).

Lehetőségem nyílt interjút készíteni az antológia szerzőivel, akik nagy örömmel fogatták el a felkérést. Mindegyiküknek ugyanazt a hat kérdést tettem fel, így a válaszokból született meg a több részes interjúsorozat.

A harmadik részben Gál Vilmos, Hacsek Zsófia, Soós Tibor és Urbánszki László válaszait olvashatjátok.

1. rész, 2. rész

1. Miért az adott történelmi kort választottad?

Gál Vilmos: Történészként foglalkoztam a magyarok világkiállítási sikereivel, és a bécsi világkiállítás (ahol ez a kis novella játszódik 1873-ban) az egyik legsikeresebb volt magyar szempontból. Az Asztaltársaság összes szereplője valamilyen kapcsolatban állt egymással, és a világkiállításokkal, ezt próbáltam ebben a szösszenetben ábrázolni.

Hacsek Zsófia: Most erősen kiléptem a komfortzónámból, ugyanis a kedvenc korom a XVIII-XIX. század, ez a novellám viszont a XX. század elején játszódik, pont azon "nagy háború" alatt, amely egy éles és traumatikus vágással véget vetett az addigi világnak. A kort ezúttal a téma hozta magával, ugyanis nagyon szeretek a Lady Herbert's Gardenben és a Herbert Museum kávézójában ülni, és szerettem volna megidézni az ezekhez köthető Herbert házaspárt.

Soós Tibor: Általában nem gondolkodom korszakon. Legalábbis tudatosan nem, amikor történelmi témát dolgozok fel. Jön egy ötlet, vagy olvasok valahol valamit, ami elindítja a gondolataimat. Most is így történt.

Urbánszky László: Mert a 13-14. században vagyok valamennyire otthon, valamint olyan békés kort kerestem, ahol az egyszerű emberek boldogulásáról, gondjairól írhattam. Tudatosan kerültem a nagy eseményeket, mert elvitték volna a hangsúlyt a mondanivalómról.

2. Miért arról a történelmi személyről írtál?

Gál Vilmos: Valójában az Asztaltársaság valamennyi szereplője főszereplő, és korának (a maga szakterületén) vezető személyisége volt. Tehát nálam nincs főhős, inkább a közös helyszín volt a lényeg.

Hacsek Zsófia: Na de kik is ezek a Herberték? 2018 márciusában költöztem egy Coventry nevű közép-angliai kisvárosba, ahol lelkesen ápolják a régen élt lokálpatrióták és nagy emberek emlékét. Alfred Herbert az egyik ilyen, rengeteg mindent csinált és alapított errefelé, például egy közkertet a felesége, Florence Herbert emlékére. Az ő szerelmük történetét írtam meg.

Soós Tibor: Már régen gondolkodtam arról, jó lenne írni valamit Imre hercegről, mivel (történelemmel hivatásból foglalkozó személyként) tudom, hogy a róla a köztudatban élő kép a tudatos – és tudatosan torzított – legendagyártás következménye.

Urbánszky László: Az elbeszélésemben nem szerepeltek történelmi személyek. Nem az érdekelt, hogy híres lovagkirályunk, Nagy Lajos hányszor szegte meg a szavát, hanem az, hogy egy ötletes kisember hogyan boldogult. Én is kisvállalkozó, faműves vagyok. Tudom mennyi kreativitásra, ötletre van szükség a szorgalom mellett, hogy az ember boldoguljon.

3. Mi alapján döntötted el, hogy harcosról, vértanúról vagy boszorkányról írsz? Miért az lett a szemszögkaraktered aki?

Gál Vilmos: No igen, az én novellám eléggé kilóg a többi közül (nem először), de én a TRT Antológiába történő megjelenésemet általában kísérletezésre használom. Kísérletezem a szöveggel, a stílussal, jellemábrázolással, próbálok nyelvileg is belevinni valami mást, amit esetleg ki akarok próbálni. De hogy válaszoljak, azért a szereplők általában harcosok (legalábbis voltak katonák), így Keleti, Bodola, Jedlik is részt vett az 1848-49-es szabadságharcban.

Hacsek Zsófia: Nálam a harcosok szerepelnek, mégpedig abban a kontextusban, amelyből az én pacifista lényem gondolkodik a háborúról: egy-egy megfoghatatlan ideológia miatt szenvedő és meghaló áldozatokként. Ilyen értelemben vértanúk is egyben. A történetem egyébként ízig-vérig illik Coventryhez. Ez a város a mai napig szenvedi annak a gazdasági és társadalmi következményeit, hogy a második világháború alatt földig bombázták. Ma hivatalosan is viseli a "Béke és Megbocsátás Városa" nevet, és alig találni olyan intézményt, ami ne reflektálna erre. És pont azért Florence Herbert szemszögéből írtam meg a novellát, mert ő láthatott rá leginkább a háborúnak arra a szeletére, amit a nacionalizmust propagáló nemesurak nem feltétlenül tettek volna ki az ablakba.

Soós Tibor: Sem harcosról, sem vértanúról sem boszorkányról nem írtam. A karakterem egy (kitalált) bizánci hercegnő, aki Imre herceg felesége lehetett. (A gyér forrásokból nem derül ki, honnan érkezett a menyasszonya/felesége. Amúgy lehetett a hölgy lengyel és horvát is.) Azért őt választottam, mert abszolút fiktív figura, és rajta keresztül szabadabban „foszthattam meg” a herceget a legendák által ráaggatott, nem igazán valós képtől. Illetve szeretem a magyarságot „kívülről” láttatni, mert objektivitást ad (Passuth László ebben a példaképem). És egy bizánci hercegnő erre tökéletesen alkalmas.

Urbánszky László: Az antológiában nem volt meghatározott témakör. A felsoroltak egyikéről se írtam.

4. Hogyan érted el az egyensúlyt a történelmi tények és a fikció között? Mennyire volt nehéz számodra beépíteni a tényanyagot?

Gál Vilmos: Jelen novellában egyetlen fikció van: az, hogy ez a néhány szereplő nem találkozott 1873 nyarán a Práterben a magyar vendéglőben. Azonban minden más, amiről beszélnek, amiről beszámolnak, az megtörtént esemény, a szereplők pedig mindahányan valós történelmi személyek. Ez is egy olyan kísérleti „csavar”, mint amit a 3. kérdésnél érintettem.

Hacsek Zsófia: Szerintem a novella ilyen szempontból könnyebb, mint a regény, mert csak egy-egy aspektusra kell koncentrálnunk a szereplők életéből. Számomra a korhűség nagyon fontos, és Herbertékről nem biztos, hogy regényt is mernék írni, mert nem tudom, találnék-e hozzá elég tényanyagot. Illetve annyira nem is éltek "regényes", "izgalmas" életet, ezért sok minden merülhetett róluk feledésbe, aminek a felkutatása inkább a történettudomány, mint a regényíró feladata lenne. De amit így elsőre találtam, azt nagyjából mind beépítettem ebbe a novellába.

Soós Tibor: Ha történelmi témát írok (általában nemzetközit, magyart ritkábban), először mindent leírok, amit gondolok, aminek utánanéztem/kutattam. Aztán fogom az egészet, és nagyjából az egyharmadát kihúzom, sűrítem. Mivel hivatásszerűen történelemmel foglalkozom („civilben” történelemtanár vagyok), nagyon nehéz számomra, hogy ne írjak bele a sztoriba „mindent”. (Még így is sokszor félek, hogy fontos dolog maradt esetleg ki, vagy nem vagyok elég hiteles. Mert mi van, ha egy igazi „szakértő” olvassa el, és ő észreveszi, hogy…)

Urbánszky László: Az elbeszélésemben nem kellett történelmi tényekhez alkalmazkodnom. A háttér volt a fontos, abból pedig felkészültem.

5. Más zsánerben is kipróbáltad már magad? Ha igen melyikben és milyen sikerrel?

Gál Vilmos: Eddig jobbára 20. századi magyar történelmi témákkal foglalkoztam regényeimben, ám a novelláim nagyon szerteágazók, voltam holló Hunyadi várában, megfestettem Doktor Tulp boncolását Rembrandttal, ahol a boncasztalon fekvő férfi kilétét kutattam, de írtam szürreális novellát egy első világháborús lövészárokban is.

Hacsek Zsófia: A novelláim nagyon sokfélék, a történelmiek mellett kortárs vagy kortalan témákat is fel szoktam dolgozni. Az egyetlen megjelent regényem történelmi, de ki tudja, hogy a következő mi lesz. A sikeresség kérdését az olvasókra bízom.

Soós Tibor: Úgy szoktam meghatározni magam, mint sci-fi és thriller író. Főleg ebben a két zsánerben alkotok, eddig megjelent regényeim-novelláim is ezt a két zsánert ölelik fel (ezért is írok általában a T. R. Salty álnéven). A történelem csak kirándulás, főleg a novella. Bár nemrég fejeztem be egy ókori Egyiptomban játszódó kalandregényt. Aminek ugyan nagyon pontos és tudományos a háttere (valós eseményeken alapul), de a hangsúly a kalandon, rejtélyen és a fordulatokon van (egy Ehanton fáraó ellen szőtt összeesküvés szálainak kibogozásáról szól). Úgyhogy inkább történelmi hátterű, mintsem történelmi regény.

Siker? Nagy vagy díjat még nem kaptam, de 2012-ben 3. helyezett lettem a Zsoldos Péter-díjon Bellum Atlantis című regényemmel.

Urbánszky László: Történelmiben tizenegy regényem jelent meg, SF-ben kettő, fantasyban egy jött volna ki a Könyvhétre. Szépirodalmi novellákból van egy antológiára való anyagom, de nincs energiám házalni vele.

6. Ez az ajánló helye! Melyik regényedet/novelládat ajánlanád az olvasóknak? Miért?

Gál Vilmos: Az elmúlt év karácsonyára jelent meg Báthory – A korona ára című regényem. Ez a könyv Báthory István lengyel királlyá választását beszéli el, most azért szeretem még jobban, mint eddig, mert a nagyobbik lányom elkezdte olvasni, és rajong érte, amitől teljesen odavagyok! (Ez azért fontos, mert nagyon kritikus a drága!) Naponta megbeszéljük a karaktereket, sorokat idéz, és folyamatosan lelkendezik. Amúgy ebből is látszik, hogy bár a könyv minden korosztálynak szól, ám mivel tele van (fiktív) fiatal alakokkal (akikkel egy kamasz könnyedén azonosul), ez a könyv akár az ifjak kedvenc olvasmánya is lehet. (Bán Mór barátom azt mondta róla, hogy ez lehet, hogy valójában egy történelmi témájú ifjúsági regény…) Egyébként a második részt rövidesen befejezem, és idén karácsonyra remélhetőleg már azt is olvashatják az érdeklődők.

Hacsek Zsófia: Eddig egyetlen regényem jelent meg, a Szabadság mindenek felett, amely Csokonai Vitéz Mihály debreceni konfliktusait és pest-budai látogatását dolgozza fel. Már nincs kereskedelmi forgalomban, de akit érdekel, írjon nekem! (forty.past.three@gmail.com) A novelláim közül pedig a TRT tavalyi antológiájában megjelent Marie-Antoinette gyámfia különösen kedves a szívemnek, de igazából bármelyiket ajánlom, amit csak találtok tőlem online vagy nyomtatásban.

Soós Tibor: Regényként a Fekete Szivárvány című trilógiámat, ami poszt apokaliptikus jellegű, de igyekeztem csavarni kicsit a zsáneren. Úgy gondolom, sikerült egy olyan kidolgozott világot és történetet kitalálnom, ami három köteten keresztül a székhez szögezi az olvasót. Novellaként pedig a Lőrincz L. László 80. születésnapjára írott Monsignore Caprivi karavánja című írásomat (A Jádekoponyák szigete című kötetben jelent meg). Nagyon büszke vagyok rá, hogy úgy sikerült tisztelegnem a mester munkássága előtt egy Leslie L. Lawrence típusú történettel, hogy mégsem Leslie L. Lawrence történet lett.

Urbánszky László: A Lazi kiadónál megjelenésre váró „Vérszerződés” c. regényemet ajánlom, ha nem hal ki az emberiség és mert az a legújabb. Esetleg „A nyughatatlan” c. ifjúsági fantasymat, mert aranyos, nagyon emberi és mert kíváncsi vagyok arra, tudok-e fantasyt írni.

Köszönöm a válaszokat!

Az interjú befejező részét jövő pénteken (május 15-én) olvashatjátok.

Vissza a második részhez>>                        Tovább a negyedik részre>>

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!