A napot a Delta Vision standjánál kezdtük, ahol össze is álltunk többekkel egy 5 + 5-ös akcióra. Féláron vásárolni mindig jó, és az ott kapott Deltás nejlon zacskó is jól jött az esőben. Na, meg megtapasztalhattuk, milyen mikor a kiszolgálás flottul működik, és nem kellett kifizetnünk egyben a 10 könyvet, hanem mindenki fizethette a sajátját, ami nagy mértékben megkönnyítette a vásárlást. Sőt, a Csillagok szikráihoz még egy posztert is kaptam, ami némiképp meggyűrődött néhol, mire hazaértem, de nagyon jól mutat.
Másodikként meglátogattuk a Főnix Könyvműhely standját, ahol szintén összeálltunk, így kedvezményesen tudtuk megvenni a könyveket, sőt leárazott gyöngyszemeket is leltünk. Emellett sikerült három íróval, Holden Rose, Vivien Holloway és Gabriella Eld, is dedikáltatnunk. Előbbivel egy szelfi is készült:
Gabriella Eldtől pedig egy aranyos hódot is kaptam a könyvembe az aláírás mellé:
Wee pedig ez almalommal is igazi vidám energiabomba volt.
Aztán elmentünk beszerezni a többi vágyott könyvet, többek közt jártunk a Twister Medianál, Móra Kiadónál, Animusnál, Triviumnál, Agavénál is.
Miután a könyveket nagyjából beszereztük, elmentünk ebédelni. A légkondicionált KFC felüdülést jelentett az eső elállta miatt egyre fülledtebbé váló, párás levegő után. Ott el is töltöttük az időt a következő dedikálásig, ami a Twister Media standjánál a két [bekezdés] nyertes szerző, Krausz Emma és Frey Éva dedikálása volt.
Krausz Emmát már évek óta ismerem, így régi ismerősként beszélgettünk egy kicsit, miközben nagy gonddal dedikálta a könyvemet. :)
Frey Éva az aláírás mellett kedvesen mesélt fantasy regénye keletkezéséről, amit nagyon érdekesnek találtam.
Ezután elkísértem Veront a Veres Attila dedikálásra az Agave standjához, ahol makitrával és acélpatkánnyal is összefutottunk, így vidám hangulatban telt a várakozás. És ha már ott voltunk a dedikálás után vettünk pár könyvet a kiadó szépséghibás választékából.
Végül Pusztai Andreát sikerült még a dedikálás előtt elkapnom. Mint mondta akkorra már kb. 40 könyvet írt alá, de azért még jól bírta az „ostromot”. A Sas pedig megtalálta a méltó helyét a polcomon. :)
Ezután kissé elfáradva, de könyvekkel és jó élményekkel megpakolva indultunk a vonathoz. Nagyon jó élmény volt ez a szombati nap. Remélem, lesz lehetőségem megismételni.
Egy kis mérleg a szerzeményeimről:
Összesen 16 könyvet szereztem, zömmel kívánságlistás könyvek, csak egy-két kivétel volt, így nagyon büszke vagyok magamra, hogy az előzetes tervektől nem igen tértem el. Sőt, még spóroltam is, mert több kiadó standjához végül el se mentünk, későbbre halasztottuk a könyvek beszerzését.
Egyéb szerzemények (könyvjelzők, könyvkabát, promoanyagok)
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése