Tamási Izabella (szerk.): Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok

A Történelmiregény-Írók Társasága 2019-ben egy újabb antológiakötettel jelentkezett, amelyben 16 novella kapott helyet. Az írások időrendi sorrendben következnek egymás után, az ókori Rómától egészen napjainkig, kisebb ugrásokkal az időben.

A főbb gócpontok idején több novella is játszódik, ilyenek voltak I. István és a halála után következő zűrzavaros időszak (Soós Tibor: Konstantinápoly a ködbe vész, Solymár András: Kelepce, Cselenyák Imre: Gellért vértanúsága) vagy a II. Világháború és annak napjainkra is hatással lévő következményei (Trux Béla: Nyulacska, Izolde Johannsen: Lebensborn). Az erről a korszakról szóló novellák különösen jól tükrözik a szerzők személyiségét és látásmódját, a történelmi alakokról alkotott elképzeléseiket. Jó példák erre a Konstantinápoly a ködbe vész és a Kelepce című novella. Míg Soós Tibor inkább egy nyugodt, visszahúzódóbb embernek festi le Imre herceget, addig Solymár András inkább a harcos, irányító énjét ragadja meg. Ezeken kívül az írások megemlékeztek a fontosabb törvénykezésekről, például a boszorkányok létezését tagadó törvényről is (Bónizs Róbert: De strigis vero quae non sunt). Emellett királyokról (Bányai D. Ilona: Az ajándék), egyszerű polgárokról, mindennapi hősökről (Dr. Várkonyi Tibor: A Héttorony őre), költőkről, oktatásügyi reformerekről, művészekről, tudósokról is – hogy csak a legfontosabb témákat említsem.

A kötet legnagyobb előnye pont ebből adódik: széles spektrumból merít, és lefedi jóformán a történelem összes fontosabb eseményét. Mindig is szerettem a történelmet, ezért ez a korok közötti utazás nagyon élvezetes volt számomra. Sok kellemes emlék elevenedett fel a történelmi és az irodalmi tanulmányaimból (Bakóczy Sára: Malvina aranyideje), vagy éppen az érintőleges neveléstörténeti óráimból (Tapodi Brigitta: Kéz, fej és szív), de a kötet kielégítette az alapvetően inkább természettudományos vénámat (Gál Vilmos: Asztaltársaság) is.

Amikor Izolde Johannsen a figyelmembe ajánlotta a kötetet, azonnal feltűnt a cím: Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok. Ez a három szó – a történelmi korok múltidézése mellett – meghatározza az alap kulcsszavakat, melyek köré a történetek épülnek. Való igaz, a történetek szereplői e három embercsoport valamelyikéből kerülnek ki, bár nem mindenhol szó szerint. Ezeket a történelmi alakokat olyan oldalukról ismerhettük meg, amikre a szemelvényekből nem nagyon lehet következtetni, hétköznapi emberekként. Még ha a köréjük kitalált események néhol csupán fikciók is a fellelhető forrásokból összerakva, megtoldva a szerzők elképzeléseivel. Ha részletesebben nézzük ezt a három kulcsszót, akkor látható, hogy a szerzők különbözőképpen értelmezték őket. A harcosok egyes történetekben szó szerint lovagokként, katonákként elevenedtek meg, de mások kiléptek ebből az értelmezésből és hétköznapi hősökről írtak, akik a nemes uraikat védték a törökök legrettegettebb börtönében, esetleg a nyelvújításért vagy az oktatás fejlesztéséért küzdöttek (Tapodi Brigitta: Kéz, fej és szív), vagy egyszerűen csak a családtagjaikat (Izolde Johannsen: Lebensborn) vagy éppen az igazságot keresték. A vértanúk közül volt, aki tényleg feláldozta magát egy szerinte jó ügyért, de volt olyan is, aki egyszerűen csak feladta a költészetet, hogy ne támadják többé (Bakóczy Sára: Malvina aranyideje). Aztán végezetül ott voltak a boszorkányok, akik inkább az ármánykodás nagymesterei voltak, mint például a senkinek nem kellő leány, aki házasságra kényszerített egy szerencsétlen legényt (Csikász Lajos: Legényfogó).

Ez a sokféle írói hang és látásmód állt össze egy olvasmányos és érdekes kötetté, amelynek minden története egy-egy különleges utazás. Hol keserédes, szomorú, melankolikus, elgondolkodó, költői (Soós Tibor: Konstantinápoly a ködbe vész, Bakóczy Sára: Malvina aranyideje, Hacsek Zsófia: Swanswell), hol pedig vidám, humoros, tele helyzetkomikummal (Andy Baron: Megkopasztani egy istent, Urbánszki László: Fogadó a Visongó Disznóhoz, Csikász Lajos: Legényfogó). Ez a sok hangulat egyszerre jó és rossz. Jó, mert a történetek színesek, sokféle érzelem van bennük, de rossz is, mert az egymás után következő sztorik hangulata többször is taszítja egymást, ami miatt a teljes szöveg kohéziója néhány helyen megbomlik. Szerencsére ez kevés helyen fordul elő ahhoz, hogy zavaróvá váljon.

A legtöbb novella nyelvezete nagyon szép, nem egy helyen szépirodalmiba hajló, ami miatt nagyon jó volt olvasni őket, mert elmerültem a mondatok, a képek szépségében. Emellett (főleg a humorosabb daraboknál) megjelent a bohókásabb hangvétel, ami oldotta a halálról és vérről mesélő történetek közötti feszültséget. Mindkét kategóriából kerültek ki kedvenceim. Előbbiből Soós Tibor: Konstantinápoly a ködbe vész és Izolda Johannsen: Lebensborn című novelláját, utóbbiból pedig Andy Baron: Megkopasztani egy istent és Urbánszki László: Fogadó a Visongó Disznóhoz című írását emelném ki, mert ezen a négy íráson különösen jól szórakoztam, illetve nagyon megmozgattak, megérintettek. A kedvencek mellett mindkét kategóriában voltak számomra gyengébbnek érzett írások is. Ilyen volt Cselenyák Imre: Gellért vértanúsága és Csikász Lajos: Legényfogó című írása. Előbbinél némileg rontott az összképen, hogy néhol kicsit vontatott volt, és leült, ahol viszont beindultak az események, ott faltam a sorokat. Jobb lett volna egy kissé egyenletesebbé tenni a szöveget. Utóbbinál úgy éreztem, mintha két külön történetet olvastam volna, ahol az első lány története teljesen félbemaradt. A történet eleje ilyenformán elhagyható lett volna, mivel azután kezdődött a valódi, sokkal tetszetősebb történet.

A bejegyzés további része spoilereket tartalmazhat!

Tóth Eszter: Pöttöm Pötty és az Ízek Birodalma

Pöttöm Pötty kalandjaival először a VIII. Aranymosás Irodalmi Válogatón találkoztam, és már az a részlet is felkeltette az érdeklődésemet. A meserészletek közül ez lett a kedvencem, így nagyon megörültem, amikor megjelent. A várakozáshoz, majd a későbbi olvasásélményhez sokat hozzátett, hogy részt vettem a decemberi Csillagszóró Könyvkarácsonyon, ahol több mesekönyvvel együtt ez is bemutatásra került, és sok érdekes információ derült ki a kötetről, ami miatt még kíváncsibb lettem rá.

Ilyen előzmények után nagy elvárásokkal vettem kezembe a kötetet, amiknek szinte maradéktalanul megfelelt. Ezt többek közt letisztult, a megcélzott korosztályhoz tökéletesen illő írásmódjával éri el, miközben kalandok közepette játszva tanít. Az élményhez sokat hozzátesznek Imelda Green illusztrációi, amik egyedi ízt adnak ehhez az egyedi hangulatú könyvhöz. Tökéletesen passzolnak az írásmódhoz. A képek fontos momentumokat ragadnak meg, ezért jól kiegészítik a szöveget. Aranyosak, színesek, jó nézegetni őket.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Borítóleleplezés #18 – Melanie Harlow: After we fall – Mindig van tovább

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Melanie Harlow: After we fall – Mindig van tovább című romantikus, new adult regénye, ami a kiadó Rubin Pöttyös sorozatát gazdagítja.

Íme, az új Rubin Pöttyös kötet borítója!

John Scalzi: Pusztító tűz

Az Egyesülés sorozat első kötete, Az összeomló birodalom (ITT írtam róla) volt az első könyv, amit a szerzőtől olvastam, és már az is megvett magának a stílusával. Noha korántsem volt tökéletes, de mégis volt benne valami, ami annyira szórakoztatóvá tette, hogy alig bírtam letenni. Ez a második résznél, a Pusztító tűznél sem volt másként. Sodró lendületével ez is rögtön beszippantott, a szereplők közötti párbeszédek továbbra is kellően humorosak és dinamikusak voltak, amiben Scalzi nagyon erős. A világ kidolgozottsága ugyan továbbra sem különösebben rétegelt vagy éppen részletes, de tágult az első részhez képest. Ugyan az első könyvnél még nem tudtam elvonatkoztatni a világépítési lyukaktól, de itt a szerző ezt sokkal jobban áthidalta azzal, hogy jobban rágyúrt az erősségeire, a fentebb említett humorra és a karakterdinamikára, ami fergeteges párbeszédeket eredményez. Ehhez az eléggé szabadszájú nyelvezet (főleg Kiva esetében) különösen illik. Valamint az első kötetnél bevált könyv végi csattanó sem maradhatott el, ami ennél a kötetnél még nagyobbat szól, és fülig érő vigyort csalt az arcomra.

A random megjelenő eseményleíró részek mégis egy kicsit rontottak nálam az összképen , amik csak összefoglalnak, mint ha valami jelentések lennének, és ezzel megszakítják a kötet dinamikáját. Szerencsére azonban kevés van belőlük, így csak mérsékelten zavaróak.

A bejegyzés innentől spoilert tartalmazhat!

Benina: Mindig és soha

A szerzőtől ezt a könyvet olvastam először, mert az eddigiek valamiért nem ütötték meg az ingerküszöbömet. Láttam, hogy az író népszerű, és sokaknak kedvence, de mégsem éreztem ingerenciát, hogy olvassak tőle, egészen a Mindig és soha megjelenéséig, aminek azonnal megtetszett az ötlete, és nyomban elő is rendeltem, azonban sokáig a polcomon várta, hogy kézbe vegyem. Ám a borító – imádom a fekete-fehér ceruzarajzokat – mindig vonzotta a tekintetemet, így megadtam magam.

Utólag nem értem, miért halogattam eddig, mert nem volt rossz könyv, sőt, kifejezetten tetszett. A műfaja egyik legjobbja. Helyén volt a stílus, a történetvezetés, a nyelvezet, a történeti háttér. Talán a vége volt egy kissé döcögős és elkapkodott, meg a erotikus jeleneteket éreztem egy kicsit soknak, de ettől eltekintve egy korrekt könyv.

 A bejegyzés további része spoilereket tartalmazhat!

Gaura Ágnes: Túlontúl

A szerzőnek minden eddig megjelent könyvét olvastam, így a Túlontúlra is nagyon kíváncsi voltam, ezért a megjelenés környékén be is szereztem a könyvet, de valamiért eddig porosodott a polcomon. Nem tudnám megfogalmazni, mi tartott vissza, mert a fülszöveg alapján érdekes történetnek tűnt, a borító pedig a belső illusztrációkkal együtt egyszerűen gyönyörű. Talán a terjedelem foghatott vissza, már nem tudom, de végül december végén elkezdtem, és egy hónapig olvastam, ami nálam soknak számít, tekintve, hogy a Borbíró Borbála sorozatot a régebben olvasott első kötet kivételével szinte egymásután daráltam le, annyira elsodort. Ezzel a könyvel viszont meggyűlt a bajom. Valahogy nem tudott úgy behúzni, mint az írónő eddigi kötetei. Ez egyrészt a stílusnak és az információadagolásnak, másrészt a hangulatának köszönhető, amik miatt valamiért sokszor kidobott magából a történet, és megakadt az olvasás. Sokat rontott a helyzeten a benne maradt sok elgépelés, betűkihagyás, hiányzó névelő és félreragozás is, amit még nem tapasztaltam ilyen mennyiségben Delta Vision könyvnél. Még egy kör korrektúra ráfért volna a könyvre. A tündérmesék beledolgozása a regénybe viszont nagyon tetszett, ez tette gazdaggá a háttérvilágot. Látszott, hogy sok munka van a világépítésben, és a tündérmeséket jól viszi bele a történetbe a szerző. Elsőre furcsának hathat a mese belekeverése a való világba, a történet keretei közt mégis természetesnek tűnik, mintha ezek az elemek mindig is ott lettek volna, hétköznapi jelenségként.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Ecsédi Orsolya: Nyanyacraft

A Kell egy csapat! sorozat első részét, a Banyavészt (értékelésem róla ITT olvasható) nagyon szerettem, így nagyon vártam a Nyanyacraftot. Ezt a kötetet hangulatban inkább a Cirrus a tűzfalonhoz (értékelésem ITT olvasható) érzem közelebb, főleg a számítógépes téma és a játék világának megjelenítése miatt. A rajzok, főleg a lidércek a Cirrusban szereplő vírusokat jutatták az eszembe. Ez számomra különösen jó élmény volt.

Ebben a részben is megvan minden elem, amiért az előző kötetet szerettem: kaland, humor, tanulság és a fiatalokat érintő fontos témák. Ez utóbbi kettő volt talán a leghangsúlyosabb a történetben; ezekre a szerző kellő hangsúlyt fektet az újabb kaland megírása során, de egyiket sem tolja direkt az olvasók arcába, hanem, akárcsak a Banyavész esetében, könnyed humorral és játékos stílusával vezet végig a történeten. Közben értéket közvetít, és a kiskamaszokat érintő fontos kérdésekre is felhívja a figyelmet. Mindezt teszi úgy, hogy ismét a valóság és a képzelet határán mozog, bár a kettő látszólag sokkal kevésbé mosódik össze, és élesebben elhatárolódnak, mint az előző történetben.

A versidézetek is fontos szerephez jutnak, bár a gamer téma miatt talán kisebb mértékben, de azért hangsúlyosan jelen vannak a szükséges helyeken. Az efféle idézetek mellett az egész történeten végigvonuló szimbólumok szerepe is erősebb. Az egészet azonban az ötlet koronázza meg, ennek köszönhetően később sokszor gondoltam végig a történetet. Ennek kapcsán, volt egy nagy adag aha-élményem, és ahogy felfogtam, mire is megy ki az egész könyv, végül már zseniálisnak tartottam. Mindehhez ismét jól illeszkednek László Maya rajzai, amelyek jó kísérői a műnek, a történések érdekes aspektusait ragadják meg.

A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!

Top 5 Wednesday #63 – 5 általam nagyon kedvelt könyves szerelmespár

Ez a rovat eredetileg hetente jelenik meg, és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák (jelenleg a havi tematika kitalálója szünetelteti az új témákat). A csoportot IDE kattintva megnézhetitek. A témaszünet miatt egy ideje saját témákkal jelentkezem, amiket terveim szerint ezentúl kéthetente hozok majd.

A múlt hét pénteki Valentin-nap megihletett, így arra gondoltam, hogy a héten az olvasmányaimból szemezgetve csokorba szedek 5 általam nagyon szeretett szerelmespárt.

Sienna Cole: Az álmok útján

A szerzőtől eddig egyetlen novellát, Az álmok küszöbén (értékelésem róla ITT olvasható) címűt olvastam, és már abban megmutatkozott, hogy nagyon jó novellista. Ez erre a történetre is igaz. Itt sem rugaszkodik el a valóságtól, hanem tovább építi, amit Az álmok küszöbén című másik kiegészítőben elkezdett.

A történet a fentebb említett novellához hasonlóan kellemes stílusban íródott, kerek egész ívet fut be, mind a cselekményt, mind az érzelmi ívet tekintve. Sőt, még azt is sikerül elérnie, hogy ne hiányoljam a Négyszáz nap nyár című regény olvasását, amihez íródott. A szerző néhány bekezdéssel képes volt felvázolni az alaphelyzetet úgy, hogy nem tűnt összecsapottnak, és átívelnie a történetet a két novella között, hogy a megértéséhez nem szükséges a regény ismerete. Ezt a jó információadagolással és a megfelelő helyeken elhintett utalásokkal éri el.

Borítóleleplezés #17 – Jennifer L. Armentrout: Till Death - Mindhalálig

Ezzel a bejegyzéssel indul a blogomon borítóleleplező rovat 2020-as szezonja. A Könyvmolyképző Kiadó elkezdte bejelenteni az új megjelenéseit, és megmutatni az olvasóknak a saját készítésű címlapjait. Hozom is az elsőt.

Hamarosan megjelenik Jennifer L. Armentrout: Till Death – Mindhalálig című romantikus thrillerje a kiadó női thriller sorozatában.

Íme, az új Kristály Pöttyös kötet borítója!

Neil Gaiman: 1602

Gaimantől eddig az Északi mitológiát és a Cartaphilusnál megjelent négy Sandman-kötetet olvastam. Ebből az utóbbi, leginkább a hangulatát tekintve jó alap volt ehhez a képregényhez, legalábbis olvasás közben nem egyszer bevillant egy-egy Shakespeare-korabeli jelenet belőle.  A Sandmanból ezek a részek a kedvenceim közé tartoztak.

A másik, amiért nagyon hamar behúzott a történet az az, hogy Gaiman szeret eljátszani a „mi lett volna ha…” kérdéskörrel, amivel váratlan helyzeteket teremt, váratlan korba és helyszínre helyez ismert figurákat, és megbolondítja bravúros csavarokkal, amitől az olvasó egy percre sem marad izgalom nélkül. Ehhez illeszkednek Andy Kubert ceruzarajzai, melyek jól passzolnak az ábrázolt korszakhoz. Scott McKowen borítógrafikái pedig egyedi elkészítési módjukkal (borzolásos mélynyomással készültek, amiből a mélynyomás egy olyan grafikai eljárás, amelynél a festék a nyomóforma mélyedéseiből kerül át a papírra, a borzolásnál pedig a rajz kialakítása a sűrűn telepontozott, felborzolt felületű fémlemez sötéten nyomtató felületéből a világosabbnak szánt részek lehántolásával, visszanyomásával történik. – forrás: Wikipedia és Axioart) sokat hozzátesznek az élményhez.

A bejegyzés további része spoilereket tartalmazhat!

Szurovecz Kitti: A sokszívű

Az írónő könyveivel eddig csak szemeztem, de a hozzájuk írt fülszövegeket olvasva azt szűrtem le, hogy érdekes, fontos témákról ír, amiről keveset, vagy egyáltalán nem beszélünk. Végül A sokszívűre esett a választásom, hogy ismerkedjek a szerzővel, mert a poliamoria, mint téma különösen felkeltette az érdeklődésemet, mert erről a párkapcsolati formáról már hallottam a regény olvasása előtt is, de ez az első könyv, amivel találkoztam, és ezzel foglalkozik. Így sokáig várta a sorát a polcomon, de végül győzött a kíváncsiság.

A kezdeti lelkesedésem néhol lelohadt, máskor ismét fellángolt olvasás közben, ami felemás élményt eredményezett. Egyrészt magát a többszerelműséget alapvetően jól felvázolja a könyv, bár nem túl mélyen, de nekem pont elég volt. Bár a végére az írónő is belejött az írásba, és egyre jobban megtetszett a történet, elviseltem volna belőle többet is. Idővel szereplőket is megszerettem még annak ellenére is, hogy a legtöbben túlságosan jól kezelik a problémákat, gazdagok, vagy a sok munka/gyerek/terhesség ellenére is túl sok idejük van a szerelemre/barátokra, ami miatt helyenként nem tűntek valóságosnak. Ez azért okozott gondot, mert a kötet a mai magyar valóságban játszódik, de emiatt nekem az jött le, hogy a poliamoria a jómódúak „sportja”, ami érzésem szerint nem fedi a valóságot, mert a szegényebbek között is biztos vannak, akik így élnek. Másrészt viszont a szerző stílusa ingadozott, a könyv elején még szinte személytelen, ami számomra lassította az olvasást, a történet előrehaladtával viszont emberközelibb lesz, ami a végére jobban megszeretette velem a könyvet.

A folytatás spoilereket tartalmazhat!