Gaura Ágnes: Túlontúl

A szerzőnek minden eddig megjelent könyvét olvastam, így a Túlontúlra is nagyon kíváncsi voltam, ezért a megjelenés környékén be is szereztem a könyvet, de valamiért eddig porosodott a polcomon. Nem tudnám megfogalmazni, mi tartott vissza, mert a fülszöveg alapján érdekes történetnek tűnt, a borító pedig a belső illusztrációkkal együtt egyszerűen gyönyörű. Talán a terjedelem foghatott vissza, már nem tudom, de végül december végén elkezdtem, és egy hónapig olvastam, ami nálam soknak számít, tekintve, hogy a Borbíró Borbála sorozatot a régebben olvasott első kötet kivételével szinte egymásután daráltam le, annyira elsodort. Ezzel a könyvel viszont meggyűlt a bajom. Valahogy nem tudott úgy behúzni, mint az írónő eddigi kötetei. Ez egyrészt a stílusnak és az információadagolásnak, másrészt a hangulatának köszönhető, amik miatt valamiért sokszor kidobott magából a történet, és megakadt az olvasás. Sokat rontott a helyzeten a benne maradt sok elgépelés, betűkihagyás, hiányzó névelő és félreragozás is, amit még nem tapasztaltam ilyen mennyiségben Delta Vision könyvnél. Még egy kör korrektúra ráfért volna a könyvre. A tündérmesék beledolgozása a regénybe viszont nagyon tetszett, ez tette gazdaggá a háttérvilágot. Látszott, hogy sok munka van a világépítésben, és a tündérmeséket jól viszi bele a történetbe a szerző. Elsőre furcsának hathat a mese belekeverése a való világba, a történet keretei közt mégis természetesnek tűnik, mintha ezek az elemek mindig is ott lettek volna, hétköznapi jelenségként.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Egy bűverejű szerelem miatt az emberek és a tündérek szövetsége felbomlott, aminek következtében az Ördög az Árokkal kettészakította Tündérföldet. Az átkot egy tiltott csók indította útjára, amit egy újabb csók oldhat fel, azonban a két szerelmes Tündérország két végén rekedt. A megváltó csók egy nap mégis kiszabadul Tündérföldről, és egy utazókönyv segítségével Budapestre kerül, ahol Liliomnál állapodik meg. Az ő nem túl mesés életét teljesen felforgatja a könyv, miközben rádöbben, hogy a sorsa szorosan összefonódik a tündérekével, és ahhoz, hogy beteljesítse célját, meg kell találnia az igaz szerelmet.

A történet három helyszínen (Aranykert – Csallóköz, Budapest-Magyarország és Tündérkert – Erdély) játszódik. Ez nem tűnik soknak, sőt nagyon is kezelhető lenne, de a szerzőnek mégsem sikerül mindig jól megoldania. Egymás után váltakozva játszódik a cselekmény, hol az egyik, hol a másik helyszínen, a történet pedig párhuzamosan halad előre, legalábbis a regény legelején még így tűnik, majd meg-megtorpan, hogy tényleges történés helyett mélyítse a háttérvilágot. Főleg az aranykerti és tündérkerti részeknél éreztem ezt, ezekből több olyan fejezet is volt, ahol megtörik a történeti ív, és nem halad előre a cselekmény. Főleg az utóbbiról gondolom azt, hogy sok a felesleges szócséplés. Csókacsíny és Rókaszó az elején még szórakoztatóak, de később inkább fárasztóvá válnak a párbeszédeik, és többször feleslegessé is. Az aranykerti fejezetek is túl lassú folyásúak, de ez utóbbira nagy szükség van az érzelmi ívhez, mert ebben a szálban történtek sok mindent meghatároznak. Azonban mindkét részre áll, hogy túl hosszú az előkészítés, amikor csak beszélgetnek, vetyengenek a múltról, de igazából nem történik semmi. Viszont a Budapesten játszódó cselekmény mégis megmenti a történetet. Alig vártam, hogy ismét egy ilyen fejezet jöjjön, mert sokkal dinamikusabb a történet, érdekesebbek, szerethetőbbek a szereplők, sok rejtélyre abban a szálban derült fény. A budapesti részek azok, amik igazán előremozdítják a történetet, ahol történik valami. Ez kihat arra is, amikor a szálak összeérnek, mivel onnantól kezdve, az utolsó 200 oldalon már letehetetlen a regény, mert akkorra a szerző teljesen elkapja a fonalat. Nagyon kár azért az első 400 oldalért.

A fentiekhez igazodva a szereplők a budapesti részekben a legizgalmasabban, részletesebben megrajzoltak, míg a tündérkerti két kobold szinte csak szórakoztató elem, mert alig van jellemük, az aranykerti tündéreknek meg amellett, hogy sok fájdalom érte őket, és emiatt bánat mardossa a szívüket, nem sok jellemvonásuk mutatkozik meg. De a budapesti szálra visszatérve ezekben a részekben a karakterek kidolgozása mögött érdekes elgondolás bújik meg. Mindnyájan, de főleg a főszereplő, Liliom a tündérmesék (utazókönyv) hatására cselekszenek, vagy Tündérország behatása miatt, de van, hogy a két hatás fedi egymást. De valamilyen szinten mindannyian kapcsolódnak Tündérföldhöz, így a sorsuk is összefonódik. Liliomnak egy fontos és egyben idegesítő tulajdonsága a döntésképtelenség. Ez viszont tudatos írói döntés, mert tényleges funkciója van. A három férfi karakter Levente, Szilárd és Farkas sorsa összefonódik az övével, és végül közülük kell választania. Jó volt, hogy a választást nem húzta el a végéig, hanem az elejétől kezdve voltak jelei, hogy kit fog választani, így már csak a hogyan és a miért volt a kérdéses, amit a végére jól megindokol a szerző.

Összességében a Túlontúl számomra nem hozta azt a színvonalat, amit Gaura Ágnestől a Boriverzum olvasása során megszoktam. A végeredmény döcögő és nyögvenyelős, az előkészítése pedig túlságosan elhúzódik. Az eseménydús lezárás és a budapesti részek azonban javítanak az összképen.

Ajánlom a könyvet a Gaura Ágnes-rajongóknak, de előtte vegyék figyelembe, hogy a Túlontúl teljesen más, mint a Bori-kötetek. Viszont azoknak nem ajánlom, akik most ismerkednének az írónővel, ők inkább a Borbíró Borbála-sorozattal tegyenek próbát.

Értékelés: 3

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!