Lois Lowry: A fiú

A harmadik rész után reménykedtem, hogy a sorozat méltó lezárást kap, de ehelyett elég felemásra sikerült. Az eleje és a vége nagyrészt beváltotta a hozzáfűzött elvárásaimat, de a középső rész nagyon nem. Értem én a funkcióját, de mégis feleslegesnek éreztem, mert ahelyett, hogy elmélyítette volna Cseremester karakterét, amit a Hírvivőben hiányoltam, inkább csak szándékosan arra kanyarította a szerző a cselekményt, hogy ő is szerepelhessen. Nagyon erőltetett volt az a mód, ahogy belekerült. A közepe helyett kifejthette volna inkább a végét jobban a szerző, mert kissé hirtelenek hatott a lezárást. A karakterábrázolást is kissé haloványabbnak éreztem.

Ami jó volt mégis, az a hangulat. A második kötethez hasonlóan itt is sokat javított a könyvön az utánozhatatlan Lowry-i atmoszféra, ami végigvonult az egész köteten. A közepén kívül a cselekménnyel sem volt baj, annak ellenére, hogy a lezárást jobban kidolgozhatta volna a szerző.

Interjú Novák Vicával

Mostani interjúalanyom a Minka-történetek szerzője, Novák Vica, aki vidám és tanulságos meséivel rögtön belopta magát a szívembe. Kalandos írásaival felhőtlen szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A szerzőről:

Novák Vica – 1989-ben született Várpalotán. Közgazdaságtant és marketinget tanult, azonban gyermekkora óta írónak készül.  Eleinte internetes íróközösségekben tette közé novelláit és regényrészleteit. Később egy oktatási stúdióban szerkesztést és kiadói ismereteket tanult, 2011-ben a Pannon Lapok Társasága által megjelentetett mesekönyvben publikálták első meséjét. 2017 decemberében jelent meg első mesekönyve Minka és a felhőfoltozók címmel, valamint egy romantikus novellája az Érints meg!-antológiában. 2018 decemberében megérkezett a második Minka kötet, Minka és a betűvetők címen, valamint egy újabb antológia, a Meghitt pillanatok, amelyben a Távol, mint a csillagok című novellája található. Tervei között szerepel tovább bővíteni a Minka-mesék sorát, és kipróbálni magát regényírás terén is.

Borítóleleplezés #1 - Bálint Erika: A nap csókja

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Bálint Erika második regénye, A nap csókja, ami egy mély lelki ábrázolással megírt történet a második esélyről és az újrakezdésről.

Íme, az új Arany Pöttyös regény borítója!

Novák Vica: Minka és a betűvetők

Már az első kötet is gyerekkori emlékeket idézett fel bennem, és ezt a folytatás csak fokozta. Anno én is nehezen és lassan tanultam meg olvasni, mint Minka, és én sem találtam a helyemet az iskolában, ezért ennek a résznek az alapszituációja sokkal jobban megérintett, mint az első részé. Ebből adódik, hogy ez a kötet sokkal jobban tetszett, mint az előző, jobban tudtam vele azonosulni. A szerző továbbra is szórakoztatóan és kreatívan tárja elénk a fantáziájában megálmodott történetet. Amelynek ismét egy bájos, szerethető mese az eredménye. Emellett gyakorlati haszna is van, mert motivációt nyújthat az olyan kisiskolásoknak, akiknek olvasási nehézségei vannak, hogy megszeressék az olvasást, mert Minka jó példa arra, hogy ha nehézségek árán is, de végül célt lehet érni. Ennél a kötetnél szintén kiemelném az illusztrációkat, mert Szimonidesz Hajnalka képei ismét nagyban hozzájárultak a kellemes, szemet gyönyörködtető összhatáshoz, mert egyszerűen jó ránézni a könyvre. Sőt, ennél a kötetnél a színek még élénkebbek és intenzívebbek, még jobban vonzzák a szemet, ami figyelemfelkeltésnek sem utolsó. A szöveg és az illusztrációk összhangja által pedig ismét egy bájos, szerethető mesét kapunk, amit kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek.

Interjú Balatoni Józseffel

Fotó: Hajas Orsolya

Még régebben egy tv-s interjú kapcsán találkoztam a szerző nevével, akkor mint tanár kérdezték. Nem tudtam, hogy könyveket is ír, amíg a Jaffa Kiadó meg nem keresett, hogy írjak az Önharckép című könyvéről. Közvetlen, olvasmányos stílusával szinte azonnal megnyert magának. Olvasás közben több kérdés is felmerült bennem, így megkerestem a szerzőt, aki nagy örömömre, igent mondott az interjúra, amit ebben a bejegyzésben ti is olvashattok.

A szerzőről

Balatoni József, azaz Jocó bácsi, a televíziós vetélkedőből és a média különböző felületeiről jól ismert tetkós töritanár. Szakmai celebként már sokan találkoztak vele országszerte, csak úgy, ahogyan a korábbi, a Jaffa Kiadónál megjelent kötetei - Kamaszharc, Osztályharc, Tanulj szabadon, taníts szabadon– kapcsán is. Jocó bácsit több díjat is átvehetett már a szakmai munkájáért: Jövő reménysége-díj, Boldog gyermekekért, boldog családokért-díj, Forbes: 30 sikeres 30 év alatti-díj, Gránit Oroszlán Példakép Díj döntős. A WMN állandó szerzője, a Felelős Szülők Iskolájának szakértője és előadója, a gyerekek jó ügyeinek lelkes harcosa.

Balatoni József: Önharckép

Az első dolog, ami megragadja a szemet, az maga a cím. A címlapon kiemelt H betű miatt többféleképpen értelmezhető „önharcképként” és „önarcképként” is. Mindkettő a főszereplő magával való szembenézésére, belső vívódására utal és a harcára egy új, jobb életért. Ritkán olvasok olyan könyvet, ahol már magában a címben benne van az írói ígéret, hogy miről is fog szólni a regény, így már külön ez is különlegessé tette számomra. Ez a többféle olvasat a borítóban is kifejeződik, ami nagyon ügyesen fejezi ki a történet helyszínének, Haitinek a kettősségét. A nyitható borítón a kisfiú először a makulátlanul tiszta strandon ül, de ha kihajtjuk, akkor egy nyomornegyedben, ami jól mutatja ennek az országnak a két arcát, amire maga a könyv is több helyen reflektál. Egyben az újrakezdés könyve is, ahol az önkéntes munka közben a főhős keresi önmagát, és a helyét a világban. Mindezeket a szerző olvasmányos stílusban tárja elénk. Emellett közérthetően is, a szövegbe simulóan magyarázva meg az esetleges idegen szavakat, helyi ételeket, szokásokat. A könnyed, már-már felszabadult stílus miatt nagyon gyorsan haladtam a könyvvel, amely próbálja mindennek a pozitív oldalát keresni, még ott is, ahol első látásra nem látjuk. Ez teszi könnyen befogadhatóvá a könyvet. Az illusztrációk ehhez az élményhez külön hozzátesznek. A fekete-fehér képek jó kísérői a történetet körüllengő borús-vidám hangulatnak.

Ami hagy némi kívánnivalót maga után, azok a párbeszédek. Nem éreztem őket eléggé kidolgozottnak, sőt néhol, amikor több beszélő is megszólalt, bábeli zűrzavar uralkodott a kevés átkötő szöveg miatt. Bár szerencsére a legtöbb helyen a szerző egyben tudta tartani a párbeszédeket. A másik a karakterek hiányos kidolgozása. Szinte csak a főszereplőre fókuszál, ami tulajdonképpen nem baj, de kis hiányérzetet okozott, hogy a többi szereplőről alig tudunk meg valamit. Emellett, ennek ugyan értettem a funkcióját, kevés tulajdonsággal ruházza fel karaktereit a szerző, a legjellemzőbb, hogy mindenki nyitott, kedves, ami kell a munkájukhoz, de ez kevés. Nem ezen volt a fókusz, hanem az események bemutatásán, és olvasás közben igazából nem is zavart, csak utólag csapódott le hiányérzetként.

Népszerűtlen Vélemények Könyves Tag

AniTigernél (az ő bejegyzését ITT olvashatjátok) láttam ezt a Book Taget, ami nagyon megtetszett, ezért gondoltam én is kitöltöm. Azonban egy ideig csak szemeztem vele, ami nem volt véletlen, mert nehezen sikerült összeszednem a válaszokat, de végül mégis belevágtam. Ebben a bejegyzésben most ennek eredményét olvashatjátok.

Lois Lowry: Hírvivő

A második rész után féltem attól, hogy ebben a részben is csalódom, mert a Valahol messze nagyon nem tetszett. Szerencsére hamar kiderült, hogy ez a rész sokkal jobb, mint a második, noha Az emlékek őrét még ez sem közelíti meg. Nagy erőssége volt, hogy felbukkantak benne szereplők az előző kötetekből, valamint az, hogy a hangulata sokban hasonlított az első kötetéhez. Tetszett még, hogy ebben a kötetben már horrorba hajló elemek is megjelentek, ami feltételezi, hogy az olvasók is a sorozattal nőnek, ami növelte nálam az kötet élvezeti értékét. A főszereplő személye nagyon jó választás volt, habár az elején kissé szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de a végére kellemeset csalódtam.

Ami az előző részhez hasonlóan nem tetszett itt sem, hogy a cselekmény még mindig nem elég. Sokat javult, de az elsőhöz képest még mindig kevés. Illetve egy bizonyos szereplővel kapcsolatban azt éreztem, hogy direkt nem fedi fel róla az információkat a szerző, mert majd a negyedik részből kiderül. Értem én, hogy szükséges írói fogás, de itt nagyon direktnek és erőltetetnek éreztem az olvasó homályban tartását.

Interjú Robin O'Wrightlyval

Robin O’Wrightly egy olyan szerző, aki komoly és izgalmas témákat feszeget a könyveiben, emellett a határokat is, ami kinek tetszik, kinek nem. Két könyvét is olvasva (Kettős kereszt, Testcserés számadás) azoknak a táborát erősítem, aki elmondhatja, hogy tetszik neki, amit olvasott. Olvasás közben számtalan kérdés felmerült bennem, amiket egy interjú keretében tettem fel az írónőnek, aki örömmel igent mondott a felkérésemre.

A szerzőről:

Az írói nevem Robin O’Wrightly, de ez csak az egyik személyiségem. Azért választottam ezt az uniszex nevet, hogy egyrészt elkülönítsem a „civil” könyvkiadó éne(i)mtől (illusztrátor pl.), másrészt, hogy objektíven, entitásomtól függetlenül szemlélhessék a műveimet.

12 éves korom óta írok tudatosan, 2007-ben kezdtem írni újságoknak, blogoknak, kiadóknak is. 2009 óta a könyvkiadásban is tapasztalt vagyok. 2011-ben írtam meg első regényem, 2017 óta eltökélten hivatásos szerzőként írok.

Műfajban mindenevő lévén ethoszom, hogy minél több zsánerben és célcsoportnak írhassak, mert azt vallom, hogy írókként, alkotásainkkal mindannyian egy nagy étlap választéka vagyunk, és szeretném, ha minden szinten, jó étvággyal fogyasztanák a munkáimat.

A könyvalkotásban az írást és az illusztrálást kedvelem a legjobban, mert számomra túlélő-terápia mindkettő. Szeretnék úgy haladni az írással, ahogy a legjobb, és nyilván célom kiadni a könyveimet, ismertté válni, pénzt is szerezni belőle, ugyanakkor szórakoztatni és elgondolkodtatni is szeretnék, illetve szüleim életművét öregbíteni a saját magaméval együtt. Több ezer évre tervezek – lehet, nagyképűen hangzik, de valójában minden könyv túléli az íróját, azonban az nem mindegy, hogyan. ;)

A bejegyzésben szereplő képeket a szerző készítette.

Richard Morgan: Az acél emléke

Nem először olvastam ezt a könyvet, de eddig még valamiért nem írtam róla. Így utólag belegondolva ez nem is meglepő, mert nem egy hétköznapi darab. Kissé emésztenem kellett ezt a könyvet, mert nem nagyon olvastam még hasonlót. Az ilyesféle fantasy nem volt az én világom eddig. Hogy ezután az lesz-e, majd a jövő eldönti, habár az igen felé dől a mérleg nyelve, mert ezek a sötét, nem finomkodó történetek nagyon bejönnek nekem. A gusztusomnak pont elég vér és mocsok volt ebben a kötetben, hogy tetsszen. Többedik olvasásra már a részletekre is jobban tudtam figyelni, így észrevettem a finomságokat és az előre utalgatásokat, ami a folytatások ismeretében még szórakoztatóbbá tette az első kötetet, főleg, az egész történet vége miatt.

Ami még nagyon érdekes volt benne, hogy harcos fantasysága mellett eléggé előtérben volt a szexualitás megjelenítése, amit eddig gyér fantasy olvasottságom okán elég újszerű volt nekem, de annál jobban élveztem. Harc, szex, intrika, drog, lelki vívódások. Ezzel kb. összefoglalható a könyv. Bár a karakterek sokat tettek hozzá ehhez az egész egyveleghez megspékelve azt egyéni drámákkal, sötétebbnél sötétebb gondolatokkal. A három főszereplő, Ringil, Egar és Archeth, nem tökéletes, de pont ennek okán szerettem meg őket annyira. A legközelebb talán Ringil került a szívemhez meg a Hollótárs. Szívem csücskei a különleges fegyverek.

Ami nem tetszett annyira, hogy Morgan már ennél a kötetnél is terjengősebb, mint kéne. Sajnos nem mindenhol viszik el a hátukon a karakterek és a világ a történetet, így ezeken a pontokon leül a cselekmény. Egy szerencséje van, hogy itt még kevés az ilyen, így még élvezhető marad.

Robin O'Wrightly: Testcserés számadás

A Kettős kereszt után már tudtam, hogy mire számítsak az írónőtől, és azt meg is kaptam. Kellő mértékben kemény volt a könyv, misztikummal, humorral, némi cukiságfaktorral és rengeteg erotikával megfűszerezve. Utóbbit kissé soknak éreztem, kevesebb jobb lett volna, főleg a téma komolyságát figyelembe véve. Ezen kívül azonban mindent megkaptam, amit a regény előzetese alapján vártam.

Az nagyon látszik, hogy a szerző sokat fejlődött a #Wetoo első része óta. A stílusa gördülékenyebb lett, jobban olvastatja magát, a történetvezetés is sokkal átgondoltabb, határozottan halad az elejétől a végéig, ami egy jó ívű, lezárt regényt eredményez. Külön kiemelném, hogy mind a történeti, mind az érzelmi ív erős, nem csúszik el sehol, nem csapong. Ritkán olvasok ilyen jó dramaturgiájú regényt. Még, ha az ötletek, amiket az író behoz nem mindig szerencsések, de ív akkor is szilárd. Látszik, hogy az író tudta, hogy mit akart elmondani, és ez nagyon átjött. A másik, amit kiemelnék az a karakterábrázolás. Élő és eleven karaktereket jelenített meg az írónő, akiknek minden apró részletére, tulajdonságára odafigyelt. Érzelmeket váltanak ki, nem maradtam irántuk közömbös, ami szintén nagy erőssége a könyvnek. Ahogy a rajzok is ismét jó kísérő elemei voltak az egyes fontosabb eseményeknek.

Top 5 Wednesday #58 - Öt könyv, ami második olvasásra jobban tetszett

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.

Ismét saját témával jelentkezem a Top 5 Szerda keretében. Olyan könyvekről írtam, amik második olvasásra jobban tetszettek, mint először.