Régi ajánló - Raana Raas: Csodaidők – Az ogfák vöröse

A régebben írt ajánlóim/értékeléseim közül a Csodaidők-tetralógiához írtakat mutatnám meg nektek elsőként. Ezeket még nem Luthien Lovemagic, hanem Grannis néven írtam az azóta megszűnt (maga az oldal sem létezik már) Töviskapu Magazinba. Most egy kicsit leporoltam, és megosztom veletek, hogy akkoriban, 2011 februárjában, milyen cikket írtam. Azért választottam elsőnek Az ogfák vöröséhez írott darabot, mert részletesnek és kellően kidolgozottnak érzem ahhoz, hogy ne maradjon a gépem mélyére elásva. Most már biztosan sok mindent máshogy írnék, és tömörítenék is. Talán ha legközelebb újraolvasom a sorozatot, írok hozzá új értékelést, de addig is álljon itt a 2011. február 7-én befejezett régi változat.

A Csodaidők Görgey Etelka regény-tetralógiájának címe, melynek első kötete, Az ogfák vöröse 2006 decemberében jelent meg az Animus Kiadó gondozásában. A Görgey Etelka név nem sokatoknak lehet ismerős (azóta természetesen ez már biztosan változott), viszont az enahma nicknév láttán sokatoknak felcsillanhat a szeme (Harry Potter fandomos oldalra került fel eredetileg a cikk, ezért erről közelítettem a témához), főleg, ha fanfictionös körökben mozogtatok valamikor. Ami nem véletlen. Ő a magyar Harry Potter fanfiction irodalomban egyik ismert neve. Legismertebb és legnépszerűbb műve a Severitus trilógiája, a Boldog napok apokolban trilógia, vagy a személyes kedvencem a Bolond (ha azt hiszed, vége), mely egy tíz fejezetes kisregény. Aztán hírek kezdtek jönni arról, hogy saját könyvet ír, és jómagam nagyon vártam a könyv megjelenését, amely végül 2006. december 9-én meg is történt. Azért tudom ilyen pontosan, mert ott voltam a könyv dedikálással egybekötött megjelenési partiján, ami nagyon jó hangulatban zajlott.

Az ajánló további része erősen spoileres!

Lois Lowry: Hírvivő

A második rész után féltem attól, hogy ebben a részben is csalódom, mert a Valahol messze nagyon nem tetszett. Szerencsére hamar kiderült, hogy ez a rész sokkal jobb, mint a második, noha Az emlékek őrét még ez sem közelíti meg. Nagy erőssége volt, hogy felbukkantak benne szereplők az előző kötetekből, valamint az, hogy a hangulata sokban hasonlított az első kötetéhez. Tetszett még, hogy ebben a kötetben már horrorba hajló elemek is megjelentek, ami feltételezi, hogy az olvasók is a sorozattal nőnek, ami növelte nálam az kötet élvezeti értékét. A főszereplő személye nagyon jó választás volt, habár az elején kissé szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de a végére kellemeset csalódtam.

Ami az előző részhez hasonlóan nem tetszett itt sem, hogy a cselekmény még mindig nem elég. Sokat javult, de az elsőhöz képest még mindig kevés. Illetve egy bizonyos szereplővel kapcsolatban azt éreztem, hogy direkt nem fedi fel róla az információkat a szerző, mert majd a negyedik részből kiderül. Értem én, hogy szükséges írói fogás, de itt nagyon direktnek és erőltetetnek éreztem az olvasó homályban tartását.

Lois Lowry: Valahol messze

Nagy várakozással kezdtem neki ennek a könyvnek, de nem azt kaptam, amit vártam. Azt tudtam, hogy csak lazán fog kapcsolódni Az emlékek őréhez, és nem is ez volt a baj. Inkább az, hogy üresnek és semmilyennek éreztem, annak ellenére, hogy Lowry ismét hozta az első részből már megszokott nyelvezetet, sőt, részben még a hangulatot is, de mégsem volt az igazi. Valahogy itt hiába voltak színek, az első rész szürke világa mégis színesebbnek, gazdagabbnak hatott. Igazából az is baj volt, hogy alig történt valami. A könyv inkább a közösség bemutatása volt, mint tényleges regény. Valahogy itt a szereplőkért sem tudtam izgulni annyira, mert tudtam, hogy még két kötet hátra van. Ezen a köteten nagyon látszott, hogy jönni fog a folytatás, ami nagyon nem tett jót neki.

Ami miatt mégsem tudom rosszra értékelni, az a főszereplő, Kira karaktere volt. Az ő kitartása engem is arra késztetett, hogy olvassam végig a könyvet, és összességében a negatívumok ellenére végül is megérte. Főleg az első részre tett halvány utalás miatt, amire nem számítottam, és a szerző által teremtett hangulat miatt, amilyet számomra csak ő tud így megteremteni. Ebben utánozhatatlan.

Lois Lowry: Az emlékek őre

Amikor régebben először olvastam a könyvet, még nem tudtam, hogy sorozat, ezért teljesen más hatást keltett bennem, mint most. A vége egyenesen katartikus élményt nyújtott, és többféleképpen lehetett értelmezni. A folytatások elolvasása előtt újraolvasva már elmaradt ez a hatás, mert tudtam, hogy van folytatása. Ennek ellenére még mindig tetszett a szerző által megalkotott világ, a nyelvezet, ahogy ezt a gyerekek elé tárja, és az, hogy közben felnőttek is ugyanúgy élvezhetik, mert, ahol kell elég kemény a könyv ahhoz, hogy nekik is maradandó élményt nyújtson. Ez volt az első disztópia, amit olvastam, és ennek a könyvnek köszönhető, hogy azóta is szeretem ezt a zsánert, mert szeretek elmerülni a negatív jövőképekben még, ha néhol fájdalmas is. Ez a könyv sem kevésbé az. Lowry gyönyörűen megírt regénye a nyelvezet szépsége ellenére vagy talán pont azért hirtelen szúr oda a legváratlanabb módokon, miközben próbál feloldást kínálni a legiszonyatosabb helyzetek közepette is. Ehhez jön az egyedi, utánozhatatlan hangulat, amit már a Számold meg a csillagokatnál is tapasztaltam, ami egyszerűen elragadott és nem eresztett, majd egyszer csak ledobott a végén, és ott hagyott, hogy rágódjak a történteken. Legalábbis első olvasásra ezt tette, de most ez a hatása már elmaradt, mert rögtön el is kezdtem a második részt, mert egyszerűen nem hagy nyugodni a történet. Ebből is látszik, hogy még mindig megmozgatott ez a világ. Várom már, hogy kiteljesedjen teljes valójában.