2019. augusztus 25., vasárnap

Lois Lowry: Hírvivő


A második rész után féltem attól, hogy ebben a részben is csalódom, mert a Valahol messze nagyon nem tetszett. Szerencsére hamar kiderült, hogy ez a rész sokkal jobb, mint a második, noha Az emlékek őrét még ez sem közelíti meg. Nagy erőssége volt, hogy felbukkantak benne szereplők az előző kötetekből, valamint az, hogy a hangulata sokban hasonlított az első kötetéhez. Tetszett még, hogy ebben a kötetben már horrorba hajló elemek is megjelentek, ami feltételezi, hogy az olvasók is a sorozattal nőnek, ami növelte nálam az kötet élvezeti értékét. A főszereplő személye nagyon jó választás volt, habár az elején kissé szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de a végére kellemeset csalódtam.

Ami az előző részhez hasonlóan nem tetszett itt sem, hogy a cselekmény még mindig nem elég. Sokat javult, de az elsőhöz képest még mindig kevés. Illetve egy bizonyos szereplővel kapcsolatban azt éreztem, hogy direkt nem fedi fel róla az információkat a szerző, mert majd a negyedik részből kiderül. Értem én, hogy szükséges írói fogás, de itt nagyon direktnek és erőltetetnek éreztem az olvasó homályban tartását.


Ez a kötet a funkciója végett lett jobb, mint a második, mert összeköti azt az elsővel, így sok minden onnan is értelmet nyer és helyére kerül. Így már a Valahol messze sem lóg annyira a levegőben. Kellett ez a kötet több szempontból is. Egyrészt tovább mélyítette a világot, úgy, hogy kimond bizonyos tényeket, amiket az első kötet alapján csak sejtünk. A következő idézet jól mutatja ezt:

„Most már tudta, hogy az ismert világnak, e végtelenül hatalmas térnek a tájain szétszórva mindenütt vannak közösségek, ahol emberek szenvednek. Nem mind veréstől vagy éhezéstől, nem mind úgy, ahogy ő szenvedett – hanem az elme sötétségétől. A nem tudástól. Attól, hogy tudatlanságban tartják őket.”

Ebből kiderül az is, hogy a főszereplő (róla később) mit tudott meg a világról. Másrészről összekötő szerepe miatt végre többet megtudunk Jonasról és Gaberől is, bár az ő igazi folytatásuk az utolsó kötet lesz, legalábbis a fülszövege alapján. Jonas kap több szerepet a kötetben, ami nagyon jót tett a könyvnek. Az ő jeleneteinél mintha vibrálna a szöveg, a lénye megtölti a lapokat élettel. Nagyon szeretem a karakterét, és ez itt még jobban elmélyült.

Ha már érintettem a karaktereket, rátérnék a főszereplőre. Matty az előző kötetben nem lopta be magát annyira a szívembe, ezért a kötet elején szkeptikus voltam vele kapcsolatban, de ez az érzés hamar elillant. Az ő jelenetei legalább annyira életteliek voltak, mint Jonaséi, a karakter jelleme is sokat fejlődött. A végére pedig eljut egy olyan pontra a jelleme, ami az előző könyvben való viselkedésének teljes ellenpontozása. Teljes ívet fut be a karakterfejlődés. Aki még a karakterek közül említést érdemel, és szerepelt az előző részben, az Kira és a Látó. Utóbbi itt sokkal többet szerepel, jobban megismerjük, ezáltal én meg is szerettem. Kiráról pedig már az előző kötetben is nagyon szerettem olvasni.

Az új szereplők közül a legemlékezetesebb Cseremester lett, akiről kevesebb derül ki, mint szerettem volna. Ezért említettem föntebb, hogy direkt homályban tartja az írónő, ami nekem nagyon erőltetetten hatott. Az alapján, ami kiderül, egy nagyon sötét, számító karakter, aki mindent manipulálni akar maga körül, azon nyerészkedik. Remélem, róla lehull a lepel az utolsó kötetben.

Összességében a Hírvivő sokkal jobb volt, mint a második rész, de nem érte el az első színvonalát. A legjobb jeleneteket a régi karakterek adták, valamint tetszettek a horrorba hajló elemek, amiket Erdő adott hozzá a történethez.

Azoknak mindenképpen ajánlom, akik olvasták az előző köteteket, mert nekik ez is tetszeni fog.


Értékelés: 4





----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!