Így hát először nem is akartam vállalni a könyv olvasását, de aztán megláttam, ki szerkesztette, és Tarja Kauppinen neve kíváncsivá tett, milyen fejlődési szintre jutott el a szerző az ő útmutatásával. Olyanra, amire egyáltalán nem számítottam, sőt számomra A Társalkodónő az év eddigi legnagyobb pozitív meglepetése. Vajon hol rejtőzött ez eddig a szerzőben? Nem tudhatom, de sokkal hamarabb ki kellett volna adnia magából, mert ez a szöveg számomra az igazi Kristin M. Furrier, ami az eddigi írásainak mélyén rejtőzött, de mind ez idáig nem tudott kibontakozni, nem állt össze annyira, hogy egy igazán jól megírt, kiforrott szöveg kerekedhessen ki belőle. De végre itt van! És örülök, hogy végül kötélnek álltam, mert sokkal többet kaptam ettől a könyvtől, mint képzeltem.
Emma Watton walesi otthonának minden szegletében a megelégedést kutatja. Lelke nyughatatlan, vágyik mindarra, ami a 19. századi nemesek fényűző életét jellemzi, elszegényedett családja azonban nem tudja biztosítani számára a kor kívánalmait. Az örök elégedetlenség mégis hajtja Emmát, aki mindent elkövet, hogy kitörjön a nyomorból. Vajon elérheti valaha is az álmait?
A fülszöveg tömör és velős. Megtudjuk belőle, ki a főszereplő, hol és mikor élt, és mi a cselekmény kiindulópontja, de semmi többet, ami pont elég a figyelem felkeltéséhez. Ehhez jön a cím, ami előrevetíti a főhős társadalmi pozícióját is. Mindezekből kirajzolódik az írói ígéret, ami nem egyszerű viktoriánus romantikus történetet sejtet, hanem inkább titkokat és fordulatokat ígér.
Hamar bizonyossá is válik, hogy A Társalkodónő nem lányregény, hanem egy fiatal lány gyarlóságait, döntéseinek, tetteinek következményeit tárja elénk. Mindezt teszi E/1-ben, lineáris történetvezetéssel, ami az elején meglepett, mert inkább E/3-ra számítottam, de hamar kiderült, hogy ez a nézőpont illik a legjobban a regényhez, mert elég közeli ahhoz, hogy az érzelmei és gondolatai által megismerhessük a főszereplőt, viszont nem annyira közeli, hogy Emma vélt vagy valós nyomorúságának taglalása zavaróvá váljon, és átmenjen önsajnáltatásba. Pont eleget kapunk belőle. Ez a szemszög azonban nem csak erre jó, hanem a többi szereplő bemutatására is, mert miközben a főhős az életéről mesél, róluk is megemlékezik. Képes néhány mondatban jellemeket elmesélni úgy, hogy közel érezzük magunkhoz őket.
Ebből kifolyólag a karakterábrázolás pontos és lényegre törő, ez legfőképpen a főszereplő húgaira, Anne-re és Louise-ra áll, de a szülők bemutatása sem marad el ettől. Azonban Evansék, különösen Agnes Evans ábrázolása egyenesen kiemelkedő. Minden apró rezdülése, fájdalma, szomorúsága megelevenedik, és Emma tolmácsolásában sokkal jobban átélhető. Akárcsak az Evans szülők gyötrelme és aggódása a beteg lányukért. Miss Watton szemszöge furcsamód az ő zárkózott, merev, kimért viselkedésüket is élettelibbnek és átérezhetőbbnek láttatja, így a Watton család helyett velük jobban együtt tudtam érezni. Mert noha Emma helyzete tényleg nem egyszerű, és valahol megértettem az elszegényedett nemesi sarjak mindennapos kilátástalanságát és kisebbrendűségi érzését, de nem lehetett azonosulni vele, mert csakis magára tudott gondolni, ami taszított egy kicsit. Idővel kirajzolódott előttem, hogy Emma története nem más, mint az elégedetlenkedő, mindig többet, jobbat akaró társadalmunk görbe tükre, amin érdemes átlátni és elgondolkozni a történeten, mert tanulság bőven akad benne, csak mindenkinek meg kell találni, amit közel érez magához.
A nyelvezet ehhez mértem feszes, nélkülöz minden sallangot és felesleges mellékvágányt, amivel pontosan illeszkedik a fülszöveggel lefektetett írói ígérethez. Pont ezért, és a lineáris történetvezetés miatt az egész történet végig magában hordoz egyfajta nyomasztó hangulatot, és meglebbenti az embert valamiféle baljós előérzet, hogy az elején még egy kedves történetnek tűnő regény idővel át fog csapni valami egészen másba. Ami végül meg is történik, de nem úgy, ahogy számítana rá az ember, ezért a végső fordulat nagyot üt, és utána nem csak a főszereplő érzi magát még nyomorultabbul, hanem az olvasó is. Engem legalábbis letaglózott a lezárás, ezért nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat még Emma története.
A Társalkodónő összességében egy kiváló regény. A felnőtt stílus és nyelvezet nagyon jól áll a szerzőnek, sőt azt kell mondjam, egyenesen otthonosan mozog benne, és sikerült az eddigi legjobb regényét megalkotnia. Örülök, hogy végre megtalálta azt az írásmódot és történetet, ahol az írástechnikai tudása maradéktalanul kibontakozhatott, és egy gyönyörűen megírt, tanulságos történetet tárhatott az olvasói elé. Ez a remekmű azonban nemcsak az szerzőt, hanem szerkesztő hozzáértését is dicséri. Remélem, ez az együttműködés még sokáig tartani fog, mert kiválóan dolgoznak együtt.
Ajánlom a kötetet azoknak, akik Kristin M. Furrier eddigi műveit is szerették, mert ők A Társalkodónőben sem fognak csalódni. Akik még nem ismernék a szerzőt, azoknak is bátran ajánlom, mert egy nagyon színvonalas regény vehetnek a kezükbe, amit érdemes elolvasni.
Az e-könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
Értékelés: 5
----
Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése