2018. november 6., kedd

Interjú Donászi Franciskával

A Csókvírus című novelláskötete kapcsán készítettem interjút Donászi Franciskával. Ez a második interjúm az írónővel, a Kalandozásaim Budapesten kapcsán egyszer már kérdezgettem (az az interjú ITT olvasható), ami nem csoda, mert az október 21-én megjelent kötet kapcsán is volt mit kérdeznem tőle. Az interjúból megtudhatjátok, miért Csókvírus a kötet címe, a szerző miért nem szeret randizni, és még sok más érdekességet. De mesél a nem rég indult vlogjáról is.





- A Csókvírus valamelyest folytatja a Kalantjátokdozásaim Budapesten gondolatmenetét, csak a harminc éves éned szemszögéből, illetve sokkal érettebbnek, kidolgozottabbnak érzem. Mi változott meg benned a két könyv között?

- Először is hadd szögezzek le egy fontos dolgot. A Csókvírus nem a Kalandozásaim Budapesten
folytatása. Már csak azért sem, mert a két kötet nagyjából párhuzamosan íródott. Úgy, hogy akkoriban még fogalmam sem volt róla, hogy bármelyik könyv valaha is megszületik. A stílusbeli különbség abból adódik, hogy az írásoknak teljesen más volt az indíttatása. A Kalandozásaim Budapesten egy blog volt. Könnyed, szórakoztatásra szánt. Azok az írások, amik végül a Csókvírusba kerültek pedig talán nem is voltak még akkor semmik, csak e-mail töredékek, jegyzetek, ujjgyakorlatok. De sokkal mélyebbről jöttek.
A másik nagyon fontos dolog, amit el kell mondanom ezzel kapcsolatban, hogy nem bennem változott meg valami. Én változtam meg. Pontosabban az írói stílusom. Ez pedig annak köszönhető, hogy megismerkedtem Kornis Mihály íróval. Az ő iránymutatásai rengeteget segítettek abban, hogy megtaláltam az írói hangomat. Hogy egyáltalán íróként kezdtem tekinteni magamra.
Ha ennyi idő távlatából visszagondolok a pesti évekre, akkor azt gondolom, hogy két nagyon fontos dolog történt ott velem. Magánéleti szempontból az, hogy megismertem a későbbi férjemet. Szakmai szempontból pedig az, hogy megismerkedtem Kornissal. Ahogyan a mai napig fel tudom idézni azt a pillanatot, amikor azon az estén, amikor minden elkezdődött közöttünk, először a férjem szemébe néztem, ugyanúgy élénken él bennem az a pillanat, amikor Kornis Mihállyal leültünk egymással szemben az Uránia kávézójában. Korábban elküldtem neki néhány írásomat, ő pedig miután elolvasta őket azt javasolta, hogy beszélgessünk róluk szóban. Amikor megláttam a kezében a kinyomtatott novelláimat, rajta a jegyzeteivel, megjegyzéseivel… nem is tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi zajlott le bennem egy másodperc töredéke alatt. Akkor már évek óta halogattam, kerültem az írást a bennem lévő rengeteg bizonytalanság és félelem miatt. Nem tudom miért, de akkor ott neki végre elhittem, hogy van keresnivalóm ezen a pályán, hogy tehetséges vagyok, hogy van értelme írnom. Hogy írnom kell. Utána sok e-mailt váltottunk, a Csókvírus legjobb darabjai ezekből a levelekből születtek meg. Olyan volt, mint Yoda mester. Az erő bennem volt, ő pedig megmutatta, hogyan tudom irányítani.

- Teljesen megtörtént eseteken alapulnak a novellák, tehát tekinthetők egy fajta önéletrajznak vagy néhol kiszínezte őket az írói fantázia?

- Még csak gimnazista voltam, amikor azt mondta nekem valaki, hogy az újságcikkeimet nem a téma teszi érdekessé. Hanem az, ahogy én elmesélem, ahogyan én látom azt az eseményt vagy azt a személyt, akiről írok. Ezzel egybecseng egy barátnőm megjegyzése, aki jóval később egyszer azt mondta nekem: „Francis, ha te leviszed a szemetet, már az is egy kész novella!” Viccnek szánta, de tulajdonképpen teljesen igaz.
Szóval, ha arra vagy kíváncsi, hogy ültem-e fél fenékkel a biciklivázon és becsukott szemmel sikítottam-e, amíg végigtekert velem egy pasi a Rákóczi úton, akkor a válaszom igen. De az a lány, aki a Csókvírus novellájában megteszi ugyanezt, már nem én vagyok. A novella elbeszélője sosem azonos magával az íróval. 

- A legtöbb történetből az jött le nekem, hogy nem szeretsz randizni. Miért alakult ez ki benned?

- Fogalmam sincs, miért, de én a randizást mindig egy értelmetlen dolognak tartottam. Mint az állásinterjút. Az ember szépeket mond magáról vagy igyekszik azt mondani, amit a másik hallani akar. A keret valahogy természetellenessé tette számomra az egészet. Én ennél mindig is sokkal spontánabb, sokkal ösztönösebb voltam. Egyenes derékkal az asztal másik felén ülve nem lehet tudni, hogy milyen annak a fiúnak az illata, hogy szeretném-e hogy megöleljen, jólesik-e vele csókolózni. És őszintén, kit érdekel, hogy ugyanazt gondoljuk Ady Endre költészetéről vagy hogy ő lett az év dolgozója és mindig átadja a helyét a villamoson az időseknek, ha nem stimmel közöttünk a kémia?

- Látszik, hogy szereted a külföldi férfiakat. Mi vonz bennük?

- Engem az égvilágon semmi nem vonzott a külföldi férfiakban. Sőt! De a magyar férfiakkal valahogy nem jutottunk egymással egyről a kettőre. Vagy túl sok voltam nekik vagy a közelembe sem mertek jönni. Egyszer egy barátnőmmel elmentünk táncolni az egyik belvárosi diszkóba. Egymás sarkát taposták körülöttünk a pasik. Az egész este mégis csak két fiúval beszélgettem. Mindkettő külföldi volt. A magyarok meg sem mertek szólítani.

- A kötet egyfajta útkeresés, kerested azt, akit neked rendeltek. Milyen érzés volt végül megtalálni?

- Egyszerre volt ijesztő és felszabadító. Aztán a félelem elmúlt és csak a szabadság érzet, a boldogság maradt. Sokáig éltem egyedül, azokban az években többen is kérdezték, hogy miért nem keresek már magamnak valakit? Mindig azt mondtam, hogy én nem akarok csak azért együtt lenni valakivel, hogy ne legyek egyedül. Én szeretek egyedül lenni. Olyan fiúra vágyom, akivel jobb együtt, mint amennyire jó nekem egyedül. A férjem pontosan ilyen.

- Melyik novella a kedvenced a kötetből és miért?

- Az Amikor elvesztem és valaki megtalált. Azért, mert ez a legjobb. Egy gyöngyszem.

- Miért a Csókvírus lett a címadó novella?

- Mert minden azon a kórházi ágyon kezdődött. Ha nincs az az este az intenzíven, akkor lehet, hogy nem indulok el otthonról, és lehet, hogy belenyugodtam volna abba, hogy soha nem írtam meg a könyvem. Másrészt meg a Csókvírus jó cím. Figyelemfelkeltő. Érdekes. Szimbolikus. Minden benne van.

- Végezetül egy kissé más irányú kérdés. Láttam, hogy vlogot indítottál. Mesélnél egy kicsit erről? Milyen témájú videók várhatók, illetve születtek eddig?

- A történet arra emlékeztet, mint amikor tíz évvel ezelőtt elkezdtem az első, személyes blogomat. Hosszú ideje foglalkoztatott a gondolat, de féltem tőle. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve belekezdtem. A vlog ugyanez, annyi különbséggel, hogy a videózás, a mozgókép, a kamerába beszélés mindig is távol állt tőlem. Azért nem mertem elkezdeni, mert úgy gondoltam, hogy nem tudnék vállalható színvonalú anyagot összehozni. A bemutatkozó videót akkor vettem fel, amikor egyik délután mentem a bölcsibe a fiamért. Előkaptam a zsebemből a telefonom és elkezdtem a kamerába beszélni. Csak mondtam, ami az eszembe jutott. Aztán leállítottam. Majd két sarokkal később eszembe jutott valami, akkor megálltam és felvettem megint. Minden videó elején van egy kis személyes rész, azt azóta is a bölcsi felé jövet-menet szoktam kitalálni és felvenni.
A vlog egyrészt egy kísérlet. A videózás teljesen ismeretlen terep a számomra. Tanulok, próbálkozom. Másrészt meg jó eszköz arra, hogy megismerjenek az olvasóim és a leendő olvasóim. Mindig megmutatok valamit a hétköznapokból, mert tudom, hogy mindenki nagyon kíváncsi arra, hogy milyen az élet itt Lappföldön. Ezen kívül igyekszem a kultúra, az irodalom területén maradni. Franciska vlogja egy író kicsit személyes vlogja. Nincsenek konkrét elképzeléseim, szeretném a spontaneitást megőrizni. Egy-két tervtől eltekintve a témákat hétről hétre találom ki. Igyekszem a visszajelzésekre és az ösztöneimre hagyatkozni, az árral sodródni. Mint ahogyan tettem azt annak idején a bloggal is. Kíváncsian várom, merre visznek majd a hullámok. 
www.donaszi.hu




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

2 megjegyzés:

Kövess E-mailen is!