Nagy
várakozással kezdtem neki ennek a könyvnek, de nem azt kaptam, amit vártam. Azt
tudtam, hogy csak lazán fog kapcsolódni Az emlékek őréhez, és nem is ez volt a
baj. Inkább az, hogy üresnek és semmilyennek éreztem, annak ellenére, hogy
Lowry ismét hozta az első részből már megszokott nyelvezetet, sőt, részben még
a hangulatot is, de mégsem volt az igazi. Valahogy itt hiába voltak színek, az
első rész szürke világa mégis színesebbnek, gazdagabbnak hatott. Igazából az is
baj volt, hogy alig történt valami. A könyv inkább a közösség bemutatása volt,
mint tényleges regény. Valahogy itt a szereplőkért sem tudtam izgulni annyira,
mert tudtam, hogy még két kötet hátra van. Ezen a köteten nagyon látszott, hogy
jönni fog a folytatás, ami nagyon nem tett jót neki.
Ami
miatt mégsem tudom rosszra értékelni, az a főszereplő, Kira karaktere volt. Az
ő kitartása engem is arra késztetett, hogy olvassam végig a könyvet, és
összességében a negatívumok ellenére végül is megérte. Főleg az első részre
tett halvány utalás miatt, amire nem számítottam, és a szerző által teremtett
hangulat miatt, amilyet számomra csak ő tud így megteremteni. Ebben utánozhatatlan.
Fentebb
említettem, hogy a cselekmény nem túl vaskos, ezért kissé túlírtnak éreztem a
könyvet. Jó pár oldallal meg lehetett volna kurtítani, így a végén a csattanó
is hatásosabb lett volna. Emellett az is zavart, hogy nagyjából ugyanaz
történt, csak egy teljesen más berendezkedésű közösségben, mint Jonasé, de a
lényeg ugyanaz. A főszereplő, Kira rájön, hogy a vezetőik hazudtak a körülöttük
lévő világról a saját érdekükben, és ez nem tetszik neki, ezért tenni akar
ellene. Annyi a két történet között a különbség, hogy a két főszereplő másként dönt. Emiatt kissé az az érzésem volt, hogy még egy bőrt húzott le a szerző
ugyanarról a kutyáról, ha már először működött. Értem én, hogy miért csinálta,
és valószínűleg lesz ennek a kötetnek is létjogosultsága, ha majd megismerem a
teljes képet, de ez most akkor is zavar.
Ebben
a részben hatalmas pozitívumot képeznek a karakterek. Főleg Kira és Matt
emelkedik ki közülük. Kira, aki nem egészségesen született, olyan méltósággal
és kitartással éli az életét, hogy az példaértékű volt. A humora is a helyén
volt, ezért öröm volt a történetét olvasni. De, amikor hozzá még Matt is
becsatlakozott, az az ábrázolt világ kegyetlensége ellenére is mosolyt csalt az
arcomra. Ők ketten voltak a fénypontjai a történetnek. Miattuk szerettem ezt a
könyvet a fenti hibák ellenére is.
Összességében
a Valahol messze a sorozaton belül egy gyengébb darab, legalábbis az első
kötethez viszonyítva mindenképp. A nyelvezete azonban ugyanolyan igényes és gördülékeny,
mint az első kötetnél, a főszereplő is szerethető, ezért érdemes elolvasni.
Ajánlom
Lois Lowry kedvelőinek, mert nekik tetszhet ez a könyv is.
Értékelés: 3
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése