2019. július 7., vasárnap

Lois Lowry: Az emlékek őre


Amikor régebben először olvastam a könyvet, még nem tudtam, hogy sorozat, ezért teljesen más hatást keltett bennem, mint most. A vége egyenesen katartikus élményt nyújtott, és többféleképpen lehetett értelmezni. A folytatások elolvasása előtt újraolvasva már elmaradt ez a hatás, mert tudtam, hogy van folytatása. Ennek ellenére még mindig tetszett a szerző által megalkotott világ, a nyelvezet, ahogy ezt a gyerekek elé tárja, és az, hogy közben felnőttek is ugyanúgy élvezhetik, mert, ahol kell elég kemény a könyv ahhoz, hogy nekik is maradandó élményt nyújtson. Ez volt az első disztópia, amit olvastam, és ennek a könyvnek köszönhető, hogy azóta is szeretem ezt a zsánert, mert szeretek elmerülni a negatív jövőképekben még, ha néhol fájdalmas is. Ez a könyv sem kevésbé az. Lowry gyönyörűen megírt regénye a nyelvezet szépsége ellenére vagy talán pont azért hirtelen szúr oda a legváratlanabb módokon, miközben próbál feloldást kínálni a legiszonyatosabb helyzetek közepette is. Ehhez jön az egyedi, utánozhatatlan hangulat, amit már a Számold meg a csillagokatnál is tapasztaltam, ami egyszerűen elragadott és nem eresztett, majd egyszer csak ledobott a végén, és ott hagyott, hogy rágódjak a történteken. Legalábbis első olvasásra ezt tette, de most ez a hatása már elmaradt, mert rögtön el is kezdtem a második részt, mert egyszerűen nem hagy nyugodni a történet. Ebből is látszik, hogy még mindig megmozgatott ez a világ. Várom már, hogy kiteljesedjen teljes valójában.



A háttérről annyit röviden, hogy a történet egy szabályozott világban játszódik, ahol a régmúlt dolgokat elfeledték, és egy ember feladata, hogy megőrizze a régi világ emlékeit. Ebből bontakoznak ki fokozatosan az okok, amik ehhez a kiüresedett, semmilyen, színtelen világhoz vezettek. Fokozatosan építkezik a szerző, fejezetről fejezetre egy-egy kicsit tudunk meg a világ működéséről, miközben ez a világépítés ügyesen belesimul a cselekménybe, ami szintén fokozatosan válik egyre hátborzongatóbbá. Mígnem a nyugodt, gondtalan hétköznapoktól eljutunk a szomorú igazságig. Nagyon jól adagolja az információkat a szerző, miközben a fejezetekben ügyesen elhelyezett horgokkal végig fenntartja az érdeklődést.

A karakterek közül torony magasan Jonas és az Örökítő emelkedik ki. Egy pár fejezetes felvezetés után az ő kapcsolatukra fókuszál a történet. Ahogy halad előre a cselekmény úgy válnak mentorból és mentoráltból barátokká. Ezáltal nagyon erős kötelék alakul ki köztük, ami még drámaibbá teszi a végkifejletet.

Külön is írnék Jonastól. Már a könyv elején is látszik, hogy egy elgondolkodó, érzékeny karakter, és mint hogyha többet is érzékelne, mint mások. Itt még nem tudjuk, hogy ő különleges, de mégis kilóg a többiek közül, ami jó rávezetés a szerző részéről a későbbiekre. Számomra már itt az elején nagyon szerethető karakter volt, ami a történet előrehaladtával csak fokozódott. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lett vele és a kis Gabe-bel.

Összességében Az emlékek őre egy tanulságos olvasmány, mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek. Az ifjúsági disztópiák végtelen sorából a jobbak közé tartozik, amit tényleg érdemes elolvasni.

A könyvet tizennégy éves kortól ajánlom elsősorban. A gyerekek mellett azonban az ifjúsági disztópiákat kedvelő felnőttek is megtalálhatják benne a számukra fontos, tetsző mondanivalót, amiért érdemes elolvasniuk.


Értékelés: 5



----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!