2022. január 31., hétfő

Buótyik Dorina: III. Amenemhat rejtélye

A kötet fülszövege rég felkeltette az érdeklődésemet, így rögtön kihasználtam, hogy a szerző utazókönyvet indított belőle. A leírás egy izgalmas, pörgős kalandot ígér, amiben tulajdonképpen nincs is hiba. Amit vállal, azt nagyjából teljesíti, csak a megvalósítással akadtak problémáim, sajnos nem kevés, de mielőtt ezekre kitérnék, írnék a pozitívumokról.

A borítóval kezdeném. Színválasztása és képi világa illik a történethez, egyben megteremti az alaphangulatot, és megágyaz a fülszövegben ígért kalandnak. A láttán bizakodik az ember, hogy a könyv belseje is hasonló igényességet tartogat. Ez azonban csak részben teljesül, nagyrészt a gyengeségek dominálnak, elhalványítva az élvezhető részeket.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

 

Gracie új tárlatra készül a British múzeumban. Úgy gondolja, a legnagyobb problémája az, hogy asszisztense, a jóképű Louis folyton összecseréli a leleteket, és hogy a nagyképű újságíró, David mindenbe beleüti az orrát. Ám este felhívja őt a Kairói Egyiptológiai Múzeum igazgatója, hogy helyettesítsen egy tárlaton, mivel a helyi egyiptológusnő, Rania rejtélyes körülmények közt eltűnt. Gracie és Louis hamar rádöbbennek, hogy darázsfészekbe nyúltak. Ez a különös ókori egyiptomi rejtély valóban a múltba röpíti olvasóit, keljünk útra Kairóba!

A beharangozó egy habkönnyű egyiptomi kalandot sejtet. Ezt az írói ígéretet a kötet maradéktalanul beváltja, mert kaland és rejtély van dögivel, sőt megoldás és fordulatok is akadnak, bár ez utóbbiak némelyike túlságosan kiszámítható, már-már az elejétől. Ilyen például az eltűnt egyiptológus, Raina esete. Jobb információadagolással akár a végéig rejtve maradhatott volna a döbbenetes megoldás, azonban Dorina már a könyv elején lelövi a saját regényének egyik fő rejtélyét, amiért kár.

Főleg azért, mert végig éreztem a lelkesedést, a választott téma szeretetét és viszonylagos, bár nem elégséges ismeretét. Ez főleg a történelmi tények ismertetésénél érződött, mert az nem egyenletes. Egyes részeknél mindent odaillőt próbál beletenni a hitelesség kedvéért, emiatt száraznak hat, viszont ahol alaposabb kifejtés kellene, ott elnagyolja. Ez gyakori jelenség kezdő íróknál, nem találják az arányokat, így egyes részeket túl-, más részeket alulírtnak. Ez pedig stílustörést okoz, amiért azért fáj a szívem, mert a szerző stílusa gördülékeny, jól pörgeti az eseményeket, és vannak kiemelkedő jelenetei, vagyis a tehetség ott van benne, le is tudja kötni az olvasó figyelmét, ám a kötet még korántsem érett meg a kiadásra. Véleményem szerint ez legfeljebb egy első verzió, amire még sokszori átírás vár, míg kész regény lesz belőle. De így egy amatőr írós oldalra feltöltött lelkes próbálkozásnak felel meg, ami mögött nemhogy írástechnikai tudás, de nagyon szerkesztés sincs. A szerző nagy álma teljesült a nyomtatásban való megjelenéssel, de nagyon elhamarkodta. Egy-két év múlva, sok átdolgozás, bétáztatás, előolvasói vélemények begyűjtése és átírás után talán, de így csupán a tehetség elpazarlása. Mert ugyan ez egy jó gyakorló regény az átírás megedzésére, de még nem nyomtatásba való.

A fentebb említett információadagolási és arányingadozási problémán kívül megjelenik a fókuszvesztés, ami abból adódik, hogy a kötet egyszerre akar A múmia és az Elveszett ereklyék fosztogatói lenni az ókori rejtéllyel és a megelevenedő történelmi alakokkal, miközben a szereplők kincset keresnek, a sivatagban kalandoznak, és a jelen erős krimiszálaként próbálják összerakni a nyomokat. Így kialakulhatott volna egy jól megírt két szálon futó, majd összeérő történet, de sajnos nem jött össze. A szálak sokszor összekuszálódnak, és átmenet nélkül váltanak át egymásba, vagy éppen nem egyértelmű, időben hol is vagyunk, a jelenben vagy a múltban, netán álomvilágban vagy a valóságban. Ehhez mérten túl sok szereplővel dolgozik a szerző, nem is sikerül összetartani őket. Kiírhatott volna néhány jelentéktelenebb szereplőt, mert a soványka jelenlétük dacára elvonták a figyelmet a náluk fontosabb főszereplőkről. Így elaprózódik az olvasó figyelme, ami nem szerencsés.

Ha már belementem a karakterek témájába, akkor egyúttal át is térnék a számomra legnagyobb gyengeségre, ami a karakterábrázolás, és az ehhez szorosan kapcsolódó nyelvi szint és szóhasználat. A kötet zsánere felnőtt fantasy kalandregény (hiába a molyos ifjúsági címke, nekem ez a kötet alapvetően nem ifjúsági), legalábbis az lenne, ha a szerző teljesítené a zsáner karakteri és nyelvi követelményeit, de nem ez történik. Az eleje jól indul, a szereplők koruknak megfelelően viselkednek (huszonéves kor közepére-végére tenném őket), jók az interakciók, a párbeszédek. Aztán nem sokkal ezután, kb. amikor Egyiptomba érnek, történik valami, és a szereplők elkezdenek tiniként, young adult könyvekből ismerős szereplőként viselkedni, és a nyelvi szint is korosztályt vált. Ezután a könyv hátralévő részében gyerekesen, tini módjára viselkednek, és a nyelvezet is gyengül. Ez utóbbit különösen nem értem, mert a young adult nem egyenlő a komolytalan, néhol gyermeteg nyelvezettel, de itt erre vált a szerző. Nem is értem az okát. Fentebb nem véletlenül említettem az átírás szükségességét. A karaktereket is nagyon át kellett volna gondolni, a nyelvezetet pedig összefésülni, hogy egységes legyen, és ne billegjen a nyelvi szint.

A III. Amenemhat rejtélye összességében egy nagyon kezdő, de inkább amatőr próbálkozás, aminek nagyon át kellett volna gondolni a kiadását, mert a szöveg még egyáltalán nem érett meg rá. Viszont a szerzőben van tehetség és lelkesedés, ami jó alap lehet, de erre még nem ártana némi írástechnikai tudást is ráépíteni, hogy a végeredmény sokkal jobb legyen.

 

 Értékelés: 2


 


 

 

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése