Ez a rovat hetente jelenik meg, és
egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot IDE
kattintva megnézhetitek. A témaszünet miatt egy ideig rendszertelen
időközönként saját témákkal jelentkeztem, de a témák kitalálója immár visszatért,
így próbálok én is visszatérni a heti bejegyzésekhez. Ha a heti tematikából
lenne olyan, amire nem lesz ötletem, akkor saját témával helyettesítem az adott
hetit.
A heti téma a kényelmes olvasás.
Olyan könyvek, amiket bármikor el tudnál olvasni, mert biztonságot nyújtanak
számodra. Egy kicsit megcsavartam ezt a témát, és pont az ellentettjéről írok,
azaz olyan könyvekről, amiket kényelmetlen olvasni a terjedelmük, formátumuk
vagy anyaguk miatt.
2017-ben az esküvőm előtt kezdtem
el olvasni, a fotózáson meg is lett örökítve.
Úgy a 90-dik oldalig jutottam, és a
félbehagyásának oka nem az volt, hogy nem tetszett, hanem a könyv állaga.
Nagyon nyiklett-nyaklott olvasás közben, emellett nehéz is, és nem bírtam sokáig
tartani, ezért egy idő után nem olvastam tovább, pedig azóta is nagyon kíváncsi
vagyok rá. Még nem mondtam le róla, de még rá kell vennem magam, hogy
újrakezdjem.
Ennél a könyvnél a borítóval volt
gondom. Kölcsönkönyvként olvastam, és minél tovább fogtam a kezembe, a borítót
védő nejlonréteg felpenderedett, amit később más Delta Visionös könyvnél is
tapasztaltam. Nagyon kellemetlen.
Keménytáblás és nagy. Ez a két
jelző kimerítette a probléma fogalmát, mert szép és igényes kiadásról van szó,
de nehéz, mint a dög. Az is lassította nálam az olvasást, hogy a túl nagy lapok
miatt nehezen belátható egyszerre a teljes oldal, emiatt bajos kényelmes
olvasási pozíciót találni.
Páromtól kaptam 2018-ban a
születésnapomra. Nagyon szép keménytáblás kiadvány részletes információkkal az
együttesről. Viszont a nagy, albumszerű formátum miatt csak asztalnál ülve
lehet olvasni. Ez viszont hosszú távon fárasztó volt.
A jelenlegi könyvszörnyem, már, ami
a méretét illeti, mert a belbecs nagyon érdekes és jól megírt. Viszont a
Futu.re-hez hasonlóan ez is túl nagy, ráadásul nehéz is, ami nehezíti az
olvasását, emellett kényelmetlen tartani. Bár a nehézségek ellenére végig fogom
küzdeni magam rajta, mert régen érdekelt már ennyire könyv, de finoman szólva
is csigatempóban haladok.
A többi Top 5 Szerdában résztvevő magyar blogger
bejegyzését megtaláljátok a Molyon a Top 5 Szerda zónában.
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése