Rusvai Mónika: Tündöklő

Szeretem, mikor egy regény meg tud lepni, és Rusvai Mónika első regénye ezt tette. A fülszöveg alapján egy klasszikus sárkányos fantasykat idéző, és teljesen azok toposzait használó történetre számítottam, de kellemesen csalódtam. Felhasználja ugyan a meglévő írói elemeket, de azokat jól és okosan teszi, és többször eltér tőlük. Mert végső soron ez egy felnőtteknek szóló mese, amit áthat a mitológia, a babonák, az istenek, de inkább a nemlétük/tétlenségük, és az emberi hit ereje.

Éreztem rajta Tolkien hatását, ez viszont egyáltalán nem zavart, sőt, nagyon élveztem a barangolást az írónő Tolkien-értelmezésében, de úgy istenigazából az ettől eltérő részek fogtak meg igazán, és amikből volt szép számmal. Ezeken éreztem leginkább a magyar népmesék hatását. Látszik a sok kutatómunka a háttérvilágon, ami leginkább a sárkányábrázolásában és a köré épülő titkok kibontásában elevenedik meg. A választott szemszögkaraktert is jónak éreztem, mert az ő szűrőjén keresztül számomra érdekesebbek voltak az események. A lassú cselekményvezetés zavart kissé, tekintve, hogy egy alig több mint négyszáz oldalas regényről van szó, de az érzékletes, szinte megelevenedő leírások és a végére határozott ívet befutó, lezárt cselekmény ezt ellensúlyozta.

A bejegyzés többi része spoilert tartalmazhat!

A regény alapfelvetése, hogy a Sárkány elpusztította az utolsó szigetkirályságot, aminek következtében a tengerik népe az addig tiltott szárazföldre menekül, hogy ott kezdjen új életet. A történet főszereplője Erthol, a lovászfiú, aki már a szárazföldön, Tengermelléken született, de mégsem tud szabadulni a múlt emlékeitől. Ezek és a véletlenek hatására belesodródik egy átkoktól és titkoktól hemzsegő legendába, ami elindítja a végzete felé. Hamarosan nem csak a saját, de az országa túlélése is kétségessé válik, mikor újra kézzelfoghatóvá válik a Sárkány fenyegetése.

Ebből az alaphelyzetből bontakozik ki a cselekmény és a részletesen megrajzolt, minden részletében átgondolt (legalábbis nálam ilyen hatást keltett) háttérvilág. Mint ahogy fentebb említettem, főleg az istenek nemléte határozza meg a történet világát, ebből kifolyólag a klasszikus fantasyktől eltérően alig van benne mágia, és itt az is az isteni hatalomhoz kötődik, így csak néhány tárgy (az ún. talizmánkövek) őrzi az istenek erejét. A másik ilyen elem a Sárkány, aminek a sárkánykígyók az előhírnökei. Mind a Sárkány, mind a sárkánykígyók leírása lenyűgözött. Utóbbiak minden pikkelye élt, minden rezdülésüket elénk tárta a szerző, így teljes valójukban megjelentek előttem olvasás közben. A Sárkány pedig ijesztő volt, egy árny, tulajdonképpen az adott személytől függött, mit fogott fel belőle, mit látott sárkányként. Ezt nagyon jó megoldásnak éreztem, mert így minden olvasó saját magának fedezheti fel az alakját, és nem egy kész képet kapunk róla. Ebből is látszott, hogy a szerző már régóta kutatja a különböző sárkányábrázolásokat és a velük kapcsolatos anyagokat. A lovas részeken ugyancsak látszott a szív és a lelkesedés. Arra nem tudtam rájönni, hogy a szerző maga is lovagol-e, szereti-e a lovakat vagy őket is kutatja, de mindenesetre nagyon átjött Erthol odaadása a lovak iránt. Ezek a részek adtak egy kis pluszt az amúgy néhol nagyon szomorú történethez.

Erthol nem igazán cselekvő, inkább megfigyelő karakter, mindig ott van, de nem feltétlenül ő oldja meg a szereplők elé gördülő nehézségeket, neki igazából segítő szerepköre van. Unalmas lehetne ez a szemszög, ha Erthol nem olyan, amilyen, de rajta keresztül, éles meglátásai által a többi szereplő is érdekesebbnek, szerethetőbbnek tűnik. Főleg Holló, Denamals árulójának gyerekeivel és Anothiannal jártam így. Önmagukban is érdekes karakterek, de Ertholon keresztül még jobban azzá válnak. A főszereplő inkább a háttérbe szorul, amit annyira nem bántam, mert néha kifejezetten idegesített. Viszont ezt elnéztem neki, mert a történések miatt nagyon is értettem, miért volt ilyen. Némely szituációknál magamban átkoztam kicsit Denamalst, a főszereplő nevelőjét, hogy miért hagyta ennyire sötétben szegény Ertholt, bár a végére szerencsére azért valamennyire kikupálódott. A végén ugyan Anothian oldja meg a helyzetet, de ő is segédkezik benne. Különösen tetszett a történet vége, mert nem az a fordulat következett be, amit vártam, és ezáltal volt egy hatalmas Aha-élményem. Minden részlet megvolt, ami ide vezetett, de nekem csak itt, az utolsó pillanatban állt össze, így a végkifejletnek szinte katartikus hatása volt. Holló gyerekei közül Rient szerettem meg a legjobban. Ő az aktív szerepvállalása miatt emelkedett ki nálam. Tenni akart a sorsa ellen, és mindent megtett, hogy kivegye a maga részét a világuk megmentésében.

Összességében a Tündöklő egy jó tanulóregény. Kisebb megingásai és óvatossága ellenére is nagyon szerethető. Külön kiemelném, hogy nem sorozatról van szó, ezáltal kerek, lezárt a cselekmény, ami időtlenül érvényes tanulságot hordoz.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a klasszikus tolkieni fantasyt, de szeretne valami olyat olvasni, ami kísérleti jellege miatt mást is nyújt, mint ami ettől az alzsánertől elvárható. Emellett olyan olvasóknak is ajánlom, akik szeretnének egy felnőtteknek íródott fantasy mesében elmerülni, amire a szép, igényes nyelvezet és a kalandos, titkokkal teli cselekmény miatt minden esély megvan.

Értékelés: 4,5

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!