2019. október 16., szerda

Interjú Jud Meyrinnel


A mostani interjú alanyommal, Jud Meyrinnel az első regényéről, A múlt bűneiről beszélgettünk (az értékelésem róla ITT olvasható). Emellett más témák is szóba kerültek, mint például az, hogy miért választott írói álnevet, hogy érte el végső formáját a regény, vagy hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve.

A szerzőről:

Harminchét éves vagyok, pénzügyi területen dolgozom, Fóton élek a kislányommal és a férjemmel. Gimiben szippantott be először az írás. Egy ideig újságírónak is készültem, de nyilván nem voltam elég elszánt, mert hagytam magam lebeszélni róla, és inkább nemzetközi kommunikációt tanultam, később pedig közgazdaságtant. Egyiket sem bántam meg, de a GYES alatt ösztönösen visszatértem az íráshoz. Akkor született meg A múlt bűneinek első verziója. Aztán az Aranymosásnak köszönhetően megismerkedtem nagyon kedves, hasonló érdeklődésű emberekkel, elkezdtem tudatosan tanulni írástechnikát, és innentől már nem volt megállás. Az írás a mindennapjaim részévé vált. 


- Miért választottál írói álnevet? Hogyan alakult ki a Jud Meyrin név?


A kiadó kérte, aminek először nem nagyon örültem. Mindig is a saját nevemen akartam publikálni, mert hát élt bennem az a romantikus elképzelés, hogy milyen szuper is lesz, amikor majd ott látom a nevemet egy könyv borítóján. Pedig aztán ezen semmi sem múlik. Attól még, hogy álnéven jelenik meg a könyvem, ugyanúgy én írtam, és azt is beláttam, hogy van abban valami, ha egy külföldi helyszínes regényt külföldi írói név alatt szeretne megjelentetni a kiadó.
Azért az álnév kitalálásánál azon voltam, hogy minél jobban emlékeztessen a sajátomra. A betűket kevertem össze, néhányat kihagyva, így született meg a Jud Meyrin név. A magyar helyszínes regényeimnél pedig, ha egyszer kiadásra kerül sor, ragaszkodni fogok a saját nevemhez.

- Az Aranymosás válogatón találkoztam először A múlt bűneivel, majd a Bekezdés pályázat shortlistjén. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?

Az Aranymosás alatt döbbentem rá arra, hogy mi is az az írástechnika. Én erről szűk két évvel ezelőttig semmit sem tudtam. Persze világ életemben sokat olvastam, és biztos voltak olyasmik, amiket ösztönösen alkalmaztam, de azért a nagy részük teljesen új volt számomra. Ezért a lektori véleményt először nem is tudtam értelmezni. El kellett hozzá olvasnom egy csomó írástechnikáról szóló blogbejegyzést meg könyvet, hogy egyáltalán rájöjjek arra, hogy mi nem működött a regényben. Amikor megértettem, hogy a történet túl hosszú és lapos, a nyomozós szálban túl kevés a fordulat és a feszültség, a szereplőket pedig nem sikerült jól megjelenítenem, akkor ezeket szem előtt tartva írtam át a regényt, és be is adtam a Bekezdés pályázatra.
A Bekezdés pályázatban nagyon díjaztam azt, hogy a shortlistre került szerzők kaptak egy viszonylag részletes, minden finomkodást nélkülöző véleményt mind a négy zsűritagtól. Először persze egy ilyen értékelés jól fejbe kólintja az embert (ahogy az Aranymosás negatív lektorija is), de miután magamhoz tértem a sokkból, egy csomót tanultam belőle. A Bekezdés zsűritagjainak véleményéből például azt, hogy a regényem még mindig se nem krimi, se nem románc, hanem szegény két szék között a padlóra esett, és ezen kell változtatnom.

- Látszik a regényen, hogy nagyon sok munkát fektettél bele. Hogy élted meg az átírási folyamatot?

Az Aranymosás utáni első átírásnál azt volt a legnehezebb elfogadnom, hogy itt bizony keményen változtatni kell a szövegen. Miután sikerült ebbe belenyugodnom, szinte az egész regényt kukáztam. Csak a főbb cselekmény vázlatát tartottam meg, és az első két-három fejezetet, bár azokat is erősen átírva, a többit viszont tényleg töröltem, és elkezdtem újra megírni. Az elhatározás után igazából már könnyen ment, olyan másfél hónap alatt el is készültem, bár az igaz, hogy azalatt az idő alatt nem sokat aludtam.
A Bekezdés után már nehezebben boldogultam az átírással, mert az nem újraírás volt, hanem tényleg szöszmötölés. Itt-ott beletoldottam jeleneteket, meglévőket átírtam, javítottam a párbeszédeken, felesleges részeket húztam ki, és akkor vittem bele a történetbe azt a tíz évvel korábbi csókot is például, ami a két főszereplőm közötti viszonyt alapvetően megváltoztatta. Így a romantikus szálat szinte teljesen át kellett variálnom, ami borzasztó nehezen ment. Az az igazság, hogy sokkal könnyebben írok krimit, mint romantikus részeket, és ez szerintem látszik is a történeteimen. De persze igyekszem fejlődni.

- A kötet végül a Magnusz Kiadónál jelent meg. Ezelőtt még nem hallottam róla. Mesélnél egy kicsit a kiadóról? Hogy találtál rá? Milyen könyveket jelentetnek meg?

Én sem hallottam korábban a kiadóról, nagyon szerencsés módon botlottam beléjük. Még tavaly az Aranymosás után beléptem egy írós Facebook csoportba, ahol ott volt Nemes István is. Szégyenszemre nem ismertem István munkásságát, mert ritkán szoktam sci-fi és fantasy regényeket olvasni, a férjem viszont azonnal lelkesen mutogatni kezdte a polcunkon sorakozó John Caldwell féle Káosz köteteket. István nagyon segítőkész volt a csoport tagjaival, sokunknak olvasta a történeteit, és amikor én is sorra kerültem, elmondta, hogy tetszik neki, ahogy írok. Nagyon sokat segített, tanácsokat adott, hogyan tudnám magamat tovább fejleszteni. Aztán amikor a Magnusz kiadó megkereste, hogy tud-e nekik ajánlani kéziratokat, az enyémet is elküldte. Nagyon-nagyon örültem, mert nekem már az sokat jelentett, hogy engem is ajánlott, aztán teljesen megdöbbentem, amikor kiderült, hogy a kiadó kiválasztotta A múlt bűneit, és ki szeretnék adni.
A Magnusz főleg gyermek- és ifjúsági könyveket megjelentető kiadó, a foglalkoztatófüzeteik nagyon keresettek tudtommal. Emellett évente néhány felnőtteknek szóló, főleg romantikus regényt is kiadnak, de a gyerekeknek szóló kiadványok a fő területük.

- Eléggé karakterközpontú regény A múlt bűnei. A szereplők jól kidolgozottak. Hogy érted el, hogy egyedi hangjuk legyen? Tudatosan megtervezted vagy ösztönből jött?

Ez az, amit nem tudok tudatosan megtervezni. Nem töltök ki karakterkérdőíveket, nem tervezem meg minden tulajdonságukat előre, hanem ahogy minél többet írok a szereplőkről, úgy ismerem meg őket egyre jobban. Egy idő után pedig jön az a hajmeresztő érzés, amikor már nem kitalált karakterként gondolok rájuk, hanem barátként, mintha bármelyik pillanatban beléphetnének az ajtón. Szóval valószínűleg ösztönből jön, és nagyon örülök, hogy sikerül őket jól kidolgoznom. Egyébként tavaly voltam a Könyvmolyképző párbeszéd kurzusán, és a második átírást már ezután csináltam. Az egyedi hangnál az is sokat segített, amit a kurzuson megtanultam.

- A történetben több sötét titokra is fény derül. Szereted a rejtélyeket?

Igen, nagyon szeretem a rejtélyeket! Lehet, hogy az utóbbi időben egy kicsit beszűkült vagyok, de szinte csak olyan könyveket olvasok, olyan filmeket, sorozatokat nézek, amikben van nyomozás és lehet agyalni a nagy titkokon. Nem feltétlen kell romantikus kriminek lennie, a krimik és a thrillerek összes fajtáját szeretem. Valahogy ezek a könyvek engem sokkal jobban lekötnek, mint egy szimpla romantikus történet.

- Ki volt a kedvenc karaktered? Alexander vagy Fanny?

A kedvenc egyértelműen Alexander. Imádtam benne, hogy olyan morgós medve, meg sok hülyeséget csinál, bozralmasan önfejú, de közben egy nagyon jó ember, csak ezt nem mutatja. De persze Fannyt is szeretem. Benne azt, hogy erős, hogy újra tudta kezdeni az életét, és meglátja Alexanderben azt, amit a többiek nem. És igazából még azt is, hogy ostobán elhallgat dolgokat és sokáig struccpolitikát folytat. Ez egyfajta védekezési mechanizmus nála, és persze jól megszívja miatta, de én szeretem, amikor a karaktereim hibáznak. Ettől lesznek emberiek.   

- A cselekményről: Számomra hitelesnek tűnt a nyomozás. Beszélgettél erről ilyen munkakörben dolgozókkal vagy inkább önállóan kutattál?

Nagyon igyekeztem becserkészni egy szakmabeli bétát, egy barátom révén még egy nyomozónak is elküldtem a regényt, de ő sajnos nem jelzett vissza. (Remélem, hogy csak a romantika riasztotta el, nem az, hogy annyira bozralmasnak találta a nyomozást.) Így maradt a kutatás, amit majdnem annyira szeretek, mint az írást. Egy csomó új dolgot lehet így tanulni, és olyan érdekességekbe botlik az ember, amikről egyébként sosem hallott volna.  

- A szerelmi szál tudatosan lett egy kicsit a háttérbe szorítva vagy csak én nem éreztem annyira hangsúlyosnak a nyomozás mellett?

A szerelmi szál a korábbi verzióban még kevésbé volt hangsúlyos, szóval az, amit te olvastál, már a „romantizált” változat. De említettem, hogy nehezen írok romantikus részeket, krimit viszont szívesen, talán azért érződik az, hogy a szerelmi szál még mindig a háttérben van a nyomozáshoz viszonyítva. Ezen egyébként igyekeztem is változtatni. A múlt bűnei után írt regényemben pont a románcra fektettem nagyobb hangsúlyt, a krimi szál pedig kevésbé fordulatos, inkább akciósabb, hátha így nem veszi el a reflektorfényt a szerelemtől. Érdekes volt írni, és nem mondom, hogy sikerült mindent megvalósítanom a románcban, amit szerettem volna, de gyakorlásnak nagyon jó volt.

- Kérdeznék Fanny családjáról. Miért alkottad őket ennyire ellenszenvesre? Miért viselkedtek úgy Fannyval?

Én Fanny anyját és apját annyira nem érzem ellenszenvesnek. Az apja szerintem jófej, az anyja meg az a tipikus „hiába nőttél fel, akkor is jobban tudom, hogy mi a jó neked” típus. Fanny bátyja, Adam az, aki számomra a regény egyik legnegatívabb karaktere. Önző, gyáva, és amit tesz, arra nincs mentség. Az, hogy Fanny szülei még akkor is védik, amikor borul a bili, tényleg nem túl szimpatikus húzás, viszont valahol érthető is, hogy próbálják menteni, ami még menthető. Sok olyan ember van, akiknek fontos a látszat, Fanny szülei is ilyenek. Persze ez még nem menti fel őket.
A legtöbb írásomban egyébként előfordulnak diszfunkcionális családok, talán azért, mert nagyon érdekesnek tartom, hogy egy terhelt gyermek-szülő kapcsolat vagy a testvérek közötti rossz viszony milyen hatással van a szereplőim további életére, és hogyan tudnak ezen túllépni.

- Erre muszáj rákérdeznem: Az amnézia, mint eszköz miért került bele?

Be kell ismernem, hogy valóban sablonos megoldás, és talán anélkül is működhetne a történet. Amikor azonban először kitaláltam a fő cselekményvázat, valahogy jól belepasszolt, sőt adta magát, hogy ezt a megoldást használjam. Igazából engem olvasásnál sem zavarnak a klisék, talán amiatt nem tűnt fel, hogy az amnézia nem a legjobb megoldás. Például nemrég olvastam egy regényt, ahol a halottnak hitt gyilkos újra gyilkolászni kezdett, és az író úgy magyarázta ezt a történet végén, hogy annak idején nem a gyilkost ölték meg, hanem az ikertestvérét. Ez is elég szappanoperás húzás, de esküszöm, amikor olvastam, fel sem tűnt, csak most, hogy gondolkodok a kérdéseden.

- Szeretsz kísérletezni a zsánerekkel, vagy nem nagyon mozdulsz ki a komfortzónádból?

Tipikus konfortzónázó vagyok. Szinte mindig romantikus krimit írok, nagyon kevés kivétellel. Lehet, hogy egyszer még megunom, de egyelőre elképzelni se tudom, hogy olyan történetet írjak, amiben nincs egyáltalán krimi és egy kis szerelem.

- Milyen könyveket várhatunk még tőled? Van-e már valami előkészületben?

A Rózsakői rejtélyek a második regényem. Azzal idén indultam az Aranymosáson, és a kiesés után azt is átírtam. Még keresem a kiadót hozzá, de nagyon szeretném, ha az is megjelenhetne. Most épp egy Skóciában játszódó regényt írok, ami persze szintén romantikus krimi, de jóval sötétebb tónusú és véresebb, mint az eddigiek. Nagy kihívás az írása, de nagyon szeretem.

Jud Meyrin a Facebookon:

Jud Meyrin a Molyon:





----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!