A 2022-es év számomra újra a könyves eseményekről szólt. Voltam két könyvbemutatón, valamint a Könyvhéten és a Könyvfesztiválon is. Utóbbi érdekessége, hogy most először az esemény mind a négy napján részt vettem. Blogos szempontból kissé lazábbra sikerült az év, a korábbiakhoz képest kevesebb könyvértékelés került fel, viszont borítóleleplezésből és könyveken túl bejegyzésből sokkal több akadt, így mondhatjuk, hogy inkább olvastam, mint értékeltem. De néhány emlékezetes értékelés azért felkerült az év során.
A bejegyzésről röviden: egy kis könyves, egy kis blogos. Szóval egy csipetnyi mindenből, ami 2022-ben könyves-blogos szempontból történt velem, és említést érdemel.