2023. szeptember 12., kedd

Borítóleleplezés #84 – Eszes Rita: Tükör a felhőkön túlra


Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Eszes Rita legújabb könyve, a Tükör a felhőkön túlra, ami a kiadó Zafír pöttyös sorozatát gazdagítja. A borítót Nistor Evelin tervezte.

Íme, az új Zafír pöttyös regény borítója!

 

A borító


 

A fülszöveg

A legenda szerint létezik egy csodás képességű tükör, melynek segítségével akár a történelem is újraírható. Csak éppen senki nem tudja, hol lehet.

Japán az 1600-as évek vége felé. A határok lezárva, a császár túszként él saját palotájában, a hatalom valódi gyakorlója a sógun.

Az árva Szorana mindent, amit tud, az őt befogadó nindzsáktól tanult, ám mivel hófehér külsejével feltűnő jelenség, talán sosem válhat a láthatatlanság mesterévé. Ő azonban még ennél is többről álmodik: a szamurájok kasztjához szeretne tartozni, és valami fontosat tenni jelentéktelen életében.

Renmu alakváltó nyestkutya. Egy megkeseredett varázstanuki, aki megtanulta, hogy az emberekkel pusztán üzleti kapcsolatokat ápoljon: mellettük él, de sosem velük. Napról napra éli az életét, kergeti a gyönyöröket, és semmit nem akar kevésbé, mint valami jelentős dolog részesévé válni. Vagyis, talán csak azt nem, hogy egy hazug embernő felhasználja a saját terveihez.

Egy küldetés, egy találkozás, egy alku – és elindul a kaland, amely mindkettejük életét fenekestől felforgatja. Miközben halálos szörnyek elől menekülnek és minden megkérdőjeleződik, szenvedélyes és tiltott vonzalom alakul a két számkivetett között – azonban senki és semmi nem az, akinek vagy aminek eleinte látszik.

Ha felszikrázik a levegő és elszabadulnak a vágyak, vajon létrejöhet-e akár csak egyetlen igaz dolog is egy rendszerszinten hazug világban?

A japán folklóron alapuló történelmi fantasy egy olyan írótól, aki maga is Japánban élt.

Hagyd, hogy lenyűgözzön!

 

Ha felkeltette az érdeklődésedet a regény, IDE KATTINTVA előjegyezheted, később megrendelheted!

Ha pedig várólistára/kívánságlistára tennéd, azt ITT teheted meg.

 

A szerzőről

Eszes Rita 1981-ben született Budapesten, és A sógun című regényből készült tévésorozatnak, majd később a Macskafogónak köszönhetően gyerekként évekig gésának készült. Az ebből fakadó romantikus emlékek késztették rá, hogy a középiskolában japánul tanuljon. Ösztöndíjjal egy évet töltött Oszakában, ahol a gimnázium középső osztályát végezte el és helyi családoknál lakott. Ha teheti, azóta is „hazajár” hozzájuk látogatóba.

Mindig is elszánt családfa bogarász volt, ezért élete első munkája egy családnév eredet kutató cégnél betöltött fordítói állás volt. Elvarázsolják a legendák és a régi történetek, ez adta az alapját az Északról fúj a szélnek is. Szereti a misztikus helyeket, az elnéptelenedett házakat, a sötét erdőt, a régi romokat – viszont, ha elragadtatja magát, képes sikítva távozni ezekről a helyekről. Jelenleg Tatán él a családjával és ott próbálja elmosni a valóság és a fantázia közötti határokat.

Első regénye, mely a Könyvmolyképző Kiadó V. Aranymosás Irodalmi Válogatóján Public Star díjat kapott, Illangók címmel jelent meg, és az erdélyi mondavilágba kalauzol el. A Perkák kötet ennek a trilógiának a folytatása.

Legsikeresebb regénye a Rókatündér, amelyet a Japánban töltött iskolai év és az ott született életre szóló barátságok inspiráltak. A fiatalok hatalmas rajongással fogadták a történetet.

Előző regénye 2022. decemberében jelent meg Északról fúj a szél címmel.

Web: www.eszesrita.hu

Facebook: www.facebook.com/eszesrita

Instagram: www.instagram.com/eszes.rita

 

Exkluzív idézetek:

#1

„Mozdulatlanul fürkészem az egyre közelebb kerülő vadászokat, de azt is érzékelem, hogy a nyestkutya eltűnt a lábaim közül, helyette valami sokkal magasabb lény emelkedik fel mögöttem. Az igaz valója. A testmelege rátelepszik a hátamra, a levegő beszorul és megáll közöttünk. Az ösztöneimmel kell küzdenem, hogy ne nyúljak újra a kardomért, forduljak meg és szegezzem a torkának. A szőrpihék felborzolódnak a hátamon, ahogy nedves orra a nyakszirtemet súrolja, forró lehelete pedig páraként úszik az arcom elé, amikor rekedt hangon a fülembe suttog:

– Nem bánom. Kössünk alkut!”

#2

„– Állítólag nagy farkad van. A siker jelképe. – Ha valamire, hát sikerre szükségem lenne ebben az együttműködésben, de ennek itt nincsen semmilyen lompos tartozéka a háta mögött, ami aggaszt. Mikor négy lábon iszkolt, még volt neki.

Kajánul elneveti magát, és újra meghúzza az üveget.

– Biztosíthatlak róla, szépségem, hogy nagy farkam van és meglehetős sikereket érek el vele.”

#3

„– Te tényleg így élsz, mi? Evés, ivás, hentergés mindenféle nőkkel. Semmi felelősség. – Lesújtó ez a merevség.

– Muszáj pont a felelősségről beszélgetnünk? Arra sem emlékszem, mikor voltam utoljára józan.

Erre elfordul.

– Örülhetsz. Most végre valami nagyszabású dologban veszel részt, és még az is lehet, hogy közben halhatatlanná tesszük a nevünket.

Megmondtam, a mocsok életbe! Bolond ez a nő. Mindketten bele fogunk dögleni.”

#4

„– Te átkutattad az útiládám? – kiáltom feljajdulva. Ez már több a soknál! Remélem, nem szórt szét és hagyott hátra belőle semmit!

– Át, de most nem ez a lényeg!

Lerúgom a lábszáramról a nyirkos ruhákat, miközben magam előtt egyensúlyozom a takarót, és én is felülök. Megragadom Renmu vállát, és elkezdem lefelé lökdösni a dunnámról, hogy nekem jusson az egész és továbbra is nyakig alá tudjak süllyedni.

– Dehogyisnem!

– Nem, mert amikor megláttam benne ezt – összecsippenti a vállán a ruhát, és közben felemeli a fél fenekét, hogy megszerezhessem a paplant –, rájöttem, hogy abban a fehér nindzsagöncben nem is hozhatlak emberek közé!

Nevet. A lányalak nevet. Az ujjaim összeszorulnak a felkarja körül.

– Te vetkőztettél le?”

#5

„Érdekelni kezd, milyen érzés lenne az arcszőrzete az ujjaim alatt. Vajon olyan, mint a derekán? Vagy puhább? Épp ellenkezőleg? Legszívesebben hozzábújnék. Belesimulnék. A köpenyem már nem is tűnik kiváltságos érzésnek, amikor halvány emlékem dereng fel róla, hogy nem is olyan rég még Renmu bundájának ölelésében veszhettem el.

Tétován behúzom a kezem a ruhaujj alá, és belekapaszkodok az anyag szélébe. Lesütöm a szemem. Azt hiszem, alaposan ki kéne pihennem magam, aztán helyretenni a gondolataimat végre és a küldetésemre koncentrálni.

Renmu hangja rekedten szól:

– Egek, néha egészen elfelejtem, hogy ember vagy. Mindjárt összeesel!”

#6

„Mindenem elveszett az útiládámmal: a kardom, a neko-te, az összes többi fegyverem. A kimonóm, a parókám, a pénzem, az élelmiszerem.

Semmim nincs, csak ez a gondoskodó óriás, meg amit ő rám aggat és belém töm. A módszerei nem nagyon tetszenek, de most nem lehetek válogatós. Lassan, fáradtan érzem, hogy elmosolyodok, mielőtt lecsukódik a szemem.

Lehet, hogy egy kuplerájban találtam, de mégis jól választottam vele.”

#7

„– Tudja, azt beszélik, Sikokun mindez néha lehetséges. Hogy az istenek szeretik ezt a helyet, és sok követük itt is él elváltozott alakban. És bizony alkalmanként előfordul, hogy csodás jelenéseknek lehetünk tanúi. Hogy megáll az idő és ilyenkor még a szitakötők szárnyának erezetét is meg lehet figyelni a levegőben. Hogy a szél elnehezül és rátelepszik az ember bőrére, mint egy mohó szerető simogató keze. Hogy a hold mosolyog és egyedül ő látja a megállt idő titkait, amit aztán felhők mögé rejt, mintha sosem történtek volna meg.”

 


 

 

 

---- 

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése