2019. július 3., szerda

Top 5 Wednesday #57 - Kedvenc olvasmányaim 2019 első félévéből




Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.

Ismét saját témával jelentkezem a Top 5 Szerda keretében. 2019  eddigi kedvenc olvasmányairól hozok egy 5+1-es listát.




Heti Top 5

Január
Jean Webster: Nyakigláb Apó 


Először az anime sorozattal találkoztam, amikor régebben a tévében adták, és rögtön kedvenc lett Judy karaktere, és a történet. Emlékszem, hogy hétről-hétre vártam az újabb részt. Aztán felnőtt fejjel újra néztem, és noha sok mindent másként éltem meg vagy éppen megmosolyogtató volt, mint amikor gyerekként néztem, de még továbbra is tetszett. Így egyre jobban érdekelt az eredeti mű. Ami rögtön feltűnt, hogy a könyv a sorozathoz képest sokkal könnyedebb, játékosabb hangvételű. Ez talán a levélregényforma miatt van így, mert így jobban betekintést nyerhetünk a főszereplő gondolataiba, mint az animében. Ugyanebből adódik, hogy korához képest sokkal gyerekesebb is Judy az eredetiben, míg a sorozatban némiképp komolyabb, főleg a vége felé. Ezt nem éreztem hibának, inkább csak hangulatában okozott más élményt nyomtatott formában a számomra már ismert történet. Ehhez hozzátett a kevés párbeszéd is, valamint az, hogy itt néhány dolog csak említés szintjén jelent meg, a sorozatban viszont részletesebben kidolgozták. Ami jól kiegészíti a történetet mindkét esetben, az a képi világ, a könyv esetében a szerző rajzai, a sorozatnál a szép animáció. Ezek mindkét változatban emlékezetesek.

Bővebben:
ITT

Február
Lovranits Júlia Villő: Macskakő


Amikor megláttam, hogy készül a Macskakő, nagyon megörültem, mert egy nagyon jó kezdeményezésnek tartottam. A borítót meglátva nem volt kérdés, hogy meg fogom venni, és még éppen jutott az első százból, ami nagy szerencse volt. Ott is motoszkált a fejemben folyamatosan a könyv, szinte kérte, hogy vegyem le a polcról, de egészen februárig (közben megszületett a kisfiam) nem volt alkalmam elolvasni. De pont jó volt így, mert az egyik történet, a Babafej című különösen illett a jelenlegi élethelyzetemhez. Mondhatni pont akkor olvastam a könyvet, amikor kellett. Léleknyugtató hatással volt rám, emellett a pozitív életszemlélete (Mályva utca rész) és játékossága (Szigliget rész) miatt folyamatosan mosolyt csalt az arcomra. Ami nagyon jót tett egy-egy nyűgösebb nap után. Azóta már egyszer újraolvastam a könyvet, ami mutatja, hogy bármikor elővehető, bájos, könnyed olvasmány. Sokszor végiglapoztam csak úgy, mert az illusztrációk egyszerűen vonzzák a szemet. Berecz Krisztina képei egyszerűen olyanok, hogy nézni kell őket. Kitűnően kiegészítik a szerző történeteit.

Egy hibája volt, ami igazából nem is hiba. Mégpedig az, hogy túl rövid. Olvastam volna még tovább is. Remélem, lesz még ilyen együttműködés a két alkotó között máskor is, mert ez az első nagyon jól sikerült.

Bővebben:
ITT

Március
Jack Campbell: Rendíthetetlen


Az első pillanattól kezdve látszik, hogy egy nyugalmazott haditengerésztiszt az író, ami egyszerre előnye és hátránya is a könyvnek. Bár a hátrány rész az inkább szubjektív meglátás, és az írói stílushoz köthető, ami nekem kissé száraz volt és nyers, sokszor tényszerű. Nyomokban az Elit alakulat stílusához hasonlított. Azért csak nyomokban, mert sok mindenben más, és később, amikor belejön az író, főleg a csatajeleneteknél, akkor lazul egy kissé. Habár az is lehet, hogy akkorára én voltam az, aki belerázódott. Nehéz lenne ezt eldönteni, mert a szerző katonai múltjának előnyei hamar elsöpörték a stílussal kapcsolatos aggályaimat. Mert a különböző alakzatok, flottamozgások leírásán látszott, hogy nagy tapasztalata van a szerzőnek ezekben, ami nagy előnyére vált a könyvnek. Még arra is ügyelt, hogy belevegye a hadtáp fontosságát vagy azt, hogy milyen fontos a morál, és annak fenntartása. De ami az i-re igazán felteszi a pontot, az a csatajelenetek leírása, ahogy képes volt érdekessé tenni az űrhajókötelékek mozgásának leírását, vagy a taktikai leírásokat és még az alakzatgyakorlást is. Faltam ezeket a részeket. Itt kanyarodnék vissza az értékelés elejéhez; a stílus nagyon illet ezekhez a részekhez, megvan a maga funkciója, így végül is a hátrányt előnnyé fordította a szerző nálam a végére. Amit kiakarok ebből hozni az az, hogy nem fogok sokat várni a sorozat folytatásával, mert nagyon érdekel egy ilyen kezdés után, mi lesz ezzel a flottával.

Bővebben (a bejegyzés némi spoilert tartalmaz):
ITT

Április
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei


Amikor először megláttam a fülszöveget, nem dobtam tőle hátast. Nem túlságosan éreztem kirobbanóan jónak a koncepciót, újnak meg végképp nem. Nem is éreztem késztetést jó darabig arra, hogy ezt a könyvet nekem el kéne olvasnom, vagy be kéne szereznem. Aztán random, „miért ne?” alapon, mégis bekerült a kosaramba, és milyen jól tettem, hogy adtam neki egy esélyt. A szerintem nem túl jó fülszöveg miatt majdnem lemaradtam egy jó könyvről.

És te jó ég! Ez a könyv tényleg zseniális. Nem az emberi vonal szempontjából, mert az néhol klisés, az emberi gondolkodás szokásos evolúciós zsákutcába torkolló végletességével megtűzdelve. Jobb szót nem tudok rá, minthogy szánalmas, mert az emberi faj még az összeomlás után sem képes tanulni semmiből. Ugyanazokat a hibákat követik el, ahogy a történelem során már számtalanszor láthattuk a valóságban is, olvashatjuk a történelemkönyvekben. Tchaikovsky mégis képes volt még ezt a vonalat is egyedien tálalni. Ebből a szálból ugyanis igazán az írásmód és az író nézőpontja, ami egyedi, és ellensúlyozza azt, hogy az ötlet nem éppen mondható újszerűnek.

A zsenialitását azonban nem a fentebb kifejtett emberi vonal adja, hanem az új faj evolúciójának leírása, amit az író megteremtett. Ezek a részek a világon belül olyan logikusan és részletesen vannak megírva, hogy minden sorát öröm olvasni. De, ami még jobbá teszi az az, hogy olyan szép nyelvezettel íródott, amivel ritkán találkozok sci-fiben. A legnagyobb érdeme Tchaikovskynak az, hogy úgy volt képes az olvasóval megismertetni az idegen fajt, hogy szimpátiát érezzen iránta. Ami visszakapcsolódik egy fentebbi mondatomhoz, miszerint a szerző egyedi nézőpontot alkalmaz. A történet végi záró csavar is ezt hivatott alátámasztani. Váratlan, de illik a szerző által teremtett fajhoz, és az addigi evolúciós szintjükhöz.

Összességében nagyon élvezetes olvasmány, ami végig fenntartja a figyelmet.

Bővebben (a bejegyzés némi spoilert tartalmaz):
ITT

Május
Gerard Way: The Umbrella Academy: Az Esernyő Akadémia 1. – Apokalipszis szvit


Végre egy szuperhős képregény, ami nem Marvel vagy DC, és nem a szokásos felállást hozza, nem szokványos eszközöket vonultat fel. A karakterei sem a megszokott tulajdonságokkal rendelkező hősök, hanem egyediek. Bár persze itt is megvan az izomagy, az ész és a nemtörődöm karakter, de nem úgy és nem olyan mértékben, mint a fentebb említett két kiadónál. Az külön tetszett, hogy itt az izomagy volt a legérzelgősebb is, ami jó kontrasztot alkotott.

Ha már itt az elején érintettem a karaktereket, akkor megemlíteném azt is, hogy az író Gerard Way és a rajzoló Gabriel Bá tökéletesen működtek együtt, és ez a többek közt a karakterábrázoláson is meglátszik. A szöveg és a képi világ teljesen összhangban volt. Látszott, hogy író és rajzoló teljesen egy hullámhosszra került, annak ellenére, hogy mint ahogy az előszóban írták neccesek voltak a határidők. De végül Bá azt látta, amit Way elképzelt, és ez valami elképesztő elegyet alkotott. A habot erre az amúgy is tökéletes tortára a színező, Dave Stewart tette rá, akinek a színei szinte lerobbannak a lapokról, és tökéletesen illenek a koncepcióhoz. A képek ezáltal teljesen kiegészítik a szöveget, nem egyszer narratív szerepet is betöltenek. Érdemes jól megfigyelni minden képkockát. Az alkotó csapatból még a beírót is érdemes megemlíteni. Elsőre fura betűtípust használt, de hamar meglehet szokni, és illik is a képregényhez, így külön funkciója is van.

A kirobbanó színek és egyéb narratív megoldások kellettek is ehhez a sodró, minden képkockáján pörgő történethez, mely ha le is lassított néhol, akkor is csak azért tette, hogy mélyítsen kicsit a karaktereken, amit Way jó érzékkel, pár jól irányzott mondattal meg is tett. Aztán viszont robog tovább, és tobzódik a meglepő ötletek és stílusos megoldások tengerében a valóságtól nem kissé elrugaszkodott sci-fivel fűszerezett világában. Érdekes víziói vannak, amit sikerült Gabriel Bának kitűnően megjelenítenie.

Egy hibát tudok felróni a történetnek, hogy a csapat múltjáról alig derül ki valami, de talán ezt a későbbi kötetekben orvosolni fogják a készítők.

Bővebben (a bejegyzés némi spoilert tartalmaz):
Június
Lois Lowry: Hírvivő


Ebből a könyvből még nem készült el az értékelés, de annyit elmondhatok, hogy Az emlékek őrén kívül ez tetszett legjobban a sorozatból.


A többi Top 5 Szerdában résztvevő  magyar blogger bejegyzését megtaláljátok a Molyon a Top 5 Szerda zónában.


 


----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!