Bevallom
a terjedelme miatt sokáig ódzkodtam az elolvasásától. a másik oka, hogy olyan
sok hőst vonultat fel, amire úgy éreztem még gyúrnom kell DC téren. Végül aztán
olyan sok más képregény hivatkozott a gyűjteményből erre, hogy végül beadtam a
derekam. Annak ellenére, hogy mennyi negatív véleményt láttam róla, és hogy
néha csak néztem, hogy ez meg ez a hős mégis kicsoda alapvetően tetszett. Nem
indult a cselekmény könnyen, sőt az első harmada után tartottam egy kisebb
szünetet, mert azt mondtam, hogy ez egy katyvasz, és nem olvasom tovább. Végül
jól tettem, hogy mégis, mert miután megszoktam a történetvezetést, és az epizodikus,
több világot, helyszínt, temérdek szereplőt felvillantó, stílus utána már nem
volt gondom vele, sőt azt vettem észre, hogy élvezem összerakni fejben a
felvázolt kirakós darabjait. Azt nem mondom, hogy tökéletes meg egy kicsit
avitt is, főleg, ami a szövegezést illeti, de ennek ellenére a végére nekem
mégis összeállt kerek egésszé, és megértettem, miért tartják meghatározó
darabnak a DC képregények történetében.
Az
alapötlet, mint a képregényeknél általában, nem túl bonyolult: van egy gonosz
(akit szinte nem lehet elpusztítani, ez az egyik nagy hiba a sztoriban), aki el
akarja pusztítani a világot, ebben az esetben a teljes multiverzumot. Van egy
ellenfél, aki meg akarja állítani, de nem megy neki, így jönnek a képbe a hősök,
akiknek a segítségét kéri. Eléggé leegyszerűsítve és röviden ennyi lenne a történet.
Erre építkeznek az alkotók, és egy elég izmos, terjedelmes, kavargó egyveleget
húznak fel rá, ami az enyhe omladozás jegyeit mutatja, de valahogy mégis
sikerül összetartani. Van itt minden: árulás, halál, dimenziók eltűnése,
megbánás, stb. Szép hosszú a lista, de van is hozzá terjedelem, hogy mindezeket
Wolfman kifejtse. Ezzel nem is lenne gond, de vannak azért üresjáratok,
értelmetlen történetfoszlányok, képkockák.
A
rajzolási stílus jól illeszkedik a nyolcvanas évek stílusához, igazi retró
hangulatot teremt. Nekem nagyon bejött ez a fajta rajzolási mód, jól illet a
szövegvezetéshez, bár utóbbi már kissé avitt, ami néhol kissé nehézkessé
tette az olvasást, sőt néhol már-már unalmassá is.
Szereplőkből
olyan sok van, hogy csak néhányan tudtak nagyobb határt gyakorolni rám.
Összesen négyen: Hírvivő, Kitaszított, Föld-1 Flash és Föld-1 Supergirl. Előbbi
kettő a jól összerakott története miatt, utóbbi kettő pedig az
önfeláldozásáért. Bár a Flash-ek, volt egy pár belőlük, amúgy is remekeltek.
Akik viszont idegesítettek, azok a Supermanek, főleg Föld-1 Superman.
Alapvetően szeretem a karaktert, de most néhol olyan klisé mondatokat adtak a
szájába, hogy nem tudtam elhinni. A többiek ott voltak és tettek dolgokat, de a
tömeg okán nem igazán tudtak kiemelkedni. Még talán Alex Luthor, aki még említést
érdemel. Jó mozgatórugója volt Hírvivővel kiegészítve a történetnek.
Összességében
tetszett ez monumentális hős sztori. Bár voltak neki gyerekbetegségei, mint
avittság, kuszaság, szövegezés, de ezeket nagymértékben ellensúlyozták a jó
dolgok, egyes karakterek, történet egyes elemei, rajzolás.
DC
rajongóknak mindenképp ajánlom, akik viszont csak most ültek fel a képregényes
hype-vonatra, azoknak csak több tíz képregény elolvasása után.
Értékelés: 4
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése