2018. szeptember 4., kedd

On Sai: Szürke szobák; Miogin bázis


A kiegészítő/köztes kötetekkel felemás a viszonyom. Egyrészt időhúzásnak tartom a főcselekmény folytatása előtt/közben/után, másrészt, mivel nem minden esetben tesznek hozzá az adott sorozathoz, feleslegesnek is. A Szivárgó sötétség esetében nem ez a helyzet. A két köztes rész a Szürke szobák és a Miogin bázis egy-egy új helyszín életét mutatják be, illetve a már ismert szereplők új oldalát is, vagy éppen új szereplőket. Mivel rövidebb, és ezáltal, kötöttebb a keret a szerző jobban rákoncentrál a szereplők közti interakciókra. Ez eddig is az egyik erőssége volt, ami a rövidebb terjedelem miatt még jobban kihangsúlyozódik, ahogy a magával ragadó, sodró stílusa is. Kicsiben jobban látszanak ezek az erősségek. Így lett ez a két kisregény az eddigi két legélvezhetőbb köztes kötet, amit valaha olvastam. Még úgy is, hogy a Szürke szobák sokkal jobban tetszett, minta Miogin bázis. Artúr továbbra sem lesz a szívem csücske, de azért várom a nevét viselő harmadik kötetet.



A Szürke szobákban a legjobb az volt, hogy egy felesleges szó sincs benne. Minden a helyén van, minden mozzanatnak van értelme, a régi szereplők közül Scar továbbra is az egyik kedvencem maradt. Itt is nagyot alakít. Az új szereplők sem maradnak le mellette, jól beleilleszkednek a világba. Közülük Késes emelkedett ki, róla tudunk meg a legtöbbet. Igazából nem tudom eldönteni hányadán állok vele, mert egy részt játszadozó pszichopatának tartom, aki úgy tologatja az embereket, ahogy neki tetszik, másrészt van egy olyan oldala, az elgondolkodó, amit meg szeretek. Scarnak sikerült kizökkentenie és neki is Scart. Kíváncsi leszek, hogy alakul még a kettőjük játszmája, meg arra is, hogy Lulu kap-e még szerepet. Remélem, igen, mert ő is egy érdekes karakternek tűnik.

Ami még nagyon tetszett: a börtön leírása. Hűen tükrözi Lucy kegyetlen zsenialitását és beteges tökéletességre való törekvését. Nagyon ötletesen lettek megoldva a börtön terei, látszik, hogy Lucy nem éppen az emberi kényelemmel volt elfoglalva, mint inkább a viselkedésük megfigyelésével, elemzésével. Ez látszik abban is, hogy hagyta, hogy az emberek saját hierarchia rendszert alakítsanak ki, egyáltalán nem szólt bele, ahogy abba se mennyire erőszakoskodnak egymással. Ezáltal válik a Szürke szobák egy igazi túlélőtáborrá. Izgalmas volt végigkövetni az ottani életet, és emiatt még jobban várom, hogy az írónő az Artúrban hogyan fűzi tovább ezt a történetszálat.

Értékelés: 5
 
A Miogin bázist egy visszafogottabb kötetnek éreztem végig. Talán azért, mert Artúr stílusa ilyen,
habár a felszín alatt nagyon is szenvedélyes tud ő is lenni, ha hagyja, hogy az érzelmei vezessék. Ezt ritkán teszi. Végre ennél a résznél rájöttem, hogy ez az, ami nagyon zavar a karakterében. Az a sok elfojtás, ami benne van. Az is hozzátartozik, hogy ez az, ami miatt már jobban értem a karaktert, bár továbbra se mondanám, hogy megkedveltem, de már nem annyira közömbös számomra, mint az első kötetben volt. Bár Márk még mindig sokat tesz hozzá a tetszési indexéhez. A Miogin szálból még mindig ő a kedvencem. Artúrnak ebben a kisregényben sok olyan jelenete van, amit nagyon szeretek, mert végre próbál tenni valamit, és nemcsak őrlődik. Artúr utolsó fejezete meg a legjobbak között van a sorozatban. És a vége, az az alig fél oldal a legjobb az egész részben. Ennek a szálnak a továbbfűzésére is kíváncsi leszek, csak jönne már az Artúr.

Értékelés: 4




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!