A
kiegészítő/köztes kötetekkel felemás a viszonyom. Egyrészt időhúzásnak tartom a
főcselekmény folytatása előtt/közben/után, másrészt, mivel nem minden esetben
tesznek hozzá az adott sorozathoz, feleslegesnek is. A Szivárgó sötétség
esetében nem ez a helyzet. A két köztes rész a Szürke szobák és a Miogin bázis
egy-egy új helyszín életét mutatják be, illetve a már ismert szereplők új
oldalát is, vagy éppen új szereplőket. Mivel rövidebb, és ezáltal, kötöttebb a
keret a szerző jobban rákoncentrál a szereplők közti interakciókra. Ez eddig is
az egyik erőssége volt, ami a rövidebb terjedelem miatt még jobban
kihangsúlyozódik, ahogy a magával ragadó, sodró stílusa is. Kicsiben jobban
látszanak ezek az erősségek. Így lett ez a két kisregény az eddigi két
legélvezhetőbb köztes kötet, amit valaha olvastam. Még úgy is, hogy a Szürke
szobák sokkal jobban tetszett, minta Miogin bázis. Artúr továbbra sem lesz a
szívem csücske, de azért várom a nevét viselő harmadik kötetet.
