Felemás érzéseim voltak az első könyv
olvasása után, mert a megfogalmazása nagyon szép volt, de a cselekmény
ugyanakkor nem igazán volt vele összhangban. Vagy inkább azt mondanám: amilyen
szép volt a nyelvezet, a történet pont ugyanannyira nem, és pont e kettősség
miatt nem igazán tetszett. Ezért kisebb fenntartásokkal vettem a kezembe ezt a
könyvet, de úgy gondoltam, hogy a Hősök
vagyunk, avagy olvasási maraton! első könyveként hamar túl leszek rajta.
Ebben nem is volt hiba, mert végül is hamar végig olvasható, és egy hajszállal
jobb is volt, mint a Szívritmuszavar.
Felépítésében hasonló ahhoz: a női főhős
itt is E/2-ben meséli el a történetet a kedveséhez beszélve, ami már az első
résznél is tetszett, de ehhez jobban illet ez a narráció, valahogy még közelebb
hozta hozzám a szereplőket és a történetüket. Itt is egymást kerülgeti a két
főszereplő, de valahogy a sors nem akarja, hogy a szerelmük beteljesedjen,
életük együtt és külön is tragédiák és szenvedések sorozata.
A történet körülbelül ott veszi fel a
fonalat, ahol az első könyv abbahagyta. Hanna és Ádám immár egymásra talált,
minden adott arra, hogy boldogok legyenek. Aztán egyik napról a másikra Ádám
közli a lánnyal, hogy már nem szereti, mintha a boldog hetek nem is léteztek
volna. Teljesen értetlenül álltam a történés felett, ahogy a főhősnőnk is, és
jogos volt az elkeseredése is. Megvallom egy kissé dühös is voltam Ádámra, mert
teljesen megdöbbentett a ridegsége, az előző kötetben érdekes módon Hannára
voltam ugyanennyire dühös. A fiatal nőt egy másik férfi Andrej kaparja szó szerint
össze a padlóról, és a nehéz időkben a támasza lesz. Nagyon becsültem ezt a
férfit, aki még akkor is mellette maradt, mikor kiderült, hogy Ádámtól vár
gyereket. Megvallom Andrej lett a kedvenc szereplők, ha ő nem lett volna,
lehet, hogy soha nem jutok a könyv végére, de a karaktere átlendített az
olvasási mélypontokon, mert őszintén megvallva Hannatól és Ádámtól már sokszor
a falra másztam, főleg, mikor Ádám elkezdett Hanna szerkesztőjeként leveleket
küldeni a lánynak, nagyon átlátszó volt már az elejétől kezdve. Csoda, hogy
Andrej kibírta a játszmáikat. Komolyan csodálom ezért, mert én az ő helyében
végleg eltűntem volna a képből. Ritka az, amikor a főszereplők ennyire
idegesítenek és inkább a mellékszereplőket szeretem.
A történet végkifejlete, legalábbis,
amikor kiderül, hogy Ádám miért küldte el Hannát, logikus, és érthető is, de
nem így kellett volna csinálnia. Meg kellett volna beszélnie a dolgot a
kedvesével és együtt dönteni, mert így elvesztegette a Hannával együtt tölthető
idejének jó részét. Nem értettem őt. Bár Hanna sem volt jobb nála, de ebben a
kötetben az ő fájdalma jobban átérezhető volt. Egy igazi reménytelen szerelem,
amit nem az akadályok tesznek azzá, hanem a két fél hülyeségei.
Nem tudom, hogy velem van-e baj, vagy
arra hivatott ez a könyv, hogy szélsőséges érzelmeket váltson ki az emberből,
de nem tudtam megszeretni. Értettem, nagyon is, de sok mindent nem tudtam benne
elfogadni. Bár ahogy olvastam az értékeléseket, ezt a sorozatot valaki vagy
szereti, vagy utálja, én valahol a kettő között vagyok. De az tény, hogy ez a
kötet jobb volt, mint az első, bár nehezen lehet rájuk külön egészként
tekinteni, mert egyben alkotnak egy teljes történetet.
Értékelés: 3,5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése