Bodor
Attilát a 2014-es Aranymosás Irodalmi Válogatón fedeztem fel, ahol A ló, aki
édességet tüsszentett című mesekönyvével a győztesek közé került. A történet
ötlete nagyon megfogott, így alig vártam, hogy olvashassam. A második
mesekönyvével, A tél menyasszonyával hasonlóképpen jártam. Ez utóbbi 2019-ben
elnyerte a Moly.hu Merítés közönség díját, gyerekirodalom
kategóriában.
A szerzőről:
1987-ben
születtem Kecskeméten. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológiai
Tanszékének doktorandusz hallgatójaként tevékenykedem. Kutatási témám szorosan
kapcsolódik a környezetvédelemhez. Szabadidőmet igyekszem minél hasznosabban
eltölteni: sokat rajzolok, imádom az állatokat és nagyon szeretek olvasni. A
terveim között szerepel, hogy jövőben a meséimmel a környezettudatos
gondolkodásmódot is közvetíthessem a fiatal olvasók felé, hiszen minden
kisgyermek a jövő egyik alappillére. Igyekszem történeteimmel felhívni a
figyelmet az olyan hagyományos értékekre, mint a barátság, a szeretet és az
egymás iránti felelősségvállalás. Azonban mindemellett a meséknek reflektálniuk
kell a modern világ kihívásaira is, hogy a szülőknek lehetőséget biztosítson
egy-egy tanulságos, jellemformáló beszélgetésre a gyermekekkel. Szeretem egyedi
humorral meghökkenteni az olvasókat, ám ezt mindig igyekszem szerethetően
megoldani. Remélem, ugyanolyan vidám perceket szereznek majd a könyvek, mint
amilyen vidáman írtam őket.
- Honnan jött az ötlet, hogy meséket írj?
Valójában
az egész csak egy viccnek indult. Rengeteget vonatozok a Szeged-Kiskunfélegyháza
vonalon, és a legtöbbször olvasással ütöm el ezt az időt. Egyszer épp egy olyan
könyvet olvastam, ami teljesen elborult volt (James Joyce: Ulysses). Akkor eszembe
jutott, hogy ennél már csak az lenne furcsább, ha a könyv egy édességet
tüsszentő lóról szólna. Egyik gondolat követte a másikat, és mire Szegedre
értem, már meg is volt fejben a mese vázlata. Csak azon rimánkodtam, hogy el ne
felejtsem, míg hazaérek, és le tudjam jegyzetelni. Akkor ez még csak a magam
szórakoztatására készült, de annak a néhány ismerősnek is tetszett, akiknek később
meg mertem mutatni.
- Az 2014-es Aranymosás Irodalmi Válogatón figyeltem fel rád először.
Hogyan élted meg a kiválasztási folyamatot?
Az
esélytelenek nyugalmával küldtem be a mesét. Nem is számítottam rá, hogy
sikeres lehet. Na jó, füllentek, mert az ember ilyenkor nyilván úgy jelentkezik,
hogy egy pillanatra mégis átvillan az agyán egy „mi van, ha…”. De nagyon
nem reménykedtem. Éppen ezért volt olyan hihetetlenül meglepő, mikor sorra
vette az akadályokat, és végül a legjobbak közé jutott abban az évben. Mintha
nem is velem történt volna. Nagyon büszke és boldog voltam.
- A győztes meséd, A ló, aki édességet tüsszentett főhőse egy
különleges ló? Miért egy lovat választottál főszereplőnek?
Azt
hiszem, ez egyáltalán nem volt tudatos. Abszolút a helyzet és a véletlen
szülte, hogy épp egy ló lett a főhős. Az viszont biztos, hogy imádom az
állatokat. Egy tanyán nőttem fel, így az egész gyerekkoromat állatok között
töltöttem. Volt kutya, macska, hal, hörcsög, egér, csirke, gyöngytyúk, kacsa,
liba, fürj, galamb, kecske, bárány és malac is (persze nem mind egyszerre,
időben azért voltak eltolódások). Mondjuk, ló pont nem. De ennyi jószág mellett
mindig történik valami, gyakran mesélek is róluk az ismerősöknek. Lehet, hogy
tudat alatt így galoppozott bele egy ló a mesébe.
- Matyi története teli van humorral és játékossággal, de ugyanakkor
tanulságos is. Fontos számodra, hogy mindkettő jelen legyen?
Bevallom,
hogy A ló, aki édességet tüsszentett még nem volt annyira tudatos, hogy
ezekre direkt tudtam volna figyelni. Eredetileg nem is a közönségnek készült,
inkább csak amolyan öröm-írás volt. Spontán jött az egész, és mindössze néhány
este alatt lett kész a szöveg. Minden apró poén vagy esetleges tanulság hirtelen
jött ott és akkor, mikor a sebtében lefirkantott vázlatpontokon írás közben
végighaladtam. Azt hiszem, így valamennyire az én akkori személyiségem is benne
van a történetben. Éppen ezért mondom utólag azt, hogy örülök, ha mások ilyennek
látják ezt a mesét.
- A 2018-ban megjelent mesédnek, A tél menyasszonyának egy szív nélküli
királylány a főhőse. Miért pont királylány? Férfiként mi az, ami foglalkoztat
ebben a témában?
Az
ötletelés fázisában még csak nem is királylány lett volna a „szívtelen”
főszereplő. Ám ahogy kitaláltam a részleteket, egyre inkább adta magát, hogy
egy mesés királyságban játszódjon a történet. Így született meg Zelka alakja. Talán
azért alakult ez így, mert én is szeretem a meséket. Legyen az népmese, műmese
vagy feldolgozás. Például ciki vagy sem, de gyerekkorom óta hatalmas
Disney-rajongó vagyok. Lehet, hogy nekem ezért nem is volt furcsa ez a téma.
Első pillantásra persze klisésnek tűnhet, és biztos sokan felsóhajtanak, mikor
egy újabb hercegnős sztorival találkoznak, de A tél menyasszonyában
mégis igyekeztem kicsit modernebb oldalról megközelíteni a dolgot. A
királylányoknak ma már nem kell a toronyban várniuk a hercegre, hogy megmentse
őket. Miért ne lehetne ez fordítva?
- A tél menyasszonyában nagyon tetszettek a szimbólumok, amiket
használtál. Például Zelka, akinek nem volt szíve, mégis jószívű volt, vagy ott
volt a három követ Mindig, Néha és Soha. Mi ihlette őket? Írás közben alakultak
így vagy előre megtervezted?
Mindig,
Néha és Soha karaktereivel három olyan alakot szerettem volna a mesébe, akik
átvezetik Zelkát egyik élethelyzetből a következőbe. Olyanokat, akik maguk is
nők, de három külön életszakaszt képviselnek: a lányt, a nőt és a vénasszonyt.
Ez a hármas különféle mítoszokban vagy mesékben is gyakran felbukkan
motívumként, mint amolyan utat mutató szereplők. A nevük kitalálásával aztán az
is meglett, hogyan viselkednek.
Nálam
írás közben egyébként sokszor egy-egy olyan random ötlet, mint például a szív
hiánya alakul tovább, és kap funkciót, vagy éppen válik szimbólummá. Ebben az
esetben pont ez volt az alapötlet is. Egy „szívtelen” lány. Mi történik vele?
Veheti-e hasznát ezen tulajdonságnak? Egyik kérdésből jött a másik, és mikor
meglettek a válaszok, lassan összeállt a mese is.
- Zelka történetét kiforrottabbnak és összetettebbnek éreztem, mint
Matyi történetét. Érzésed szerint miben fejlődtél a két történet között?
Mondjuk
úgy, hogy itt már sokkal tudatosabban terveztem meg a történetet. Nem sebtében
dobtam össze, hanem előre megvolt, hogy melyik fejezetben pontosan mi is fog
történni. Emellett sokat tanultam Moskát Anitától az első könyvem szerkesztésekor,
és A tél menyasszonyához is sok hasznos tanácsot kaptam Róbert Katalintól, a jelenlegi
szerkesztőmtől, illetve Varga Beától, a kiadó főszerkesztőjétől. A két könyv
közti időt próbáltam minél hasznosabban eltölteni: gyakoroltam, írástechnikai
könyveket bújtam, becsatlakoztam egy online írókörbe (https://www.apollotintafoltjai.hu/),
valamint elvégeztem a Könyvmolyképző Kiadó egyik írókurzusát is.
- Már két ízben együtt dolgoztál Szimonidesz Hajnalka illusztrátorral.
Milyen volt a közös munka? Hogy élted meg, hogy a szavaid megelevenednek a
képein?
A
kiadónknál az író és az illusztrátor általában külön dolgozik, így szinte
teljesen Hajnira van bízva, hogy mit hogyan képzel el. Ha véletlenül kérdése
támadna, vagy elbizonytalanodik, akkor volt rá példa, hogy megkeresett, de
tökéletesen megbízok benne. Az első alkalommal persze furcsa volt látni, hogy
az évekig csak a fejemben élő figurákat más hogyan jeleníti meg. Viszont
mindenképpen izgalmas. Hajnit nem ismertem korábban, ám azóta folyamatosan
nyomon követem, miket illusztrál. Rajongó lettem! Aztán a második alkalommal
már írás közben is néha azon kaptam magam, hogy az ő stílusában látom magam
előtt a jeleneteket. Egy mesekönyvnél a szöveg mellett szerintem legalább olyan
fontos az illusztráció is, és Hajni elképesztő munkát végzett! Igazán
szerencsés vagyok, hogy ilyen tehetséges illusztrátort kaptak a könyveim. Annyira
imádtam A tél menyasszonyához készített rajzait, hogy az egyik azóta a
hálószobámban lóg a falon.
- Mindkét mesédnek nagyon egyedi az ötlete. Általában mi az, ami
megihlet?
Legtöbbször
egy bizarr kifejezés vagy egy furcsa szókapcsolat az, ami beindítja a
fantáziámat: egy édességet tüsszentő ló vagy a szív nélküli királykisasszony.
De vannak csiszolgatásra váró, rövidebb történetek Holdra vágyó récékről és
hasfájós sellőkről is.
- Eddig két meséd jelent meg. Írsz-e más zsánerben, illetve tervezed-e
kipróbálni magad a meséken kívül?
Egy
időben kacérkodtam a gondolattal, hogy milyen jó lenne regényt írni. Most
viszont úgy érzem, hogy még nem állok készen a nagyobb lélegzetvételű dolgokra.
Egyetlen novella erejéig kikacsintottam már a felnőtteknek szóló történetek
világába (http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/bodor-attila-malnak-9573.html),
de a mese egy biztonságos kis buborék maradt számomra. Egy kényelmes kuckó,
amit még nem szívesen hagynék el. Ráadásul egészen más írói eszköztár szükséges
a regényíráshoz: másra kell figyelni ott és másra egy mese esetében. Azt
hiszem, egyelőre egy dologra fókuszálok, hiszen még itt is bőven van mit
tanulnom.
- Ha nem titok, van-e már tervben új könyved? Lehet-e tudni róla
valamit?
Egy
új történet nyers verziója már megvan, de sokat kell még rajta dolgozni, hogy
kiadható legyen. A laptopomon épp Az elképesztő kelkáposzta-főzelék
címen fut. A kalamajkát itt az okozza, hogy egy zöldség-világ lakói szemet
vetnek a melegedő Földre, amit szeretnének üvegházzá alakítani. Mesésen hívná
fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, aztán majd meglátjuk, mi sül
(vagy inkább fő) ki belőle! Remélem, sikerül majd olyan formába hozni, hogy a
leendő olvasók is megismerkedhessenek vele.
Köszönöm
a válaszokat!
---------------------
Bodor Attilát több helyen is megtalálhatod:
Facebook: https://www.facebook.com/candysneezing/
Ha felkeltették az érdeklődésedet a szerző könyvei ITT rendelheted meg őket.
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése