Egy sorozat folytatásokról sosem könnyű írni, így
nem csoda, hogy eddig halogattam ezt az értékelést. Holott a könyv egyáltalán
nem volt kínszenvedés, sőt, sok szempontból jobb, mint az elődje, de ennek
ellenére sem tudtam eddig rávenni magam arra, hogy írjak róla. Egyrészt
időhiány, másrészt ülepednie kellett, ami nem vált hátrányára, így nem foghatom
rá, hogy hirtelen felindulásból éreztem jobbnak, mint az első könyvet.
De mitől jobb ez a rész?
Az első, ami szembetűnt nekem, hogy míg az első rész
a világalapozásával volt elfoglalva, bemutatta a főbb viszonyokat, helyeket,
szereplőket, konfliktusokat, rejtélyeket, addig a második rész elmélyíti azt,
jobban belelátunk Tear és Mortmesne múltjába, abba, hogy Kelsea és a Vörös
Királynő miért az aki, miből gyökerezik a két ország ellentéte, a Vörös
királynő Tear iránti gyűlölete. Néhány rejtélyjel, főleg Kelsea apjának
kilétével, kapcsolatban is kiderülnek plusz információk, ahogy néhány szereplő
múltjáról is. Elkezdte a szálak továbbépítését, de néhányat el is varr, hogy ne
a befejező kötetre maradjon. Jól építkezik tovább a saját világában a szerző.
Valamit már érezhettem az első kötetnél is, ahol
írtam arról, hogy egyfajta alternatív történelmi sci-fi jelleg is fellelhető a
műben. Nos, nem találtam el teljesen, de a sci-fi szálat igen. Kelsea ugyanis a
zafírok segítségével képes bepillantani az ősei múltjába, pontosabban az
Átkelés előtti időkre, amiből kiderül, hogy pár századdal előrébb járnak, a
gazdagok falakkal védett városokban élnek, amin kívül a szegények tengetik
életüket, és persze van ellenállás is, ennek az egyik vezetője William Tear,
Kelsea egyik őse. Kiderül, hogy ebben a világban minden szabályozott, mindent
elborít a környezetszennyezés, a betegségek, a nélkülözés, és aki nem illik
bele a gazdagok világába, azt vagy bebörtönzik és kínozzák, vagy megsemmisítik,
kivéve azokat, akiknek szerencséje van, és az ellenállás kiszabadítja. Bár akik
e falak mögött élnek azok ebből nem sokat tapasztalnak. Kivéve azokat, akik
kimerészkednek, mint Lily, akinek az emlékeit mutatják meg a zafírok
Kelsea-nek. Egészen az Átkelésig követjük nyomon az életének egy szakaszát.
Már-már disztópikus Lily világa a sokféle gonddal, amikre megpróbál a maga
módján reflektálni a szerző, ami néhol sikerül, néhol nem. Leginkább az volt az
érzésem, hogy túl sok problémával akart egyszerre foglalkozni, és végül kissé
elveszett köztük, sok minden felszínes maradt, de érzésem szerint a lényeget
jól megoldotta.
Mindezt úgy, hogy közben Kelsea középkori, fantasyvilága
sem áll meg, ott is zajlanak az események a tragikus végkifejlet felé,
Mortmesne ugyanis invázióra készül, amit Tear mindenáron meg akar akadályozni.
Eközben Kelsea átalakulásnak indul valószínűsíthetően a zafírok hatására, és
megszépül, amit mindenki furcsán figyel először, aztán ezt is a különleges
erejének kezdik tulajdonítani. Kelsea ennek tulajdonítja azt, hogy Pen
közeledni kezd hozzá, később ugyan megtudja, hogy Pen valóban szerelmes belé,
de akkora már megmérgezi a magatartása ezt a kapcsolatot. Bár Pen sem ártatlan,
mert rossz eszközzel akarja távol tartani magától a királynőt - csúnyának
bélyegzi -, ami miatt még jobban erősödik Kelsea szépség iránti vágya, és talán
ez az, ami felerősíti az átalakulását is. Közben Kelsea kutatni kezdi a Vörös
Kilynő múltját, és Lily emlékeinek hatására Tyler atya segítségével, lassan
rájön ki is ő valójában. Ez a végső tárgyaláson, amikor szembe kerül egymással
a két királynő, fontos szerepet játszik ez a tudás, ahogy a múlt megismerése
is, főleg mert Kelsea sok mindenre rájön a zafírokkal kapcsolatban, és ebből
adódik, hogy harc nélkül ideiglenes győzelmet arat a Vörös Királynő felett,
mind lelki, mind politikai téren. És ez az, ami nagyon tetszett a végén, hogy
nem egy epikus harcot tett elénk az írónő, hanem mert máshogy dönteni, és egy
feszültséggel, erővel teli lezárást írni, ami ugyan kiált a folytatás után, de
ezt a történet szálat mégis viszonylagosan jól zárja le.
Ebben a könyvben nem is egy, hanem két nő története
is elénk tárul, két erős nő küzdelme, akik néha ugyan meginognak, de kitartanak
a választott útjuk mellett, még ha néha kegyetlen is velük a sors. Több szereplőről
tudunk meg többet, többüknek lezárul a szála, vagy épp új információk derülnek
ki róluk. Vannak olyanok, akiknek a sorsát a kötet végén függőben hagyja a
szerző, de ez az, ami fenntartja végig az izgalmat, hogy nem lő le mindet, elég
izgulni valót hagy a harmadik kötetre, elég megválaszolatlan kérdést ahhoz,
hogy ne fulladjon az unalomba a lezárás. Kíváncsi vagyok, hogy sikerült a mű
befejezése, remélem, hogy ugyanolyan jó lesz, mint az eddigi két kötet.
Értékelés: 4,5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése