2023. március 3., péntek

Sam Sykes: Seven Blades in Black

A könyvet eredeti nyelven olvastam, ezért az értékelésben előforduló magyarított elnevezések tőlem származnak, mert a könyvnek nincs hivatalos fordítása.

Szeretem a kevert műfajt, mert ha az író jól csinálja, akkor valami egyedi jöhet létre az elsőre kuszának tűnő egyvelegből. Máskor viszont elveszik a lényeg, így a próbálkozás sikertelen. Saykes regénye szerencsére inkább az előbbi tábort erősíti. Jól ötvözi a fantasyt a westernnel (néhol spagettibe hajlik) és a road movie életérzéssel, továbbá némi sci-fi beütéssel is megfűszerezi (portálok), csak úgy az íze kedvéért. Emellett némi grimdarkot is tartalmaz, a főhőse révén. Sal ugyanis az antihősök mintapéldánya.

A kötet mágiarendszere egyedi, a stílusa szabadszájú, ahogy az ebben az alzsánerben megszokott. Bár néhol már-már költőien szép a nyelvezet, ami egy kis plusz tesz hozzá ehhez.

Egyenletes az információadagolás, az író fokozatosan vezet be a világába, a szereplő útja során fejezetről-fejezetre tárul fel előttünk egy új, háború dúlta világ. Ezáltal az történeti ív seholsem törik meg, határozott ívet alkot. Ezt segíti elő a mesélő narráció is. Emellett a főhős révén nagyon szórakoztató, nagyon bírtam Sal stílusát.

A fentiek alapján a Seven ​Blades in Blacknek egy tökéletes regénynek kellene lennie, de koránt sincs így. Az egyedi elemek mellett a szerző felvonultatja az összes klisét, amit a fentebb felsorolt zsánerek felvonultathatnak egy regényben, lelkileg megzuhant főhős, akit a barátai elárultak, bosszúhadjárat, és még sorolhatnám napestig. Az is látszott, hogy sok minden hatott rá, nem egy anime, film, könyv ráhatása beköszönt, ami nem baj, de egy idő után kezdett sok lenni, bár szerencsére sikerült ezeket megfűszereznie a saját elképzeléseivel, ami miatt azért egy nagyon is fogyasztható és szórakoztató elegy jött létre.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

Említettem a különböző behatásokat, amik közül az anime behatás volt számomra a legszembetűnőbb. Az egyik ilyen elem a harcok közbeni felesleges szócséplés volt, ami aki jártas a japán rajzfilmekben, az tudja, hogy több részen keresztül is elhúzódhat. Hát, ebben a könyvben sem volt hiány ebből, ami kissé furcsának érződött néhol, főleg, hogy sem a főhős sem az ellenfelei nem csináltak közben sokszor semmit, csak azután, hogy elmondták a mondókájukat. A másik ilyen elem a képességekkel rendelkező golyók, fegyverek. A Zűrzavar és Sal kapcsolata engem a Soul Eater fegyveridomár-fegyver kapcsolatra emlékeztetett. A mágikus, különleges golyók is több animéből köszönnek vissza. Vagy éppen ott volt a „doka koka”(japán szó: egyenlő csere), az egyenlő csere elve, tehát, hogy a mágia használatért adni kell valamit cserébe. Hirtelen a Fullmetal Alchemistben éreztem magam mikor először a mágiahasználatról olvastam.

Másik a western ráhatás: a városok kinézete, a történet bosszú sztori jellege is mind a westernekből jól ismert elem. Az egész háttérdíszlet a westernek díszleteit idézi.

Némi Ed McDonald beütést is észrevettem a regény hangulatában, bár Sykes műve korántsem volt olyan sötét és komor, mint az Éjszárny-trilógia. A szerző sokkal több humort vitt a világába, na meg mérhetetlen sok öniróniát, ami Sal sajátja.

Ami viszont a behatásokon túlmutat, az a szerző által alkotott mágiarendszer. Olyan aprólékosan, mindenre odafigyelve alkotta meg, hogy öröm volt olvasni. Az erő megmutatkozása, a Kalmár Úrnő és a vele való egyezségkötés, a mágikus harc, az őstehetségek, a különböző mágiafajták, a használatuk leírásai. Mondhatni „beleszerettem” a mágiarendszerébe. A másik, ami nagyon tetszett, hogy a nukuk (varázstalanok) az általuk alkotott gépekkel próbálták ellensúlyozni a mágusok varázshasználatát. A szerző érdekes gépeket alkotott, önjáró páncélt (Paplovag), vaskant, és még sok mást, amikkel a varázstalanok felvehették a harcot a varázshasználókkal.

Természetesen a két fél a mágusokat tömörítő Birodalom és a belőle kivált, rabszolga sorból kitört nukukból létrejött Forradalom végelláthatatlan háborút vív egymással a saját fajtájuk felsőbbrendűségéért. És a kettő között ott vannak a csavargók (Birodalmat otthagyott mágusok) és a szabadművesek, akik a saját érdekeikért dolgoznak, és gyűjtik a tudást, illetve némelyikük szabadvárost alapít, amik a háborúban semlegesek. E két utóbbi a szürkezónát képviselik.

Ide tartozik a főhősünk Zűrzavar Sal is, aki csavargóként járja a Heget és fejvadászként felhajtja és elteszi láb alól a nem kívánatos elemeket, vagyis a többi csavargót. Ebből az alap szituációból indul ki a történet, amiről hamar kiderül, hogy Sal egy kihallgatás során meséli el azt, így fokozatosan tárul elénk a múltja, a motivációi, és a történések sora, ami tulajdonképpen a pusztítás története, egy kevés jócselekedettel megtűzdelve. Mesélés közben megismerjük őt magát is, és kiderül, hogy egy nagyon szórakoztató figura.

Vele szemben a kihallgatója, Tretta, a hadkormányzó egy merev, kevés humorérzékkel rendelkező karakter, aki jó kontrasztot alkot Sallel. Emiatt vállnak a párbeszédeik szórakoztatóvá.

A mellékszereplők között is vannak emlékezetes karakterek. Az egyikük Cavric, a Forradalom alőrmestere, aki miatt Tretta végighallgatja Sal történetét, egy kedves, tipikusan jófiú, aki kiáll az elvei mellett. Legalábbis a történet elején, azonban a végére sok változáson megy át, ami miatt egy igazi fejlődő karakter.

Aztán ott van még Liett, Sal szabadműves szeretője, aki egy igazi üde színfoltja a történetnek, körülbelül úgy, mint Luna Lovegood a Harry Potterben, ő jelenti a feloldást még a legfeszültebb helyzetekben is, vagy éppen a segítséget. Amolyan tipikus segítő karakter, de a jobbik fajtából.

Sal ellenségeiről annyit, hogy mindegyik egyedi karakter, nagyon színes személyiségekkel, hozzáállással. Közülük mégis ketten emelkednek ki, az egyikül Jindu Sal volt szerelme, akit képtelen megölni, és ahogy bemutatja a karaktert, az alapján én is elbizonytalanodnék, a másik Vraki, aki az irigység mintaszobra megspékelve egy őrült tervvel, ami kb. lángra lobbantja a világot.

Összességében a Seven ​Blades in Black egy szórakoztató egyveleg. Ugyan teli van az alzsánereire jellemző klisékkel és más behatásokkal, de ugyanakkor a maga módján egyedi is. Főleg a mágiarendszerét emelném ki, abban Sykes tudott némileg újítani.

Ajánlom a könyvet a kevert műfajt kedvelőknek, ha ez a fajta mix bejön nekik. Illetve kalandos fantasy kedvelőknek is, mert alapvetően ez a vonal van túlsúlyban. Illetve azoknak is, akik csak úgy szórakozni vágynak, mert arra is pont megfelelő ez a regény.

 

Értékelés: 4


 


 

---- 

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése