Elsősorban
azért, mert a vártnál jobban elmélyíti a világot. Itt most nem csak a háttér
továbbépítésére és árnyalására, valamint az új elemek behozatalára gondolok,
hanem az érzelmi ív elmélyítésére is. Ezzel pedig az események megfelelő súlyt kapnak.
Mert míg az Elágazó utak (ITT olvashattok róla)
a történet bevezetéseként funkcionált, az Ellenállók
pedig leginkább a konfliktus szerepét töltötte be, addig a Menekülők a tetralógia tetőpontja, annak minden iszonytató vagy
éppen szívmelengető történésével együtt. Így hát a háború gépezete a csúcsra
pörög, magával sodorja a szereplőket és az olvasókat egyaránt.
A bejegyzés további részében spoilerek előfordulhatnak!
Ahogy múlik az idő, egyre nagyobbra nő a
különbség aközött, ami volt, és ami lehetett volna…
Judy többgyermekes anyaként és a Raas család fejeként, külsős családi
kapcsolatai segítségével igyekszik nemcsak családját, de az egész alfai Kavent
megmenteni a küszöbön álló világégés elől.
Giin, a börtönviselt mazdra életében nem először éli át, hogy még a
szövetségesei is csupán bábunak tekintik saját játszmájukban. És hiába van
ezzel tisztában, nem képes kilépni belőle.
Yaan útja sem arra fordul, amerre gondolta. Kényszerpályán mozgó életében
megnyer sok olyan dolgot, amelyre sosem vágyott – és elveszít szinte mindent,
amiért pedig az életét is odaadta volna.
Ami mindhármukban közös: tisztában vannak azzal, hogy az ellenállás esélytelen.
De sokszor a menekülés is az.
A második rész vége nagymértékben rányomja a bélyegét a kötet atmoszférájára, annak ellenére, hogy öt évet ugrunk az időben. Sőt, a harmadikban még tovább sötétedik, még nyomasztóbbá válik a hangulat, ahogy egyre erősödnek a háború hatásai. A cím tökéletesen lefedi a kötet egyik fő témáját. Ezért a Menekülőket körbelengi a „menekülünk, vagy maradunk és meghalunk” kettőssége, és a kettő közti ingadozás, bizonytalanság. A szerző kiválóan érzékelteti a háború és üldöztetés miatti menekülés létbizonytalanságát, mind a megszervezés, mind a menekültfogadás oldaláról, illetve az egyén szintjén a feladatok előli elmenekülés, a szükséges teher felvállalásának elodázása által. Ezeket a három főszereplőn keresztül érzékelteti, és minden oldalról be tudja mutatni a menekülés-maradás és harcolás témakörét, miközben minden Judy, Giin és Yaan áron próbálja túlélni a megpróbáltatásokat, amikből ebben a részben is bőven kijut nekik.
Az elszenvedett veszteségek hatására a Menekülőkben központi szerephez jut a gyász. Annak megélése, a vele járó kínok átélése, végül a feldolgozása. Ezt főleg Yaanon keresztül mutatja be a szerző, aki a jót és a rosszat egyaránt nagyon intenzíven éli meg, ezért a gyászmunkája is nagyon érzékletes. Mikor sokadszorra olvasta a reménységről szóló paatot a Bokrából, vagy amikor a templom kőpadlóján feküdt, hogy legalább az megtartsa, miközben Istenhez imádkozott, és a szerettei elvesztésének értelmét kereste, egyszerűen megrendítő volt olvasni. Viszont annyira szépen vannak megírva ezek a jelenetek, hogy rengetegszer elolvastam őket, dacára annak, hogy egy csöppnyi vidámság sincs bennük. Azonban a karakter olyan reményt keltő hittel bír, és olyan erővel képes hinni, ami példaértékű. Néha az volt az érzésem, hogy a kötet valamilyen szinten terápiás írás lehetett, mintha Eta Yaanon keresztül adta volna ki a fájdalmát. A másik két szemszögkarakterén keresztül is csepegteti, de nem ilyen erőteljesen és húsbavágóan.
A karakterek mindennapi életén, dilemmáin, veszteségein és örömein túl ebben a kötetben nagyon fontos szerephez jut a háború, a birodalmi előrenyomulás, így fordulatokban, váratlan eseményekben sincs hiány. Mert mihelyt a szereplők fellélegezhetnének egy percre, és egy kissé jobbra fordulhatna a helyzetük, rögtön beüt a krach. Nem számít, hogy az az Alfáról vagy a Mwakanéről menekülnének. A történések sokszor nem a tervek szerint alakulnak. Erre a kötetre különösen igaz, hogy szinte minden félresiklik, és egyszerűen képtelenség eldönteni, melyiküket érik nagyobb kegyetlenségek. Egy biztos, hogy nemcsak velük együtt átélni fájt, de visszagondolva is, mert Eta olyan erővel képes átadni a történéseket. Nehezen ereszt a könyv, majdnem két hónap távolságából sem. Főleg ezért odáztam el a vélemény megírását, mert töredelmesen bevallom, képtelenség akár a töredékét átadni annak, amit ez a könyv, vagy akár az egész Csodaidők/Időcsodák világ nyújtott és jelent nekem.
Aztán Judy szála révén egyszer csak kiszakadunk a borzalmakból, sőt a szó szoros értelmében fényévekre távolodunk, noha az elkallódott szereplőknek is bőven van mit gyászolni. A szerző tovább tágítja univerzumát, ezzel együtt pedig a sci-fi vonalra is ráerősít, aminek kifejezetten örültem. Új bolygót, új társadalmakat, a virtuálisok révén pedig egy teljesen idegen világlátást, életfelfogást ismerhetünk meg. Noha az utóbbiakból ebben a kötetben még keveset kapunk, és első megnyilvánulásaik alapján nem tűnnek túl szimpatikusnak, de általuk egy érdekes aspektusát ismerhetjük meg a történetből eddig megismert világnak, a Föld szektorában lévő társadalmaknak. Mégpedig azt, hogy „A hálózat nem támogatja a névtelenséget, a hálózati tevékenység kölcsönös értékelését, a játékot, a tartalomkapcsolást és a virtuális közösségeket.” Ez a hálózathasználat szabályainak tömör összefoglalása. Az ebben a kötetben szereplő virtuálisok megrökönyödnek, de nem csak ők, hanem én is meglepődtem egy kissé, elég volt a Facebookra, a World of Warcraftra és társaira, vagy akár a virtuális szemüvegekre és az általuk szimulált valóságokra gondolnom. A mi jelenlegi társadalmunk e szerint valahol a virtuális és Judyék társadalma között helyezkedik el, amibe érdekes volt belegondolni, mert eddig nem tudatosult bennem, hogy a Csodaidők/Időcsodák univerzumban van ugyan média, de nincs közösségi média, aminek személy szerint természetesnek vettem a létezését, aztán most kiderült az ellenkezője. Valahol jó érzés volt belegondolni, hogy akár erre is fejlődhetnénk. Tetszene, ha valóra válna.
A menekültkérdés, a gyász és a háború mellett a kötetben utolsó központi témája a döntések meghozatala. Ezek fontosságát, valamint szűkebb, illetve tágabb kihatását legjobban Giin karaktere érzékelteti. Ebben a kötetben neki jut a legtöbb dilemma, és ehhez a nehéz döntések is, ahol nehéz a megfelelő/jó/szükséges utat választani. Sokszor kerül olyan választás elé, ahol az saját érdekei ütköznek a körülötte lévő közösségével, ezért kívülről úgy tűnik, mintha rosszul döntene. Ezt a szöveg leginkább Raana narrációja révén mutatja be, akárcsak azt, hogy Giin miért nem tud másként dönteni. Azokat kellene vezetnie, akik megverik és megszégyenítik, de erre érthető okokból képtelen, viszont ezzel emberek tízmillióinak életét veszélyezteti, erre azonban csak későn döbben rá. Ez adja a karakter igazi tragédiáját, ugyanakkor ez teszi igazán emberivé. Ebben a kötetben Giin nagyon közel került hozzám, eltűnt a történetfolyam elején tapasztalt távolságtartás, a motivációi teljesen érthetőek lettek, és a végére meg is szerettem, bár ehhez a majdani társa, Auna, és az örök legjobb barát, Adam is sokat hozzátett, a hozzájuk fűződő viszonya még jobban árnyalta a karaktert. Ebben a kötetben talán ő alakul a legtöbbet, és a zárófejezete, noha kegyetlen, az egyik kedvencem lett.
A Menekülők vitán felül az Időcsodák sorozat legkidolgozottabb kötete. Még jobban elmélyíti a világát és a karaktereket, és váratlan fordulataival szüntelenül meglepi az olvasót. Hangulata sötét, sok benne a nyomasztó és fájdalmas jelenet, csak néhol villan fel egy-két vidámabb rész, ami kicsit oldja a feszültséget.
Nem lehet eleget méltatni ezt a sorozatot. Csak annyit mondhatok: olvassátok el, megéri!
Értékelés: 5
----
Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése