Emlékeim
szerint a Mechanikus narancs volt az első Stanley Kubrick film, amit láttam, és
egyben az egyik legbetegebb alkotás, amivel valaha összehozott a sors. A
szereplők ruházata különösen irritált, még szerencse, hogy a könyv alapján
másként képzeltem el a karakterek kinézetét. Egyébként tanulságos film volt, és
a könyv sem kevésbé az.
Nem
rémlett, hogy fiataloknak külön szleng nyelvet írt a szerző, így az elején nem
értettem, hogy miért beszélnek úgy a szereplők, ahogy. Mikor aztán pár oldal
után felfogtam, és nagyjából belejöttem, mi mit is jelent, onnantól barátok
voltunk a könyvvel. Érdekes volt ez az orosz eredetű szavakból összerakott egyedi
szleng. A hatása nem is maradt el, mert a könyv olvasása után napokig úgy
akartam beszélni, mint ahogy a történetben a főhős.
A
nyelvezet mellett az írásmód volt a másik, ami nagy hatást keltett nálam. Végig
a főszereplő szemszögében vagyunk, ami miatt az ő érzelmein, gondolatain van a
hangsúly. Főleg az volt érdekes, ahogy a saját tetteiről gondolkodik, hogy csak
évekkel később jutott igazán arra a következtetésre, hogy rossz az, amiket
fiatalabb korában tett. Szinte mindig Alex fejében vagyunk, ezért a történet disztópikus
világa kissé darabosan tárult elém, ami az elején zavaró volt, de a végére
egész jól kirajzolódott a háttérvilág.
A
fülszövege nagyvonalakban felvázolja a könyv alapsztoriját, így nem is ez az
igazán lényeges, hanem a megvalósítás, és a történet hangulata. Disztópiáról
lévén szó az utóbbi a baljós szóval írható le legjobban, előbbi meg egy
delíriumos éjszakával egyenértékű. Olyan érzésem volt végig olvasás közben,
hogy erősen elgurult a szerző gyógyszere, és nem épp a kellemes értelemben,
mert több helyen éreztem, hogy szívesen kiszállnék ebből a kalandból. Csak itt
van egy hatalmas csapda, mert a történet stílusa bármennyire is abbahagynád,
visz előre. Pont olyan, mint az Alexnek vetített filmek, végletekig additív.
Ha
már a vetített filmeknél tartunk az agymosásos rész volt a kedvencem. Az eleje
jó felvezetés volt, a vége jó levezetés, de a közepe volt az igazi. Látszott,
hogy a szerző szinte tobzódott írás közben, és minden elfojtott indulatát
belevitte, amivel egy elborultan élvezhető elegyet hozott létre. Már maga a
gondolat is, hogy egy ilyen társadalmat létrehozzanak, elég merész, de az, ahogy
a szerző ezt a gondolatot így továbbvitte az nagyon becsülendő.
Amit
kiemelnék még az a nyelvezet. Sokat hozzátesz a könyvhöz az egyedi szleng.
Megvallom nagyon jót szórakoztam, miután belejöttem Alex beszédének olvasásába. Szerintem a
fordító nagyon egyedien oldotta meg a szavak magyarra ültetését. Kedvenceim:
gavarittyol, szlúsáltam, vígyeltem, málenkissé, sztárüj, horrorsó, tolcsókol. A
végére már gondolatban így beszéltem én is, ami mutatja, hogy nagy hatással
volt rám a könyv nyelvezete.
A
könyv Alázatos Narrátorával, azaz Alex-szal kapcsolatban felemás érzéseim voltak.
Az elején felpofoztam volna, a közepén idegesített, a végére meg megsajnáltam.
Tettem ezt úgy, hogy a gondolkodás módjával nem igazán értettem egyet, mert nem
volt a karakternek semmi felelősségérzete, sőt, sok mindent úgy állított be,
mintha nem az ő hibája lenne (pedig de) és nem lett volna rossz (pedig de),
amit tett. Még a gondatlanságból elkövetett emberölés után sem volt benne semmi
rosszérzés, ami enyhén szólva is ijesztő volt, mégis túlzásnak tartottam, amit
a végén tettek vele, tekintve, hogy hány éves volt az elkövetés idején a főhős.
Azonban terápia helyett meg akarták „javítani”, ami nem az igazi, főleg, mert
így az emberi mivoltát veszítette el. Napestig lehetne még sorolni a történet
ehhez hasonló visszáságait, de inkább nem teszem. A tanulság viszont nagyon
tetszett: az emberi mivoltunk megőrzéséhez fontos a döntés szabadsága és a
saját akarat megtartása. Agymosással elérni az erőszakmentességet nem az igazi.
Összességében
nem egy hétköznapi könyv, ami a téma ellenére olvastatja magát. A történések
ellenére a kötet közepe a legélvezhetőbb, bár az előtte és utána lévő részek
sem rosszak. A nyelvezete különösen tetszett.
Disztópia
kedvelőknek mindenképp ajánlom, bár inkább a felnőtt disztópiákat
preferálóknak, mert az ifjúságiakon edződött olvasóknak kemény lehet, de egy
próbát nekik is megéri tenni vele.
Értékelés: 4,5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése