Mikor először találkoztam Winie
történetével, akkorra az első három kisregény már megjelent, de először nem
ragadta meg a figyelmemet. Aztán egyre többet került a szemem elé a Molyon és a
Facebookon, így rászántam magam, hogy elolvassam a fülszöveget, amit aztán az
első kötet és a kiegészítő novella, A bross követett, és megtetszett a világ.
Viszont valamiért mégsem volt ingerenciám arra, hogy tovább ismerkedjek Winie
történetével, és elolvassam a többi részt is, noha akkorra már kijött a
negyedik, aztán az ötödik kötet is. A miértekre akkor jöttem rá, amikor most
gyors egymásutánban elolvastam az összes eddig megjelent részt, és teljesebb
képet kaptam a világról, a karakterekről, a szerző írói stílusáról. Főleg első
két kötetet, a Mesterkulcsot és a Tolvajbecsületet még nagyon kidolgozatlannak
éreztem, legalábbis a folytatásokhoz képest. Először A hóhér kötele húzott be igazán
a világba, és ez is lett a kedvencem az eddig megjelent kötetek közül. Ami
nagyon észrevehető, hogy a szerző kötetről kötetre fejlődik a leírások, a karakterábrázolás,
a történetmesélés terén, így kötetről kötetre egyre jobban tetszett a sorozat,
olyannyira, hogy mióta befejeztem a Mechanikus farkast, tűkön ülve várom a
folytatást.
Mesterkulcs
Ez az első steampunk könyv, amit
olvastam. Ezt azért emelném ki, mert eddig csak magával a műfaj stílusjegyeivel
voltam tisztában, olvasmányélményem nem volt. Most viszont ez a jég megtört, és
nem értem, miért vártam eddig, mert maga az irányzat nagyon megtetszett, de a
mű, amit nem először olvasok, már kevésbé. Nem véletlenül a sokadik
újraolvasásnál írom az értékelést róla.
Magával a világ kidolgozottságával
elégedett is voltam, meg nem is. A szerző pár mondattal felvázolta az alapokat,
jó vázra épít, de a világépítés némiképp hiányos. Szívesen olvastam volna
mélyrehatóbban a háttérről, mert így számomra csak egy jól megírt steampunk
köntösbe ültetett kalandregény.
Ami megmentette nálam, azok a
karakterek, a humor, na meg a kalandos, nem mindennapi történet és az írónő
stílusa. A stílus olvasmányos, könnyed. Teljesen illik a felvázolt világhoz.
Winie karaktere már a történet elején a kedvencemmé vált, szinte már azonosulni
tudtam vele, mert eléggé fiús lány vagyok olyan szempontból, hogy a sminket és
a szűk ruhákat ki nem állhatom. Ebben nagyon is hasonlítok rá. A karakter
humora is fergeteges volt, nem egyszer olyan helyzetkomikumot produkált egy-egy
beszólásával, hogy majd lefordultam a fotelból, olyan jól szórakoztam. A humor
nagy erőssége nem csak a karakternek, hanem az egész történetnek is.
Ami még nagyon tetszett, az a Langton
család ábrázolása, ahogy emeletről emeletre végigkövethetjük, hogyan élnek,
hogy kerültek abba a házba, mik a hagyományaik, milyen az életmódjuk.
Will karaktere jól kiegészítette Winie-t,
olyan zsák a foltjának érzem, bár egyelőre csak egy esetleges barátság
kialakulását vélem kiolvasni a sorok közül.
Régen szórakoztam ilyen jól könyvön, és
egy új műfajt is megismerhettem általa.
Értékelés: 3,5
Tolvajbecsület
A Tolvajbecsület egy jó folytatás.
Jobban tetszett, mint az első Winie történet. Gördülékenyebb, a karakterek
ábrázolása részletesebb, jobbak a leírások.
Ami viszont még mindig hiányzik, az a
háttér elmélyítése. Nem tudunk meg többet a világról, ami miatt úgy tűnik,
mintha csak díszlet lenne a steampunk háttér, mert szinte bármivel
behelyettesíthető lenne, mivel csak a történésekre és a karakterekre
koncentrál. Ezen továbbra sem sikerült javítani.
Azonban ez a történet pozitívuma is, és
ezért nem tudom túlzottan alulértékelni. Többet megtudunk Winie múltjáról,
arról, hogy miért is olyan, amilyen. Tony felbukkanásával a szerző megmutatja,
miért olyan óvatos a főszereplő, ami már az első kötetnél is feltűnt, de akkor
még nem tudtam hová tenni. Itt ez is a helyére került.
A humorra továbbra sincs panasz, és a
legtöbb helyzetkomikumot még mindig Will és Winie közös jelenetei
szolgáltatják, ami szintén jó, és amit kiegészít az egész Langton család, akik
továbbra is fergetegesek.
Értékelés: 4
A hóhér kötele
Az eddigi részek közül A hóhér kötele tetszett
a legjobban. Itt éreztem először azt, hogy nem hiányzik a háttérvilág
kifejtése, hanem a történet teljesen megáll a saját lábán. A stílust is
kiforrottabbnak éreztem, a cselekmény lelassult, nem olyan gyors, mint az eddigi
részeknél, ami az előnyére vált a műnek. Részletesebbek lettek a leírások, és a
karakterek is kiforrottabbak, árnyaltabbak.
Ha már karakterek. Winie és Will
párbeszédei továbbra is teli vannak élettel, és jó a helyzetkomikum, de ez a
rész már nem volt annyira humoros, mint az eddigiek. Sötétedett a tónusa, ami
szintén jól állt ennek a világnak. Emellett, amit fentebb már említettem, nem
hiányoltam a háttérvilág kifejtését, részben a fentebb leírtak miatt, részben
pedig azért, mert itt már megjelent a társadalomábrázolás. A tárgyaláson és az
árverésen keresztül jobban betekintést nyerhettünk a világ működésébe, amiből
eddig csak elvétve kaptunk apró részleteket. Ha ez a tendencia folytatódni fog
a továbbiakban is, akkor a jók között fogom számon tartani Winie történetét.
Értékelés: 5
A bross
Ezt a novellát a megjelenésekor már
egyszer olvastam, és már akkor nagyon betalált. Igaz, nem most volt itt az
ideje az újraolvasásnak, de nagyon jólesett újra elolvasni.
Amikor Winie apja a fát faragta, akkor
mintha apámat láttam volna magam előtt akkoriban, mikor még nem műfenyőnk volt.
Ő is mindig kb. így volt a fafaragással.
Remek átvezető történet a kisregények
között. A stílus megint olvasmányos volt és könnyed, a Langton családot meg
Willel kiegészülve csak szeretni lehet.
Értékelés: 5
Tolvajok kézikönyve
Erre a pillanatra már vártam az első
rész óta, és végre ebben a kötetben megtörtént. Igaz, nem túl részletesen, de
egy “tanóra” keretében végre egy kis információmorzsát kaptunk a világ hátteréről.
Erre a legjobb a történelemóra volt, mert így nem volt direkt expozíció, hanem
része volt a történetnek, amit ügyes megoldásnak tartok.
Ez a rész a cselekmény szempontjából
nálam nem szárnyalta túl A hóhér kötelét, mert továbbra is a harmadik a
kedvencem eddig a sorozatból, de írói megoldások szempontjából túltesz rajta.
Még letisztultabbnak éreztem a stílust, a leírások is érzékletesebbek,
részletesebbek. Az első kötethez képest itt a leglátványosabb a fejlődés.
A karakterek ábrázolása, azzal lett még
gazdagabb, hogy mélyítette a kapcsolatrendszereket, és volt némi
karakterfejlődés is, főleg Will részéről. Ha már Will: akármennyire is
hibázott, de valahogy mégsem tudtam haragudni rá, viszont Winie-t is megértem.
Remélem, későbbi kötetekben megoldódik a helyzetük. Akit nem említettem A hóhér
kötele kapcsán, az Tony, és nem volt véletlen. Annyira felhúzott, hogy nem lett
volna köszönet abban, amit írni tudtam volna róla, de ennek a kötetnek a végére
rájöttem, hogy ő tipikusan az a gonosz szereplő, aki dramaturgiailag kell a
történetbe. A szükséges rossz, és annak kiváló. Viszont aki ebben a kötetben
nagy kedvencem volt, az Harry. Két dolog jutott róla eszembe: aranyosan
ártatlan és ártalmatlanul simlis. Bár az ártatlant azért idézőjelbe tenném, de
bárki simán elhinné róla, viszont nem áruló típus. Tony után kijárna egy ilyen
barát Winie-nek. És hogy lesz-e ebből Willel szerelmi szál? Nem tudom, bár az
sem baj, ha nem lesz a történetben. A lényeg, hogy Tony már ne sok vizet
zavarjon. Bár gyanítom, erről csak álmodozhatok.
Értékelés: 4,5
Mechanikus farkas
Ez a rész volt az eddigi leghosszabb és
a legkidolgozottabb is. A történet még jobban lelassult, de nem vált unalmassá,
sőt az apróbb részletek kibontásával még érdekesebb lett. Gondolok itt például Will
anyjának múltjára, vagy éppen Harry medáljára.
Ami számomra sokat fejlődött az előző
kötet óta, azok a leírások, főleg a helyszínek ábrázolása és bemutatása az, ami
látványosan jobb lett, bár ehhez a legjobban a terjedelem növekedése járult
hozzá. Volt hol kifejteni, megmutatni ahol a szereplők megfordulnak, és jól is
csinálta a szerző. Egyáltalán nem ártott meg a könyvnek a hosszabb terjedelem,
sőt az író itt tudott igazán első ízben teljes valójában kibontakozni. Ami jó,
mert sokat szeretnék még ebben a világban olvasni.
A szereplők hozták a szokott formájukat.
Winie továbbra is csipkelődik mindenkivel és bajba keveredik, Harry karaktere
amellett, hogy laza, valamelyest komolyodott is, Will karakterfejlődése pedig
halad a saját útján, és nagyon sok mindenen elgondolkozott magáról, de
legfőképpen az anyjával kapcsolatban. De aki számomra a legnagyobb meglepetés
volt ebben a kötetben, az Audrey. Vele kapcsolatban sok mindent megértettem, és
ezzel együtt nagyon megszerettem a karakterét, talán azért, mert Winie is másképp
kezdte látni, vagy épp nem értette, jelenete válogatja, de én pont ezért
értettem meg végre a karakter motivációit. Úgy is mondhatnám, hogy végre a
helyére került a fejemben.
Végezetül a függővégről. Alapvetően
szeretem, ha az egy fejezet végén van, és olvashatom tovább a könyvet. Könyv végén
viszont kifejezetten nem szeretem, főleg, ha nincs a polcon, sőt láthatáron sem
a folytatás, viszont azt elérte ezzel a szerző, hogy tűkön ülve várjam a
következő Winie-történetet.
Értékelés: 5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése