Szállni a darvakkal
1946. májusát írtuk. Élénk madárcsicsergés szűrődött be a nyitott ablakon keresztül, amiben nem volt semmi szokatlan, kivéve, hogy ez az apró, fehérre mázolt, kórházi szoba egy kislány mindennapos szenvedéseinek színtere volt. Ugyanolyan törékeny és tehetetlen volt, mint akkoriban a sugárzás összes többi áldozata. Napok óta nem tudott már beszélni sem, arcának rezdülései mutatták, hogy még nem adta fel. Eddig.
A kislány szorítása egyre gyengült a mellette ülő édesanyja remegő kezén, aki a könnyeivel küszködött. De a kicsi már nem félt. Fájdalomtól ködös szemekkel még épp megpillantott egy arra szálló darucsapatot, s tudta, hogy egy pillanat múlva ő is velük repülhet.
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése