2021. január 10., vasárnap

Jeph Loeb: Fenegyerek: Sárga

Fenegyerek karakterét a 2003-as filmfeldolgozásban ismertem meg Ben Affleck megformálásában. Hibáival együtt nagy hatást gyakorolt rám a film, főleg Affleck alakítása meg a vakság megjelenítése miatt. Megkedveltem a karaktert, amire a 2015-ös Netflix sorozat rátett még egy lapáttal, mivel Charlie Cox még jobban eltalálta, illetve bejött az egész feldolgozás hangulata. Viszont a filmes benyomás mellett még hiányzott, hogy képregényt is olvassak a karakterről. Ez egészen a Neil Gaiman által jegyzett 1602-ig így is maradt. És habár ott nem egyedül szerepelt, mégis tovább mélyítette a karakter iránti szimpátiámat.

Ilyen előzmények után fogtam bele a Fenegyerek: Sárgába, amit elsőként olvastam el a Loeb és Sale együttműködéséből született „színes” sorozatból, követve ezzel a keletkezési sorrendet. A kritika megírása előtt viszont fordított sorrendben haladtam, Hulk: Szürke, Pókember: Kék, és csak utána következett ez a kötet. Az újraolvasási sorrend miatt néhány dolog feltűnt, amik felett máskülönben talán átsiklottam volna. Az egyik ilyen dolog az volt, hogy első olvasásra a három kötet közül Matt Murdock története tetszett a legjobban, mert kellően sötét hangulatú, ugyanakkor a veszteség ellenére mérhetetlen optimizmus is áradt belőle. Másodjára viszont feltűnt, hogy Loeb és Sale láthatóan előre kitalálták a koncepciót. Határozott elképzeléseik voltak, de mintha itt, az első mininél még érződött volna némi bizonytalanság, legfőképpen az elején, mind képi ábrázolás, mind a szöveg terén. Ami viszont a későbbi darabokra teljesen eltűnt, de már ennek a kötetnek a végére is érződött, hogy egészen belejöttek. Talán emiatt is lehet, hogy az utolsó két fejezet, a Vert helyzetben és A végső gongszó lett a kedvencem.

A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!

 

Bunyós Jacket meggyilkolják. Matt Murdock édesapjának erőszakos halála olyan eseménysort indít el, amely során New York City városában új szuperhős lép színre: a vak, ám emberfölötti érzékeléssel és akrobatikus képességekkel bíró igazságosztó, Fenegyerek. Titkos személyazonosságának leple alatt könyörtelen eltökéltséggel vadássza le apja gyilkosait, miközben Matt Murdockként a mindennapi élet nehézségeivel, Fenegyerekként pedig az egyre-másra felbukkanó szupergonoszokkal kell megküzdenie.

 

Már a fülszövegből is látható, hogy a Hulk: Szürkéhez hasonlóan ez is egy újragondolt eredettörténet. Hangulatában is közelebb áll ahhoz a kötethez, bár a körülmények különbözősége okán el is tér tőle, főleg a pozitív világlátásában. Mattben ugyanis túlteng az optimizmus, főleg azután, hogy Daredevilként népszerűvé válik egy csapat revütáncoslány körében, akik közé ledobja Elektrót. Ezáltal majd kicsattan az energiától, és el sem tudja képzelni, hogy bármi baj történhet. Ennek hangot is ad a kötet egy pontján, miközben levelet ír a már halott Karennek: „Fiatalon az ember azt hiszi, örökké él.” És ezzel el is érkeztünk a Fenegyerek: Sárga kiindulópontjához. Matt Murdock barátja, Foggy tanácsára elkezd leveleket írni halott szerelméhez. Ekben feleleveníti Fenegyerek születését, első harcait és a Karennel való megismerkedését. Ezekkel az üzenetekkel az a célja, hogy értelmet találjon a nő elvesztésében, illetve beásson a saját lelke mélyére, hogy elfogadja a megváltoztathatatlant, és egyben saját magát, a hibáival együtt is.

 

Fenegyerek története már önmagában is különleges, és Loebék a kellő érzékenységgel nyúltak hozzá. Érzékletesen ábrázolják Matt fájdalmát, és azt, ahogy ebből a kínból megszületik a „sárga ördög” az apja bokszkellékeiből vart jelmezbe bújva. Mert, ahogy Bunyós Jack Murdock életfilozófiájában hirdette: „Nem az a lényeg, hogy kerül padlóra az ember, hanem az, hogyan áll fel onnan.” A fia pedig az apja halálától kezdve eszerint él.

 

 

Fentebb említettem, hogy miközben Matt visszaemlékszik, felismerésekre is jut. Az egyik ilyen az apjával kapcsolatos: „Titokban tartotta, hogy mit műveltek a Bundással valójában. Nyilván, hogy ne aggódjak. És én is eltitkoltam előle, hogy edzeni kezdtem. Nyilván, hogy ne aggódjon.” Ebből Matt rájön, hogy az apja és ő féltek a másiktól, a másik reakciójától. Ez azért nagyon fájdalmas a számára, mert már ha akarna se tudna rajta változtatni, mert noha a Karen miatti gyásza készteti levélírásra, ez a visszaemlékezés az apjának is szól, mert bár a nő iránti gyásza a frissebb, még az apja irántit sem sikerült kihevernie. Ez a kettősség határozottan végigvonul a teljes képregényen, még a boldogság pillanataiban is ott van Matt gondolatai közt, beárnyékolja azt. Az apja emléke rátelepszik a kötetre, és megadja a sötét tónust, ami teljes mértékben illik Fenegyerek személyiségéhez és az őt körülvevő miliőhöz.

 

Loeb és Sale ábrázolásában azt szerettem a legjobban, hogy a mellékszereplőket helyezik előtérbe. Az ő reakcióikon keresztül olyan dolgokat is láttatnak, amit Matt szavakkal és gondolatokkal nem mond ki, de mégis ott van a sorok között vagy éppen Sale képein.

 

 

A bevezetőben említettem a bizonytalanságot, amit ennél a kötetnél éreztem. Ez főleg a rajzolásnál mutatkozott meg, és főleg a harcjeleneteknél érhető tetten, Fenegyerek akrobatikus ugrásainál.

 



Észrevettem az egy képen belüli mozgásábrázolásnál, hogy Sale mintha nem mindig úgy rajzolta volna meg a fázisokat, hogy azok egy folyamattá álljanak össze, ezért például nem minden ugrásból jön ki a képen látható leérkezés. Ettől eltekintve a tusrajz megint remek, amihez hozzátesz a Hollingsworth, színező által finoman alkalmazott digitális színezés is.

 

A Fenegyerek: Sárga összességében egy nagy gonddal összerakott, különleges képregény, mely egyedi látásmóddal mutatja be Fenegyerek születését és kezdeti időszakát. A Loeb-Sale páros a többi „színes” könyvhöz hasonlóan itt is érzékletesen ábrázolja az elvesztett nő miatti gyász feldolgozását, és megtalálja az arányokat a jelen és a múltidézés között.

 

Ajánlom a kötetet azoknak, akik a másik két „színes” kötetet is szerették, mert ők ebben sem fognak csalódni. Ha pedig valaki most ismerkedne a karakterrel, szívből ajánlom neki a Fenegyerek: Sárgát, mert kiváló eredettörténetet.

 

 

Értékelés: 4,5


 

 


 

 

 

 

----


Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!