2020. április 24., péntek

Történelmiregény-Írók Társasága: Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok-körinterjú - 1. rész


A Történelmiregény-Írók Társasága 2019-ben egy újabb antológiakötettel jelentkezett, Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok címmel, amelyben 16 novella kapott helyet. Az írások időrendi sorrendben következnek egymás után, az ókori Rómától egészen napjainkig, kisebb ugrásokkal az időben (az antológiáról EBBEN a cikkben írtam).

Lehetőségem nyílt interjút készíteni az antológia szerzőivel, akik nagy örömmel fogatták el a felkérést. Mindegyiküknek ugyanazt a hat kérdést tettem fel, így a válaszokból született meg a több részes interjúsorozat.

Az első részben Izolde Johannsen, Solymár András, Bakóczy Sára, és Cselenyák Imre válaszait olvashatjátok.

2. rész, 3. rész, 4. rész




1. Miért az adott történelmi kort választottad?

Izolde Johannsen: Általánosságban elmondható, hogy az eddigi kötetekben saját korunkban és témakörünkben mozogtunk. Én magam is. Mivel az én történelmi korom a II. világháború és azon belül is a német történelem, ezért választottam egy olyan témát, ami mindenképp kötődik ehhez a korhoz.

Solymár András: A X-XI. század közel áll a szívemhez, hisz ebben a korszakban mélyülök el, mint hagyományőrző. Mindemellett nagyon különlegesnek találom a magyarok „tranziciós” periódusát, amikor megpróbálják kigyomlálni a régit és egy újat illeszteni a helyébe. Ilyen változások nem zajlanak le csak úgy. Ez szerintem felettébb érdekes.

Cselenyák Imre: Született nekem már egy regényem Az új Isten szerelmesei címmel, amely a XI. században játszódik. A sok kutatási anyag épen jól jött ehhez a témához. Hogy úgy mondjam, még egy novella is kitelt belőle.

Bakóczy Sára: A történet 1817-ben, Magyarországon játszódik. A reformkor előtt vagyunk, és amennyire a novella műfajának korlátai engedik, körvonalazódik a történetben a Habsburg Birodalomba betagolt Magyarország helyzete, mikor még a magyar ügyért nem annyira a politika síkján lehetett küzdeni, hanem például azzal, hogy az ország egyik leghatalmasabb főura, Festetich György ún. helikoni ünnepségeket rendezett, ahová meghívta az ország számottevő irodalmárait. Fontos volt számomra, hogy érzékeltessem a kor hangulatát: a felszínen, a társasági életben finomságot, eleganciát, udvariasságot vártak el, miközben a háttérben súlyos igazságtalanságok, nehéz élethelyzetek húzódnak meg. Ez a biedermeier kora, amelynek egyik jellemző tárgya, és egyben az én szememben a korszak jelképe az aprólékos kidolgozású, finom, kézzel festett porcelán – a novellában is többször előtűnik.


2. Miért arról a történelmi személyről írtál?

Izolde Johannsen: A 2019-ben megjelent történelmi regényem (Észak magányos királya) a Tirpitz német csatahajó történetét dolgozta fel, de gonosz mód függővéges maradt a történet. Mivel sokan szerették volna tudni, hogy mi történt az általuk megkedvelt szereplőkkel, ezért a novella a történet kései lezárása. Nem kifejezetten történelmi személyről írtam inkább egy kevéssé ismert jelenségről. A novella egyetlen valós történelmi alakja amúgy a norvég politikus.

Solymár András: Imre herceg egy fordulópont a magyar történelemben. Teljesen mindegy, hogy ez valójában így van-e, vagy pedig a vágyakozó „mi lett volna ha” emberek képzelik annak, a személye különleges és misztériummal teli. Az én véleményem szerint egy emberöltő nem elég nagy dolgokhoz, holott István királyunknak csak ennyi jutott, fia halála miatt. Érdekes elképzelni, milyenné válhat egy fiú, akit ilyen apa nevel, ám népe és kultúrája még más fele szólítja.
Emellett érdekes kérdés az is, hogy miért lett Imre herceg a Ruszok vezére/Ruszok fejedelme. Hivatalos álláspont szerint mindössze a Magyarországon testőri szolgálatot teljesítő varégok nyomán, kiknek Imre, trónörökösi jogán parancsolt (minden más segédnépnek is), ám én ezt kicsit kevésnek gondoltam. Hát továbbvittem a gondolatot. Elvégre István is arra intette fiát, hogy az egynyelvű, egykultúrájú ország szegény. Szerintem jól szolgált volna nekünk egy hosszabb keletű északi-magyar barátság.

Cselenyák Imre: Gyermekkoromban, igaz, vidéki születésű vagyok, de gyakorta jártam Budapesten, és a Gellért-hegyet is megmásztam. Egy rokonom mesélt nekem a mártírhalált halt egyházfőről, és én elcsodálkoztam halálának körülményein. Emlékszem a történet úgy szólt, hogy Gellért atyát egy hordóba zárták, amit kivertek szögekkel, és úgy gurították le a Kelen-hegyről. De aztán minél többet tudtam meg erről, annál több kétely merült fel, végül is a kordé mellett döntöttem. Nagyobb a valószínűsége, hogy a portyázó pogányok egy kerekes taligára közözték és taszították a mélybe Gellértet.

Bakóczy Sára: A novella hősnője a címben is szereplő Malvina, azaz Dukai Takács Judit, egy mára jórészt elfeledett, de a korban ünnepelt költőnő. Az ő fennmaradt önéletírásából, valamint az általa, vagy róla szóló levelekből egy rendkívül intelligens, ugyanakkor vonzó és életvidám lány képe bontakozik ki előttünk, aki méltó lenne arra, hogy ne csupán egy novella, hanem akár nagyobb terjedelmű írás főhősnője is legyen. Távoli rokonságban és jó barátságban állt Berzsenyi Dániellel, levelezett Kazinczyval, férjhezmenetele előtt részt vett a helikoni ünnepségeken, azaz tevékenyen részt vett a kor irodalmi életében. Így az ő személyének középpontba állításával alkalom adódott arra is, hogy villanásszerűen feltűnjenek (nem feltétlenül pozitív megvilágításban) a nyelvújítás korának legismertebb személyiségei, akikről legtöbbünknek – valljuk be – csak homályos emlékeink vannak poros középiskolai tankönyvekből, holott rendkívül érdekes személyiségek voltak, lenyűgöző életművel és élettörténetekkel.


3. Mi alapján döntötted el, hogy harcosról, vértanúról vagy boszorkányról írsz? Miért az lett a szemszögkaraktered aki?

Izolde Johannsen: A vértanúk és boszorkányok kora messze esik az enyémtől. Egyértelmű volt tehát a harcos választása. Sokféle módon harcolhat az ember a hazájáért. Teheti azt egy hajóorvos is sebészként, fehér köpenyben, távol az otthonától, amikor egy hadihajó bezárt világa lesz maga az otthon, az ország.

Solymár András: Jómagam többet harcolok, mint amennyit boszorkálok, vagy vértanulok. Számomra fontos, hogy olyan dolgokról írjak, amiben a legpontosabb, leghitelesebb képet tudom festeni. Csatában vártam már, de seprűn nem lovagoltam, mi több, nemes ügyért sem haltam meg.

Cselenyák Imre: Erre a kérdésre nagyjából már megfeleltem az előzőekben, és hogy miért vértanú, ez csupán véletlen. Gellért Olaszországban született, a velencei Morosini családban. Fiatalon beállt a bencés szerzetesek közé, és már tizenévesen fejébe veszi, hogy elzarándokol a betlehemi monostorban, hogy ott eredetiben olvassa Szent Jeromos iratait. Huszonöt évesen hajóra is száll, hogy álmát megvalósítsa, azonban viharba kerül, Szent András szigetén talál menedéket, amely a magyar királysághoz tartozik. Itt találkozik Razina pannonhalmi apáttal, aki rábeszéli, hogy látogassa meg I. István királyt, mert a magyar uralkodó hatalmas egyháztérítő munkát végez, és nagyon nagy becsben tartja a tanult egyházi személyeket. Azt hiszem, István királyban volt valami kivételesen megnyerő, mert maradásra bírta. Sőt, rávette a vonakodó Gellértet, hogy vállalja el kisebbik fia, Imre nevelését. A sajnálatos esemény, Imre herceg halálát követően a király marosvári, csanádi püspöknek nevezte ki, amit az immár magyar-érzelművé lett Gellért el is fogadott. Tehát azért választottam őt, mert vértanúságát megelőzően fontos szerepet töltött be a magyar történelemben.

Bakóczy Sára: Nem hoztam előzetesen ilyen döntést, és Malvina, természetesen átvitt értelemben, de mindhárom kategóriába besorolható. Leginkább harcos, aki a magyar nyelv ügyéért küzdött a verseivel egy olyan korban, mikor ez egyben a Habsburg hatalommal szembeni ellenállást is jelentette. Boszorkány is abban az értelemben, hogy szépségével és kedvességével mindenkit (az egyetlen Kisfaludynét kivéve) elbűvölt. Barátjának vallhatta Wesselényit, Döbrentei Gábort és Kis Jánost, Berzsenyi és Katona József verset írt róla. Festetich gróf örömmel hívta meg az ünnepélyére, és máig fennmarat az a porceláncsésze, amelyet neki ajándékozott, és amely lanttal a kezében örökíti meg képmását. És vértanú is olyan értelemben, hogy az irodalmi tevékenységét végül feláldozza a társadalmi elvárásoknak, férjhez megy, és ezután ritkán ír (igaz, ezek a legszebb versei), és kivonul az irodalmi életből, majd tragikus fiatalon, negyvenegy évesen meghalt, ugyanabban az évben, mint Berzsenyi.


4. Hogyan érted el az egyensúlyt a történelmi tények és a fikció között? Mennyire volt nehéz számodra beépíteni a tényanyagot?

Izolde Johannsen: Ó csínján bánok már ezzel a kérdéskörrel, amióta egyszer rettentően belebonyolódtam. A történelmiregény tehát mint olyan fikció, az én dolgom, hogy kitöltöm a fehér lyukakat. Történész szemszögből nem nevezhetem munkámat kutatásnak sem hiszen nem ülök óraszám levéltárakban, múzeumokban és még sorolhatnám, ahogy az „igaziak” teszik.  Még akkor is kétkedve néznek rám, ha az enyém talán a legjobban dokumentált kor, egyes hajók története például percre pontosan adott – és fotódokumentált.

Solymár András: Számomra ez nagyon fontos, a tényanyagot horgonyoknak nevezem. Ezt követem minden írásomban, beleértve a fantasy és sci-fi műfajokban is. A valóság fontos ahhoz, hogy igazinak, lehetségesnek, elfogadhatónak érezzük a történetet.

Cselenyák Imre: Az írót vagy így vagy úgy, de leginkább az ösztönei vezérlik. S ha már kellő rutinja van a históriaírásában, nem okoz túl nagy gondot az arányok felmérése. Sok esetben a tényanyag lendíti be a képzelőerőt, legalábbis nálam, és egyik és másik hiteles esemény között úgy sikerül az áthidalás, hogy nemigen mondja meg a laikus olvasó, hogy mi igaz, mi kitaláció. Ez afféle elbeszélői fogás, hozzátéve, hogy nem is biztos, hogy valótlan. Hiszem, ha nagyon belemélyedek az írásba, akkor egészen közel kerül hozzám az igazság. Azon okból is, hogy másképp nem is lehetne elképzelni.

Bakóczy Sára: Az anyaggyűjtés során annyi érdekes történet, anekdota, izgalmas személyiség jött velem szembe, hogy a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy kiválasszam közülük, amelyeket fel akarok használni. Mivel ez az első novellám, és inkább a regény műfaja áll hozzám közelebb, nagyon kellett arra figyelni, hogy egységes, feszes szerkezetű olvasmány legyen a végeredmény. A szereplők által elmesélt történetek, az egyes szereplők személyisége, egymáshoz való kapcsolatuk, ellentéteik, rokonszenveik, mind valós tényeken alapul, így az is, hogy Kölcsey bírálata után Berzsenyi sem írt már többet. Teljesen hiteles, amikor Judit azon kesereg, hogy milyen támadások érik, amiért nő létére verseket ír. Korabeli levelekből kiderül, hogy nemhogy feleslegesnek, de egyenesen károsnak tartották, hogy a lányok megtanuljanak írni-olvasni, mert „leány ha írni tud, szeretőjével titkos levelezéseket folytat, az asszony ha megvilágosodott, a házassági hívséget semminek tartja…”. Több forrásból lehet következtetni Berzsenyi és Dukai Takács Judit barátságára is, azt természetesen nem tudhatjuk, hogy ez a barátság meddig ment el.


5. Más zsánerben is kipróbáltad már magad? Ha igen melyikben és milyen sikerrel?

Izolde Johannsen: Írtam történelmi fantasyt és történelmi kalandregényt is korai írói szakaszomban. Általuk lettem ismert. A hajóskönyvek által lettem elismert.

Solymár András: Az én fő zsánerem a fantasy, másodlagos a történelmi és alternatív történelmi műfaj, harmadlagos a sci-fi. Dolgozom rajtuk töretlenül, régen rengeteget novelláztam, melyekből több, mint harminc jelent meg az internet végtelen tájain. Az utóbbi időben nagyregényeken dolgozom, meglássuk, mekkora sikerrel.

Cselenyák Imre: Ó, igen. És mondhatom azt, nem is a történelmi regényírás a fő profilom. Kortársíróként kezdtem, ha nem számolom szövegírói tevékenységemet. A novellák után jöttek a történelmi regények, a modern elbeszélések, életrajzok. Nem feltétlenül sorrendben, inkább, ahogy adta magát. Az elmúlt huszonnyolc évben felváltva jelennek meg novellásköteteim, történelmi regényeim, életrajzok, kisregények. Vagyis elbeszélő regényírónak tartom magam.

Bakóczy Sára: Nem próbáltam eddig más zsánert.


6. Ez az ajánló helye! Melyik regényedet/novelládat ajánlanád az olvasóknak? Miért?

Izolde Johannsen: A német haditengerészeti sorozat nyitó kötetét ajánlanám (A birodalmi kalóz) mely első ízben viszi el az olvasókat egy merőben szokatlan terepre, jelesül az Admiral Graf Spee páncéloshajó fedélzetére. Új megközelítésből mutatja be a II. világháborút és ezen belül a német történelmet.

Solymár András: Amelyiket megtalálják!

Cselenyák Imre: Most az Arany Jánosról szóló kétkötetes életregény fut a legjobban. Címük, Áldott az a bölcső és A tölgyek alatt. Ezeket nyugodt szívvel ajánlom. És még egy tavalyelőtti elbeszéléskötetemet is ajánlom olvasóim figyelmébe Pandemónium címmel, amelyben egy kisregény és fél tucat novella található.

Bakóczy Sára: Szeretettel ajánlom a Város és a rózsa – Debreceni széphistória című regényemet, amely egy XVI. században játszódó történetet mesél el. A főhősnő egy vagyonos debreceni szenátornak, későbbi főbírónak a lánya, így az ő saját története elválaszthatatlanul összefonódik Debrecen korabeli történetével. Ez a két hangsúlyos szál fut végig a regényen, és ezt a kettősséget jelképezi a könyv címe is, ahol a város Debrecen városának történelmére utal, a rózsa pedig a szerelmi szálat jelképezi. Részletes betekintést kaphat az olvasó a korabeli Debrecen történelmébe és mindennapi életébe: a három részre szakadt Magyarország határán álló, kőfallal nem védett város fennmaradása nagyrészt vezetőinek diplomáciai ügyességén múlik, mindeközben a hatalmas vagyonokat felhalmozó debreceni tőzsérek félelmet nem ismerve hajtják marhacsordáikat nyugat felé, s közben haladó szellemiségű nézetekkel térnek haza, teret hódít a reformáció. Emellett egy gyilkosság és más egyéb rejtélyek is izgalmassá teszik a könyvet, amelyet szeretettel ajánlok mindenki figyelmébe.
Felhívom még a figyelmet, hogy a Magyar történelmi regények kihívás áprilisban éppen ezzel a regénnyel (is) teljesíthető!
https://www.facebook.com/groups/427401444692537/
Bakóczy Sára: Város és a rózsa – Debreceni széphistória. Gold Book Kiadó, 2017.

Köszönöm a válaszokat!

 A második részt jövő pénteken (május 1-én) olvashatjátok.

Előre a 2. részre>>






----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!