Mese
regényfeldolgozások vs. Én harmadik kör. Ha jól számolom a bűbájtalan volt a
harmadik. Eddig kisebb fenntartásokkal mindegyik tetszett. Úgy látszik,
bejönnek nekem ezek a meseadaptációk. Bár nem tökéletesek, így a Bűbájtalan sem
volt az, de megvolt a maga bája, amiért nem bántam meg, hogy elolvastam.
Valahol a mese és a YA határmezsgyéjén egyensúlyoz a történetvezetés és a
nyelvezet egyaránt, ami néhol emiatt megbicsaklik, de többnyire leküzdi a
gyerekbetegségeit, és egész jól helytáll a maga határain belül. Mindehhez
hozzáadódik a nélkülözhetetlen fantasy beütés, ami a cselekmény mozgatórugója,
ha úgy tetszik, ha nem lenne, akkor be sem indulna, és a főszereplőnk élné
ügyetlen, szerencsétlen mindennapjait. A fantasy gépezet azonban beindul, így
pedig kapunk egy érdekes, néhol meg-megbicsakló, tini drámával teletűzdelt, de azért
ezt a vonalat nem túlzásba vivő ifjúsági történetet, ami nem nélkülözi a
helyzetkomikumot és néhol a komolyságot sem. Na meg, a tini románcot, bár
szerencsére még a cukormérőm határain belül maradt ez a vonása is, mert sokkal
jobban lekötött a cselekmény és a rejtélyek, melyek szintén meghatározói a regénynek.
A szereplők számomra ugyan nem maradtak túl emlékezetesek, de a cselekmény többnyire
helyettük is elvitte történetet a hátán.
Az
alap egy átok, ami a főszereplő családját sújtotta több száz évvel ezelőtt. A
Grimm testvérekig nyúlik vissza, akik a főhős Mina ősei. A semmilyen csodálatos
erővel nem rendelkező, teljesen hétköznapi lány belecsöppen az átok, és az azt
irányító Történet játszmájába, amikor megmenti egy osztálytársát a haláltól. Az
anyja rögtön menekülőre fogná, de Mina életében először kiáll magáért, és
eltökéli, hogy megküzd a Történet ellen, hogy a próbatételek végén megtörje az
átkot, és szabad lehessen. Nagyjából ez a történet alapfelállása, innen
indulnak el a bonyodalmak, és a főhős egy olyan útra lép, ami veszélyekkel,
akadályokkal és a halál ígéretével vannak kikövezve. Végig kell játszania
ugyanis az összes mesét, amit a Történet kitalált, és a sors úgy hozza, hogy
elsőként a Piroska és a farkasba csöppen, ahol segítők és ellenségek között
lavírozik, és a szerelem is megnehezíti a dolgát. A legfurcsább segítőtársa a
Grimoire, ami mindig random jelenik meg és siet a segítségére, és amire a
Történet csatlósai szintén nagyon vágynak.
Nehéz
út Mináé, de kétbalkezessége ellenére végig elszántan küzd, és eközben a
karaktere is fejlődik. A történet kezdetén kevéssé volt szimpatikus, de annak
előrehaladtával egyre jobban megszerettem, és izgultam érte. Nem tökéletes
karakter, ami miatt könnyű vele azonosulnia a fiatalabb olvasóknak.
Több
dolog volt, ami viszont nem okozott annyira osztatlan sikert nálam. Az egyik
dolog banálisnak tűnhet, de engem nagyon zavart: nagyon rövid volt a könyv, emiatt
kidolgozatlannak éreztem. Sorozatkezdő regényhez képest nekem kicsit soványka. Ehhez
kapcsolódik a második negatívum: a történetvezetés, ami sok helyen elnagyolt,
nem vezet be fontos dolgokat rendesen. „Majd a második vagy sokadik kötetben,
minek kapkodni” – érzésem volt végig, ami rányomta a bélyegét az egész könyvre.
A nyelvezet sem találta meg a megfelelő hangnemet, néha mesés volt, néha
ifjúsági, ami talán abból adódott, hogy több korosztályt akart megszólítani, de
néhol ez igen furán jött ki. Egységesíteni kellett volna, úgy sokkal jobban passzolt
volna a történethez, így viszont túlságosan hullámzó volt.
A
negatívumok ellenére nagyon jót szórakoztam olvasás közben, izgultam, ahol
kellett, és elérte a regény, hogy kíváncsi legyek a folytatásra. Amit ígért,
azt nagyrészt teljesítette. Ezt el is vártam a Bűbájtalantól. Valamikor biztosan
sort kerítek a folytatásokra is.
Értékelés: 3,5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése