2018. július 31., kedd

Chanda Hahn: Bűbájtalan


Mese regényfeldolgozások vs. Én harmadik kör. Ha jól számolom a bűbájtalan volt a harmadik. Eddig kisebb fenntartásokkal mindegyik tetszett. Úgy látszik, bejönnek nekem ezek a meseadaptációk. Bár nem tökéletesek, így a Bűbájtalan sem volt az, de megvolt a maga bája, amiért nem bántam meg, hogy elolvastam. Valahol a mese és a YA határmezsgyéjén egyensúlyoz a történetvezetés és a nyelvezet egyaránt, ami néhol emiatt megbicsaklik, de többnyire leküzdi a gyerekbetegségeit, és egész jól helytáll a maga határain belül. Mindehhez hozzáadódik a nélkülözhetetlen fantasy beütés, ami a cselekmény mozgatórugója, ha úgy tetszik, ha nem lenne, akkor be sem indulna, és a főszereplőnk élné ügyetlen, szerencsétlen mindennapjait. A fantasy gépezet azonban beindul, így pedig kapunk egy érdekes, néhol meg-megbicsakló, tini drámával teletűzdelt, de azért ezt a vonalat nem túlzásba vivő ifjúsági történetet, ami nem nélkülözi a helyzetkomikumot és néhol a komolyságot sem. Na meg, a tini románcot, bár szerencsére még a cukormérőm határain belül maradt ez a vonása is, mert sokkal jobban lekötött a cselekmény és a rejtélyek, melyek szintén meghatározói a regénynek. A szereplők számomra ugyan nem maradtak túl emlékezetesek, de a cselekmény többnyire helyettük is elvitte történetet a hátán.


Az alap egy átok, ami a főszereplő családját sújtotta több száz évvel ezelőtt. A Grimm testvérekig nyúlik vissza, akik a főhős Mina ősei. A semmilyen csodálatos erővel nem rendelkező, teljesen hétköznapi lány belecsöppen az átok, és az azt irányító Történet játszmájába, amikor megmenti egy osztálytársát a haláltól. Az anyja rögtön menekülőre fogná, de Mina életében először kiáll magáért, és eltökéli, hogy megküzd a Történet ellen, hogy a próbatételek végén megtörje az átkot, és szabad lehessen. Nagyjából ez a történet alapfelállása, innen indulnak el a bonyodalmak, és a főhős egy olyan útra lép, ami veszélyekkel, akadályokkal és a halál ígéretével vannak kikövezve. Végig kell játszania ugyanis az összes mesét, amit a Történet kitalált, és a sors úgy hozza, hogy elsőként a Piroska és a farkasba csöppen, ahol segítők és ellenségek között lavírozik, és a szerelem is megnehezíti a dolgát. A legfurcsább segítőtársa a Grimoire, ami mindig random jelenik meg és siet a segítségére, és amire a Történet csatlósai szintén nagyon vágynak.

Nehéz út Mináé, de kétbalkezessége ellenére végig elszántan küzd, és eközben a karaktere is fejlődik. A történet kezdetén kevéssé volt szimpatikus, de annak előrehaladtával egyre jobban megszerettem, és izgultam érte. Nem tökéletes karakter, ami miatt könnyű vele azonosulnia a fiatalabb olvasóknak.

Több dolog volt, ami viszont nem okozott annyira osztatlan sikert nálam. Az egyik dolog banálisnak tűnhet, de engem nagyon zavart: nagyon rövid volt a könyv, emiatt kidolgozatlannak éreztem. Sorozatkezdő regényhez képest nekem kicsit soványka. Ehhez kapcsolódik a második negatívum: a történetvezetés, ami sok helyen elnagyolt, nem vezet be fontos dolgokat rendesen. „Majd a második vagy sokadik kötetben, minek kapkodni” – érzésem volt végig, ami rányomta a bélyegét az egész könyvre. A nyelvezet sem találta meg a megfelelő hangnemet, néha mesés volt, néha ifjúsági, ami talán abból adódott, hogy több korosztályt akart megszólítani, de néhol ez igen furán jött ki. Egységesíteni kellett volna, úgy sokkal jobban passzolt volna a történethez, így viszont túlságosan hullámzó volt.

A negatívumok ellenére nagyon jót szórakoztam olvasás közben, izgultam, ahol kellett, és elérte a regény, hogy kíváncsi legyek a folytatásra. Amit ígért, azt nagyrészt teljesítette. Ezt el is vártam a Bűbájtalantól. Valamikor biztosan sort kerítek a folytatásokra is.

Értékelés: 3,5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!