2019. május 29., szerda

Gerard Way: The Umbrella Academy: Az Esernyő Akadémia 1. – Apokalipszis szvit


Végre egy szuperhős képregény, ami nem Marvel vagy DC, és nem a szokásos felállást hozza, nem szokványos eszközöket vonultat fel. A karakterei sem a megszokott tulajdonságokkal rendelkező hősök, hanem egyediek. Bár persze itt is megvan az izomagy, az ész és a nemtörődöm karakter, de nem úgy és nem olyan mértékben, mint a fentebb említett két kiadónál. Az külön tetszett, hogy itt az izomagy volt a legérzelgősebb is, ami jó kontrasztot alkotott.

Ha már itt az elején érintettem a karaktereket, akkor megemlíteném azt is, hogy az író Gerard Way és a rajzoló Gabriel Bá tökéletesen működtek együtt, és ez a többek közt a karakterábrázoláson is meglátszik. A szöveg és a képi világ teljesen összhangban volt. Látszott, hogy író és rajzoló teljesen egy hullámhosszra került, annak ellenére, hogy mint ahogy az előszóban írták neccesek voltak a határidők. De végül Bá azt látta, amit Way elképzelt, és ez valami elképesztő elegyet alkotott. A habot erre az amúgy is tökéletes tortára a színező, Dave Stewart tette rá, akinek a színei szinte lerobbannak a lapokról, és tökéletesen illenek a koncepcióhoz. A képek ezáltal teljesen kiegészítik a szöveget, nem egyszer narratív szerepet is betöltenek. Érdemes jól megfigyelni minden képkockát. Az alkotó csapatból még a beírót is érdemes megemlíteni. Elsőre fura betűtípust használt, de hamar meglehet szokni, és illik is a képregényhez, így külön funkciója is van.

A kirobbanó színek és egyéb narratív megoldások kellettek is ehhez a sodró, minden képkockáján pörgő történethez, mely ha le is lassított néhol, akkor is csak azért tette, hogy mélyítsen kicsit a karaktereken, amit Way jó érzékkel, pár jól irányzott mondattal meg is tett. Aztán viszont robog tovább, és tobzódik a meglepő ötletek és stílusos megoldások tengerében a valóságtól nem kissé elrugaszkodott sci-fivel fűszerezett világában. Érdekes víziói vannak, amit sikerült Gabriel Bának kitűnően megjelenítenie.

Egy hibát tudok felróni a történetnek, hogy a csapat múltjáról alig derül ki valami, de talán ezt a későbbi kötetekben orvosolni fogják a készítők.



A rajzolásra visszatérnék egy kicsit a fentieket annyival kiegészítve, hogy kissé olyan benyomásom volt a karakterábrázolást nézve, mintha a Hihetetlen család elevenedett volna meg néhol a lapokon. Főleg Asztrosrác és Rágalom esetében éreztem ezt. Meg persze Mike Mignola stílusa is felsejlett néhol, ami nem baj, mert ő példaértékűt alkotott, és jó ihlető forrás ebből a szempontból. De nem bántam, mert mindkét rajzstílus nagy kedvencem, ami itt még Gabriel Bával is megspékelődött, így adva Az Esernyő Akadémiának egyedi ízt.

Ezt fokozta történet kiinduló pontja és a karakterek is. Szeretem az olyan történeteket, amikor egy adott pontból kiindulva fokozatosan ismerjük meg, mind a világ hátterét, mind a szereplőket, mind azok motivációit. Az Apokalipszis szvit pont ilyen. Így szinte tökéletes az információadagolás, csak néhol csapong a történetvezetés, de összességében jól összeáll minden.

Ebben a cselekményvezetésbe illeszkednek a karakterek, akikről pont eleget tudunk meg, ahhoz, hogy érdekeljen a sorsuk, és az, hogy mit éreznek, tesznek az események közepette. Akit legjobban elmélyítettek ebből a szempontból, az Vanya. Neki végig követhető a motivációja, a szeretetéhsége és az, hogy mennyire szeretne a csapathoz tartozni, de képesség híján nem teheti. Ám, amikor lehetősége lenne rá, ő akkor sem akarja a nagyobb erőt, ezért tragikus bizonyos szempontból az ő karakterének a sorsa, mert belekényszerítik abba a szerepbe, ami végül kijut neki. Noha haragszik a testvéreire, de azt olvastam ki a sorokból, láttam a képekből, hogy végső soron nem ezt akarta. Bár a szándéka végül is érthető, de akkor, amikor végre árthatna a testvéreinek, akkor nem tudni, hogy azért teszi, mert tényleg akarja, vagy csak azért, amit tettek vele. Ez egy érdekes kérdés, és jó, hogy Gerard nyitva hagyja, és nem ítélkezik Vanya felett.


Aki még érdekes a hetük közül, az A fiú, vagyis Ötös. Ő egy hatvan éves egy tízéves testében, és kissé sokat tapasztalt, a jövőben ragadt, ahonnan sok év után visszatér, ugyanakkor pont ezért kissé érdektelennek látszik, de mégis lép, amikor szükséges. Aztán ott van Asztrosrác és Rágalom, előbbiben bírtam, hogy amilyen izomagy, olyan érzelmes is egyben, Rágalomnak pedig bírtam a stílusát, meg az ő ábrázolása a kedvencem, sőt a szövegeit is bírtam, bár néhol lecsaptam volna. Kettejük kapcsolata kicsit kettős volt, egyszerre volt szerelmes és testvéries. Még Horrort, vagyis Bent említeném meg, neki érdekes volt a koncepciója, kár, hogy érthető okokból keveset szerepelt. A többieket annyira nem jegyeztem meg, de később ez még változhat, ahogy jön a többi kötet és jobban megismerem őket.

Összességében az Apokalipszis szvit egy pörgő, kirobbanó színekkel ábrázolt energia bomba, amiben érdekesebbnél érdekesebb karakterek akarják megmenteni a világot egy sci-fi fantázia világban, ahol az is megtörténik, amire nem is gondolnánk.

Ajánlom azoknak a képregény rajongóknak, akik szeretik a szuperhős képregényeket, de valami újra vágynak. Akik most ismerkednének a képregényekkel, azoknak is bátran ajánlom, mert egy sodró lendületű történetet olvashatnak, kitűnő rajzokkal és érdekes karakterekkel.

Értékelés: 5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!