Horrornak szánt jelenetkezdet szörnyikével.
Támadás
–
Még ilyenkor sem tudtok békén hagyni?! Elegem van belőletek! – Jenna ezzel a
lendülettel felkapta a táskáját és a kalapját, majd mielőtt a családja bármit
is reagálhatott volna a kifakadására, kiviharzott az apartmanból.
Két
lépés után rájött, hogy dühében elfelejtett szandált húzni, mert a tengerpartra
vezető felforrósodott kőlépcső szinte égette a talpát. A napsugarak is a
szemébe tűztek, így dühöngve előrángatta a napszemüvegét, miközben idétlenül
ugrálva minél hamarabb el akart jutni a pálmafák által övezet tengerparti
bárhoz, ahol egy gyümölcskoktél társaságában senkitől nem zavartatva hűsölhet.
–
Más tizennyolc évesen a barátaival nyaral, nem a családjával, de ez az én
formám – morgolódott, miközben az ugrándozásnak köszönhetően arccal előre
landolt a kellemesebb hőmérsékletű, de még mindig jócskán meleg homokban.
Szerencséjére
sem csontja, sem a napszemüvege nem tört el, és ahogy már nem csak befelé
figyelt, meghallotta a tenger morajlását, ahogy megtört a távolban magasodó
sziklákon, de ezt leszámítva más hang nem hallatszott. Se a sirályok vijjogása,
se emberek neszei. Erre felkapta a fejét, és meglátta. Ott ahol fürdőző,
koktélokat iszogató, napozó embereknek kellett volna lennie, senki sem volt.
–
Ez különös – motyogta önkéntelenül, miközben feltápászkodott és leporolta magát.
Aztán a kalapját igazgatva vállat vont. Annál
jobb. Biztosan mindenki a szobájában hűsöl. Azonban, ahogy egyre közelebb
ért a bárhoz, egyre több furcsaság tűnt fel neki. Elhagyott játékokat,
nyugágyakon felejtett ruhákat, homokba esett mobilokat, táskákat, üres
asztalokat, félig megivott italokat talált. A régi rádió, amiből mindig az
egyik zenecsatorna szólt, törötten hevert közvetlenül a bárpult előtt. Lehajolt
érte. Mikor megérintette, nedvességet érzett a felületén. Mielőtt elhúzta volna
a tenyerét, a kézfejére cseppent valami. Az első vörös cseppet egy második,
majd még több követte. A cseppek irányába nézett. – Mi a…? Ez v… vér?
Felpattant
és hátrálni kezdett. Valami nem stimmelt, a csend egyre nyomasztóbbá vált, és a
tenger máskor kellemesen sós illata most undorította. Bármennyire is elege volt
a családjából, ebben a percben arra vágyott, hogy minél hamarabb velük
lehessen. Valami nagyon nem stimmelt. A pániktól botladozva próbált minél
gyorsabban a lépcsőhöz jutni, de egyszer csak megmozdult a talpa alatt a homok.
Sikkantva ugrott hátra, majd megdermedt, ahogy a lábszárán megérezte a nyirkos
érintést, amely egyre feljebb kúszott rajta. Odakapva a fejét meglátta a
tapadókorongos csápot, amelyet egy másik is követett. Sikoltva próbált
elhúzódni, de a polipéra emlékeztető karok erősen tartották. Mikor már minkét
csáp a derekára fonódott, egy csápos massza tört fel a homok alól, nedves
földzuhataggal árasztva el a lányt. A polipszerű test olyan gyorsan mozgott,
hogy nem tudta követni, és mire észbe kapott, már temérdek szemmel és egy
nagyra nyitott, fogakkal teli szájjal nézett farkasszemet. Velőtrázó üvöltés
szakadt ki a torkából, ahogy a lény egyre közelebb húzta a véres – jött rá
hirtelen – szájához. – Segítség! – kiáltotta torka szakadtából, de senki sem
válaszolt a kérésére. A rettegéstől behunyt szemmel várta a véget, de nem jött
a végzetes harapás, hanem hirtelen egy állatias üvöltést hallott, és több suhintást,
ahogy megszabadították nyálkás béklyóitól, miután a homokba pottyant. Kidörgölte
a szeméből a homokot, majd mikor már újra látott, szeme elkerekedet. Hallotta a
lény visítását, és meglátta a vele hadakozó férfit, aki a polipszerűség még egy
tekergőző csápját levágta. – Pattanj fel, kislány, és futás! – kiáltott rá a
megmentője, aki egy machetét lengetve tartotta távol a szörnyet.
–
Mi ez a valami? – kérdezte Jenna, miközben próbált megállni remegő lábain.
–
Orvosi kísérletekhez fejlesztet hibrid polipok, amik kiszabadultak a lakat
alól. Most pedig nyomás!
A
lány ellenkezni kezdett, mikor a férfi magával húzta.
–
Rossz irányba megyünk! Figyelmeztetnem kell a családomat! Különben is ki maga? –
tiltakozott, és a lépcső felé rántotta a férfit, de ekkor meghallották a
súrlódó hangot a homokon, és az első sikolyt a szállások irányából. – Ezek
képesek a szárazföldön is mozogni?
–
Nagyon úgy fest. A bemutatkozással ráérünk később is. Velem jössz, vagy inkább
feltálalod magad uzsonnára? – kérdezte a kezét nyújtva.
–
De a… családom… Én… – tiltakozott egyre erőtlenebbül a lány.
–
Ha szerencséjük lesz, megússzák. Na, velem jössz vagy sem?
Jenna
az utolsó pillanatban fogadta el a férfi felé nyújtott kezét, aki még épp
időben húzta félre az éppen lecsapó csáp útjából.
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése