2018. november 9., péntek

Támadás

 
Horrornak szánt jelenetkezdet szörnyikével.

Támadás


– Még ilyenkor sem tudtok békén hagyni?! Elegem van belőletek! – Jenna ezzel a lendülettel felkapta a táskáját és a kalapját, majd mielőtt a családja bármit is reagálhatott volna a kifakadására, kiviharzott az apartmanból.
Két lépés után rájött, hogy dühében elfelejtett szandált húzni, mert a tengerpartra vezető felforrósodott kőlépcső szinte égette a talpát. A napsugarak is a szemébe tűztek, így dühöngve előrángatta a napszemüvegét, miközben idétlenül ugrálva minél hamarabb el akart jutni a pálmafák által övezet tengerparti bárhoz, ahol egy gyümölcskoktél társaságában senkitől nem zavartatva hűsölhet.
– Más tizennyolc évesen a barátaival nyaral, nem a családjával, de ez az én formám – morgolódott, miközben az ugrándozásnak köszönhetően arccal előre landolt a kellemesebb hőmérsékletű, de még mindig jócskán meleg homokban.
Szerencséjére sem csontja, sem a napszemüvege nem tört el, és ahogy már nem csak befelé figyelt, meghallotta a tenger morajlását, ahogy megtört a távolban magasodó sziklákon, de ezt leszámítva más hang nem hallatszott. Se a sirályok vijjogása, se emberek neszei. Erre felkapta a fejét, és meglátta. Ott ahol fürdőző, koktélokat iszogató, napozó embereknek kellett volna lennie, senki sem volt.
– Ez különös – motyogta önkéntelenül, miközben feltápászkodott és leporolta magát. Aztán a kalapját igazgatva vállat vont. Annál jobb. Biztosan mindenki a szobájában hűsöl. Azonban, ahogy egyre közelebb ért a bárhoz, egyre több furcsaság tűnt fel neki. Elhagyott játékokat, nyugágyakon felejtett ruhákat, homokba esett mobilokat, táskákat, üres asztalokat, félig megivott italokat talált. A régi rádió, amiből mindig az egyik zenecsatorna szólt, törötten hevert közvetlenül a bárpult előtt. Lehajolt érte. Mikor megérintette, nedvességet érzett a felületén. Mielőtt elhúzta volna a tenyerét, a kézfejére cseppent valami. Az első vörös cseppet egy második, majd még több követte. A cseppek irányába nézett.  – Mi a…? Ez v… vér? 

Felpattant és hátrálni kezdett. Valami nem stimmelt, a csend egyre nyomasztóbbá vált, és a tenger máskor kellemesen sós illata most undorította. Bármennyire is elege volt a családjából, ebben a percben arra vágyott, hogy minél hamarabb velük lehessen. Valami nagyon nem stimmelt. A pániktól botladozva próbált minél gyorsabban a lépcsőhöz jutni, de egyszer csak megmozdult a talpa alatt a homok. Sikkantva ugrott hátra, majd megdermedt, ahogy a lábszárán megérezte a nyirkos érintést, amely egyre feljebb kúszott rajta. Odakapva a fejét meglátta a tapadókorongos csápot, amelyet egy másik is követett. Sikoltva próbált elhúzódni, de a polipéra emlékeztető karok erősen tartották. Mikor már minkét csáp a derekára fonódott, egy csápos massza tört fel a homok alól, nedves földzuhataggal árasztva el a lányt. A polipszerű test olyan gyorsan mozgott, hogy nem tudta követni, és mire észbe kapott, már temérdek szemmel és egy nagyra nyitott, fogakkal teli szájjal nézett farkasszemet. Velőtrázó üvöltés szakadt ki a torkából, ahogy a lény egyre közelebb húzta a véres – jött rá hirtelen – szájához. – Segítség! – kiáltotta torka szakadtából, de senki sem válaszolt a kérésére. A rettegéstől behunyt szemmel várta a véget, de nem jött a végzetes harapás, hanem hirtelen egy állatias üvöltést hallott, és több suhintást, ahogy megszabadították nyálkás béklyóitól, miután a homokba pottyant. Kidörgölte a szeméből a homokot, majd mikor már újra látott, szeme elkerekedet. Hallotta a lény visítását, és meglátta a vele hadakozó férfit, aki a polipszerűség még egy tekergőző csápját levágta. – Pattanj fel, kislány, és futás! – kiáltott rá a megmentője, aki egy machetét lengetve tartotta távol a szörnyet.
– Mi ez a valami? – kérdezte Jenna, miközben próbált megállni remegő lábain.
– Orvosi kísérletekhez fejlesztet hibrid polipok, amik kiszabadultak a lakat alól. Most pedig nyomás!
A lány ellenkezni kezdett, mikor a férfi magával húzta.
– Rossz irányba megyünk! Figyelmeztetnem kell a családomat! Különben is ki maga? – tiltakozott, és a lépcső felé rántotta a férfit, de ekkor meghallották a súrlódó hangot a homokon, és az első sikolyt a szállások irányából. – Ezek képesek a szárazföldön is mozogni?
– Nagyon úgy fest. A bemutatkozással ráérünk később is. Velem jössz, vagy inkább feltálalod magad uzsonnára? – kérdezte a kezét nyújtva.
– De a… családom… Én… – tiltakozott egyre erőtlenebbül a lány.
– Ha szerencséjük lesz, megússzák. Na, velem jössz vagy sem?
Jenna az utolsó pillanatban fogadta el a férfi felé nyújtott kezét, aki még épp időben húzta félre az éppen lecsapó csáp útjából. 



----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!