Lovranits Júlia Villő: Bajban az öreg tölgy

A szerző nevével az 1. Aranymosás Irodalmi Válogatón (2012 elején) találkoztam, és annak már bő nyolc éve. Azóta az egyik kedvenc kortárs meseírómmá vált, mert változatos témáival és egyedi látásmódjával mindig képes a megújulásra. Eddig írt boszorkányokról, sárkányról, szuperképességű kisfiúról, tündérekről és a világainkat összekötő átjáróról. Eddig ez utóbbi, A tündérkapu titka (ITT írtam róla) ragadott magával a legjobban. Ennél a mesénél a történet pozitív életszemlélete tette rám a legnagyobb hatást. Emellett nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is képes megszólítani. Erre kitűnő bizonyíték a Macskakő (EBBEN a bejegyzésben írtam róla), ami egy felnőtteknek íródott, két fantáziavilágot felölelő, gyönyörű mesekönyv.

Ilyen előzmények után természetes volt, hogy a Bajban az öreg tölgy című legújabb mesekönyvét is elolvasom. A szerző a Szegedi Tudományegyetemen végzett biológus szakon, ökológia szakirányon. Én is körülbelül akkor jártam ugyanoda, csak Környezettudományi szakra, így személyesen is találkoztunk még az íróvá válása előtt. Tudtam róla, hogy nagyon szereti a természetet, így már nagyon vártam tőle egy természetközpontú mesét, amire a Bajban az öreg tölgy megjelenéséig kellett várnom, de megérte. A fentieken kívül számomra a legjobb ajánlólevél a hátlapon szereplő egyik mondat lett: Vérbeli mesélő, aki szerint egy budapesti lakótelepen is karnyújtásnyira rejtőznek a csodák, csak ki kell nyitnunk a szemünket, hogy meglássuk.

A bejegyzés további részében spoilerek lehetnek!

Az különösen tetszett a könyvben, hogy Júlia nem helyezte ki a cselekményt egy természetközeli helyre, hanem a mindennapi életterünkbe, egy panelházakkal csordultig telizsúfolt lakótelepre helyezte, ahol a címszereplő fának otthont adó fasor a természet egy kis szigete, ahol megelevenednek a hétköznapi csodák. Ezáltal a városi emberek is sokkal közelebb érezhetik magukhoz a természetet, sokkal jobban megérintheti őket a történet tanulsága, mert akár az ő életterükben is játszódhatna. Mert ugyan a történet szereplői kitaláltak és a helyszín is az, de a felvetett problémák valósak és sajnos mindennaposak.

Bodza Budapesten él, és imádja a fákat, madarakat, egyszerűen az egész természetet.
Modern, vicces nagyijával együtt felcsapnak madárfigyelőnek. Találnak egy természetfotós pályázatot, amire egy öreg tölgyfát szeretnének lefényképezni. Azonban kiderül, hogy a fát ki akarják vágni, és egyetlen esélyük marad: egy csodálatos fotóval megnyerni a pályázatot, és felhívni rá az emberek figyelmét.

A történet főszereplői Bodza, az általános iskolás kislány, aki hátulról második a tornasorban, amit nem igazán talál menőnek, de amikor a természetről kell beszélni, akkor nincs párja, valamint Vica nagyi, a laza és vagány nagymama, aki jó társa a kislánynak. Mindketten életvidám karakterek, akiktől nem áll messze a helyzetek iróniával vagy humorral oldása, és nem mellesleg mérhetetlenül kitartóak. Ez már-már túlzásba hajlik, de nem lóg ki a mese keretei közül, illik hozzá a szereplők viselkedése, mert szükséges dramaturgiai elem, ami teljesen elfogadható az ilyen típusú karaktereknél. Ez a bohókás magatartás megmutatkozott például abban, mikor nagyi „lakásfelforgatósdit” tart, és válogatás nélkül ásnak elő és próbálnak fel a kislánnyal mindenféle kacatot.

Ez a pakolási expedíció indítja el a természet-megfigyelési akciójukat is, mert ennek során találják meg a távcsöveket. Először csak az erkélyről szemlélik a környező világot, majd egyre szélesebb területet néznek és ismernek meg. A ház előtti park, az egy utcányira lévő fasor, ahol az öreg tölgy is van, vagy éppen a Duna-part.

A táguló térrel együtt az ismereteink is bővülnek, mind a természetről, mind a szereplők életéről. Közben magukat a karaktereket is megismerjük. Bodza egy okos kislány, akinek a korához illő, de széles ismeretei vannak a természetről, a nagyi pedig talpraesett, és az tetszett benne a legjobban, hogy meghallgatja a kislányt, és elismeri a tudását, miközben úgy tesz, mintha ő nem lenne birtokában az információknak, közben a felnőtt olvasó tudja, hogy ez nem így van. Viszont ez hatalmas löketet adhat a gyerekeknek, hogy ha igyekeznek, az ő tudásukat is elismerhetik, mint Bodzáét, és arra is lehet példa, hogy egy felnőtt beismeri, ha nem tud valamit, akárcsak Vica nagyi. Ez bátoríthatja a kicsiket. A természet szeretetére való felhívás mellett ez a történet másik nagy fegyverténye, és egyben tanulsága is: kitartásra ösztönöz.

A közvetlen környezetünkben élő növények és állatok mellett megjelennek a hétköznapi életünk technikai eszközei is, mint a mobiltelefon és az internet. Ezeket természetesen mindennapi használati eszközként jeleníti meg a szerző, amit mind a kislány, mind a nagyi magabiztosan használ. Üdvözöltem ezt a fajta megközelítést, ami a nyugdíjast nem technikai analfabétaként jeleníti meg, hanem használóként, mert pozitív felfogást sugall. Ennek jegyében például a fotópályázati felhívást is a nagyi találja meg, és emiatt jutunk el a történet konfliktusáig is.

A fakivágás Bodza és Vica nagyi életében gigászi problémaként jelenik meg, ami külső szemlélőnek mesei túlzásnak tűnhet, de az ő szempontjukból nagyon is érthető. És innentől kezdve elindul a mentőakció, ami a bürokrácia útvesztőin és egy pályázat megnyerésén keresztül vezet. Közben megismerhetünk néhány beszélő névvel felvértezett szereplőt, a polgármester Krumpli Gyulát vagy az ügyintéző Soseérrá Kávé Mancit, akik nagymértékben színesítik a kötetet, és növelik a humor mennyiségét, ami illik a kötet egyébként is bohókás hangulatához, ami a problémák ellenére is végig ilyen marad, ezáltal maximálisan leköti a gyerekeket is.

A hangulatot és az élvezhetőséget fokozzák az illusztrációk is, amiket ezúttal Imelda Green készített. Ez volt az első közös munkájuk, de remélem, nem az utolsó, mert nagyon eltalálta a szerző stílusát, és különösen illettek a természetábrázoláshoz a grafikái. A madarak például nagyon valósághűre sikerültek.

Az emberalakok ábrázolása is nagyon szép, főleg Bodza figurája tetszett. Az arca nagyon bájos lett, és a haja árnyalata nagyon illett hozzá.

A Bajban az öreg tölgy a szerző eddigi legjobb műve. Olvasás közben végig érezhető Júlia természet iránti odaadó szeretete, amit a gyerekeknek is át szeretne adni. Csak úgy sugárzik a szövegből, így a szándék célt ér. Sőt, nem csak a gyerekek élvezhetik, és lesz számukra tanulságos a mese, hanem a felnőttek számára is értéket közvetít a nagymama pozitív, laza hozzáállásával, amit az unokája felé tanúsít. Emellett a természet szépségeire is rámutat, ami minden korosztály számára univerzális.

A kötetet természetszerető vagy azzal éppen ismerkedő gyerekeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek ajánlom, mert gyerekeknek is befogatható formában közöl ismereteket a környezetről, emellett fontos tanulsággal is szolgál.

Értékelés: 5

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!